Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2004-11-01 / 11. szám

6

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

2004. november

ak tiltakoztak, kitiltották őket a SZU területéről. - Az 1921-22-es éhinség k.b. 30 millió embert érintett, 1922 nyarán volt a legrosszabb és áldozatainak számát a szovjet becslés 5,1 millióra tette.

Az 1932-33-as éhinség.

Az 1932-33-as nagy éhinség a SZU 74 éves történelme legsötétebb szakaszának tekinthető. Ez az 1920-as évek végén, kizárólag a szovjet mezőgazdaság Sztálin által kierőszakolt kollektivizálásának volt a következménye. De amíg az 1921-22-es éhinséget a sajtó ismertette és a szovjet kormány hivatalosan is beismerte, az 1932-33-ast mindvégig tagadták! Következésképpen sem a SZU-n belül, sem külföldön semmi nyoma sem volt bármilyen segélyakciónak. Azt a néhány megnyilatkozást külföldön, amely igyekezett erre a katasztrófára a figyelmet felhívni, a szovjet propaganda elnémította. Ebben nem kis segítségére voltak a naiv nyugati intellektuelek, mint pl. George Bemard Shaw (1856 - 1950 ), az 1925-ös irodalmi Nóbel-díj nyertese, aki az 1931-es útjáról visszatérve, az orosz éhínséggel kapcsolatos híreszteléseket alaptalan kitalálásnak minősítette és oda nyilatkozott, hogy „Oroszország sohasem volt olyan jól ellátva, mint amikor ő ott volt.” Hasonlóképpen viselkedett Edouard Herriot, francia szenátor, a Radikális Párt vezetője is, aki az 1933-as ukrajnai útjáról visszatérve kijelentette, hogy „Ukrajna csodálatosan öntözött és megművelt földekkel, kollektív farmokkal van tele, ragyogó termést eredményezve. Keresztülmentem egész Ukrajnán és biztosíthatok mindenkit, hogy az egész ország olyan, mint egy virágzó kert.” A GPU (a szovjet titkosrendőrségnek a CSEKA után a 2. neve) u.i. gondoskodott arról, hogy külföldi vendégek csakis mintagazdaságokat láthassanak, megmagyarázva az ilyen tényeket meghazudtoló politikai vakságot. Mennyire másképpen nyilatkozott ugyanerről a szándékos népirtásról Borisz Leonidovics Paszternák (1890 - 1960), a nagy orosz író, aki nemcsak mintagazdaságokat nézett meg. Szerinte „azt az embertelen és elképzelhetetlen nyomort, amit látott, szavakkal leírni lehetetlen, emberi elme által szinte fel sem fogható. Beteg lettem tőle egy egész évig, képtelen voltam bármit is írni.” - Német és olasz diplomáciai képviseletek tagjai tisztán látták a helyzetet, de csak saját, belső tájékoztatás keretében tettek erről említést. A valóságot csak ukrán emigráns szervezetek szűk körben terjesztett röpiratai ismertették, de általánosan tudottá csak az 1980-as évek második felében vált, a helyi kutatók és nyugati történészek közleményei alapján. (Folytatjuk)

Erdély magyar föld, harcoljunk érte!

Soós Géza:

HAZAI TÜKÖR

—Megérkezett az első menekült család a Vajdaságból. Szabadkán élt a Sötét família. Az utóbbi hónapokban oly sok zaklatás, tettlegesség, megaláztatás érte őket, hogy mentsék az életüket, október 17-én pénteken Röszkénél egy fiú és egy leánygyermekkel átlépték a határt. Előtte két nappal a hivatalos úton Szerbiában tartózkodó Mádl Ferenc, Magyarország köztársasági elnöke meglátogatta őket. Végighallgatván kálváriájukat, megértést tanúsított irántuk. Elindulásuk előtt egy nappal, ismeretlenek szóró festékkel teleírták a ház falát, melyben az állt, hogy megdöglik Szerbiában minden magyar. Ez a mondat az elvakult szerbek ars poétikája is lehetne. A nyomaték kedvéért még egy kést is beszúrtak az ajtófélfába. Erre szokták mondani a szerb hatóságok, hogy az ilyen fenyegetésnek nincs nemzetiségi jellege. Mindenesetre a család megérkezvén Magyarországra, menedékjogot kért és kapott, mely ideiglenes tartózkodási engedéllyel is jár. A megoldás az lesz, ha a félj megkapja a munkavállalási engedélyt. Ez azért is fontos, mert egy asszony, aki hasonló okok miatt 1989-ben Csehszlovákiából menekült, felajánlotta a családnak ideiglenesen családi házát, melyért lakbért nem kell fizetni, csak a rezsiköltséget. A Szerbiából való menekülés a nemzetközi sajtó fókuszába került, félő, hogy elindít egy menekülési hullámot, mely azok kezére játszik, akiknek érdeke az etnikai tisztogatás a Vajdaságban. Mint már többször említettem, a széthullott Jugoszláviában a kisebbségek elűzésével kezdődtek a konfliktusok, melyek végül polgárháborúhoz vezettek.

—Mint ismeretes, hazánk is katonai kontingenssel vesz részt az iraki „kalandban”. Úgy tűnik, már nem sokáig. Az Országgyűlés 2004. december 31-ig adott felhatalmazást az ott-tartózkodáshoz. Már a jelenlegi egység kiutazása is megosztotta a közvéleményt. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az iraki háború ENSZ felhatalmazás nélkül folyik, melyet néhány napja Kofi Anan, a világszervezet főtitkára is elítélt és burkoltan agressziónak nevezte. Amikor híre jött annak, hogy amerikai katonák iraki foglyokkal kegyetlenkedtek, az MDF elnökasszonya követelte a magyar egységek azonnali kivonását Irakból. Mindezt megelőzte egy civil és egy katona halála. Az ott dolgozó magyar fiatalembert amerikaiak lőtték le, máig tisztázatlan körülmények között. Ezek az események odáig vezettek, hogy mára már a Fidesz sem látja értelmét a magyarok szerepvállalásának. Mivel decemberben a kontingens ottlétének meghosszabbításához a páriámét 2/3-os többsége kell, a jelenlegi helyzetben kicsi a valószínűség, hogy a meghosszabításhoz a honatyák hozzájárulnak. Ebből viszont az következik, hogy még ebben az évben kivonják a magyar katonákat Irakból.

—Régen fordult elő, hogy a jelenlegi ellenzék egyetértsen a kormány egyik vagy másik intézkedésével. Igazá-