Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-06-01 / 6. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2004. június igyekezettel csökkentik a magyar identitást is és szorgalmazzák /segítik!/ a végleges külföldre való távozást. A külföldre távozó magyarnak nem mondják, hogy „viszontlátásra”, hanem ,jószerencsét” kívánnak nekik - hazájukon kívül! Kormányszinten és annak nevében, senki nem élhet igaz magyarként. Csak az ő álhazafiságuk kaphat nyilvánosságot! Aki ezt megszegi, koholt ürügyekkel megfosztják állásától. Fellebbezésre, tiltakozásra nem adnak lehetőséget. Tiltanak minden nemzeti kibontakozást. Levágták a nemzeti erők szárnyait és ezért semmi lehetőségük nincs a szabad szárnyalásra. Gyakorlott hozzáértők, a média segítségével mesterségesen ködbe burkolják létezésüket. Ha mégis fényre lépnek, ismert kommunista taktikával kigúnyolják a nemzetért aggódókat és nevetség tárgyává teszik minden szereplésüket, minden törekvésüket. Ebben a légkörben szinte lehetetlen a nemzetért való küzdelem. A nép tehetetlen a szaporodó idegen szellemű, országvásárló uralkodókkal szemben. Amerika és Izrael áll mögöttük! Nem lehet eltitkolni, hogy a nyugati pénzhatalom harapófogójában szenved az ország. - Igen! - a „pénz beszél...” és a szegényeknek hallgatniuk kell. Tankok helyett bankokkal teszik lehetetlenné a magyar függetlenségért való harcot. Az életükért küzdő éhes dolgozók naponta találkoznak csillagokba szökő áremelkedésekkel a létfenntartás minden területén. A szegénység, az életuntság, reménytelenség közömbössé tette az ország magyar lakosságát minden iránt. A meghasonlott, mindenkiben csalódott magyar nép nem hisz már semmiben, senkiben. Bármilyen szomorú a megállapításom, le kell írnom: a jelenben szenvedők közömbössége fogja sírba vinni a magyar nemzetet. (Adja a Teremtő, hogy borúlátásomban tévedjek.) Az országon kívül élő szabadságharcosok lassan kihalnak, a második világháború még élő menekültjei jelenünkben már Matuzsálem-korúak. A megöregedett magyar politikai emigráció csak imádkozza a Himnuszt - mert énekelni már nem tudja. Hát csoda-e, hogy Magyarország sorsa Isten mérlegére került? Uram, Nem magamért imádkozom, Az én időm lassan lejár, Magyarországért aggódom! Hol a nép, szabaságra vár. Fordulj feléjük, Termetőnk! Segítsd sorsverte népemet, Ki szolgád volt ezerévig... Szenvedett - gyászolt eleget. Ámen Viharos Viktor BARBÁROK KÖZÖTT Hetek óta gyomorforgató képek járják be a világsajtót. A meztelenre vetkőztetett, megkínzott és megalázott iraki foglyok mögött, mellett helyenként feltűnnek a jelenkor hóhérai. Perverz, állatias tekintettel, de szemmel láthatóan kielégülten fényképezkednek. Ők a világ legbefolyásosabb nagyhatalmának büszke katonái. Pontosabban: ők is azok. Nem egyértelmű, hogy sajátmaguk szórakoztatására kínoztak és öltek a börtönökben, vagy az amerikai hírszerzés biztatására tették mindezt. Azt sem tudni, mennyire elteijedt szokás az iraki foglyok kínzása. A több mint százhúszezer megszálló amerikaiból csak alig pár tucatnyi bizonyult ezidáig elvetemültnek - hozzák fel saját mentségükre az amerikai hadigépezet irányítói. De hány ilyen és ehhez hasonló eset történhetett az árulkodó fényképezőgépek kizárásával? Különbözik-e embertelen mivoltában Milosevics egykori vérgőzös vörös sapkása és Bush demokráciát exportáló zsoldosa? Washingtont érezhetően váratlanul érte az iraki „baleset”. Rövid, de sokatmondó csend után az amerikai vezetők egymást licitálják fölül a történtek elítélésében, s a példás büntetés sürgetésében. Meghatározhatatlan időre elhalasztották annak a jelentésnek a kiadását, amelyet a washingtoni külügyminisztérium készít arról, miként segíti az Egyesült Államok a demokrácia és az emberi jogok érvényesítését szerte a világban. A dokumentum általában részletesen - tavaly például 200 oldalon - taglalja, mi mindent tesz Washington azért, hogy erősödjön a demokrácia. A jelentés halasztását hivatalosan köze- lebről nem részletezett technikai okokkal magyarázta rövid közleményében az amerikai külügyminisztérium. A rósz nyelvek szerint Bush boszorkánykonyhájában most keresik a megfelelő formulát arra, miként lehet a kínzást is beemelni a demokráciaösztönző eszközök közé. A jelek azt mutatják, az amerikai vezetést nem a kínzások ténye, hanem azok napvilágra kerülése érte felkészületlenül. Egy amerikai lap úgy tudja, az Egyesült Államok Kubával, Líbiával és Szíriával egyetemben olyan javaslat beteijesztését kívánja megakadályozni az ENSZ genfi embeijogi bizottságában, amelynek célja a kínzás- ellenes egyezmény megszegése miatti szankciók szigorítása. A Christian Science Monitor szerint Washington a legkevésbé demokratikus ellenségeivel kerül egy táborba akkor, amikor ellenzi a kínzást törvényenkívül helyező nemzetközi megállapodás megerősítését célzó erőfeszítéseket. Hol van a morális mélypont? Nagyhatalmi cinizmus-e, vagy veleszületett amerikai naivság csupán, hogy egy államférfi - nevezetesen az amerikai elnök - úgy gondolja, az általa pénzelt két, arab nyelven sugárzó televíziónak adott tíz-tíz perces intejúban megbocsátást nyerhet az arabok körében? Kívülálló, döbbent szemlélői lehetnénk mindannak, ami felszabadítás címén történik a Közel-Kelet egyik olajban gazdag országában. Támadhatatlan erkölcsi magasságból bírálhat-
