Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-01-01 / 1. szám
2004. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 HATÁRON INNEN - HATÁRON TÚL Szemelvények a Határon Túli Magyarok Hivatala közleményeiből. r r —A pozsonyi UJ SZÓ egész oldalas összeállítást közöl az autonómiával kapcsolatos nézetekről, és gyakorlati megvalósításukról is körképet ad. Az összeállítás idézi Miroslav Kusy politológust, aki szerint a szlovákiai magyarság képviselői “1993. január 1-jétől csak albérlők ebben az országban, s ezt minden úton-módon a tudtukra is adják. ” A neves szlovák politológus szerint az etnikai autonómia kérdése mára legálissá vált. Úgy fogalmaz, hogy az autonómia iránti igények nem jelentenek szakadárságot, hanem az egyetlen lehetséges választ jelentik a nemzetállam fogalmára. —A SZABADSÁG “A csángók egyházi anyanyelvhasználatáért” címmel közöl inteijút Szatmári Tiborral, az RMDSZ külügyi tanácsosával. A pápai kihallgatáson - amelyen részt vett Jacques Santer, az Európai Bizottság volt elnöke is -, Szatmári Tibor adta át a Szentatyának Markó Béla levelét. Ebben Markó a Szentszék figyelmébe ajánlotta legutóbbi vatikáni látogatása óta a csángók nemzetközi és hazai megítélésében bekövetkezett kedvező fejleményeket, az Európai Tanács 1521/2001 számú ajánlását, amely külön említi a csángók egyházi anyanyelvhasználatra való jogát, illetve azt, hogy a magyar nyelv oktatásának hét faluban való bevezetésével világi szinten a román állam is elismerte a csángo-magyarok anyanyelv haszálati jogát. A KRÓNIKA arról tudósít, hogy áttörésként érzékelték a bukaresti nunciatúrán tett látogatásukat - az anyanyelvi misézés bevezetése immár tizenhárom éve követelő moldvai csángók. Jean-Claude Perrisset pápai nuncius indokoltnak tartotta kérésüket, és támogatást ígért céljaik eléréséhez.--Gubás Jenő, az Aracs Társadalmi Szervezet elnöke a következő felhívást tette közzé a MAGYAR SZÓ-ban: “A II. világháborúban elesett, maghalt vagy eltűnt áldozatoknak Vajdaság területén számta- lan emlékmű, kegyhely és emléktábla őrzi az emlékét, az újvidéki Duna-parton lévő emlékmű például egy' általános, központi megemlékezés lehetőségét is biztosítja, sőt Szabadkán a kilencvenes években dúló háború mártírjainak is állítottak már szobrot, ezzel szemben az 1944-es, ártatlanul kivégzett magyar, német, horvát s más nemzetiségű honfitársaink emlékének máig nincs egy olyan központi zarándokhelye, ahol leróhatnánk kegyeletünket. Temetőinkben, vagy a kivégzések helyén, mint például Szabadkán, léteznek emlékhelyek, de egyetlenegy városunkban sem áll olyan emlékmű, amely méltóképpen emlékeztetne az 1944-45-ben ártatlanul kivégzettekre és az elüldözöt- tekre. Nincs olyan emlékmű, ahol egységesen tudnánk leróni tiszteletünket szeretteink emléke előtt. Ezért az Aracs Társadalmi szervezet kezdeményezi Szabadkán, a városon belül egy központi kegyhely létrehozását, amely méltó emléket állítana az ártatlan áldozatoknak, és ahol minden évben tartományi szintű megemlékezésen róhatnánk le tiszteletünket. Ez irányban már folytattunk megbeszéléseket Szabadka polgármesterével és a Vajdasági Német Szövetség elnökével, akik támogatták a kezdeményezésünket, javaslatunkat megküldtük a VMSZ és a Magy ar Nemzeti Tanács elnökének, a tartományi kisebbségügyi, valamint a kulturális, oktatás- és tudományügyi titkároknak. Szerváti- usz Tibor, a neves szobrászművész készségesen elvállalta az emlékmű elkészítését, erről a polgármesterrel is folytatott tárgyalásokat. Ez az emlékmű nem csupán méltó kegy'hely lenne a városban, hanem Szervátiusz alkotásával Szabadka egy európai értékű alkotással gyarapodhatna, ott, ahol az utóbbi időben csak szerb vonatkozású szobrokkal díszítették a várost. Az Aracs Társadalmi Szervezet ezért arra kéri Vajdaság polgárait és a civil szervezeteket, hogy nyilatkozataikkal támogassák ezt a számunkra olyan fontos kezdeményezést.”--Megjelent Benkő Levente “Székely golgota” című megrendítő könyve. A szerző feltárta a hírhedett földvári haláltáborba hurcolt székelyföldi magyar foglyok - katonák és civilek - megpróbáltatásait, személyes vallomásokban örökítette meg szenvedéseiket, és hiteles kordokumentumok nyomán nagyívű helyzetképet rajzol az 1944-45-ös kisebbségellenes romániai belpolitiáról, a nemzetközi összefüggésekről.--Az egykori máramarosi koronavárosban, Visken is sor került a falunapra. Az este esedékes szüreti bálra való hivogatót a nagyközség fiatalsága különleges módon oldotta meg a szépen feldíszített szekéren ülő, népviseletbe öltözött lányokat lóháton kísérték a legények. A pörge kalapokon árvalányhajat, pántlikát lengetett a szél. A lovakon csak úgy fénylett a hám, a nyereg, a kantár, a sok kis csengő csengett- bongott. A felvonulókat egy másik szekéren a zenekar kisérte, akik végig muzsikálták a nagyközség valamennyi utcáját. Az istentiszteletet követően a refor
