Amerikai Magyar Újság, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-05-01 / 5. szám
2004. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 telepedtek le. A csehek a bánsági hegyvidéken élnek, kevesen (6-7.000 fő) tehető, míg a szlovákok húszezres közössége magas életszínvonalat elért paraszt-polgárság. A szerbek és horvátok Temesvár mellett telepedtek le, számuk csekély. Az anyanyelvűket nem használó, már csupán igen kicsiny számban megmaradt kisebbségek közé tartoznak a zsidók, az olaszok, a görögök, az örmények, az albánok, a rutének, a macedónok. /Népújság (Marosvásárhely), Erdélyben a hetvenes években indult útjára a táncházmozgalom. A diktatúra utolsó éveiben azonban a legtöbb településen ideiglenesen szüneteltették tevékenységüket a táncházak, amelyek azután a kilencvenes években rendre újjáéledtek. Kolozsváron a Tranzit Házban a gyermekek meglepő ügyességgel ropják a táncot „Nagyon büszkék vagyunk a gyermek-táncházunkra, átlag 50-60 gyermek jár ide” — mondja Könczei Csongor, a rendezvényt szervező Zurboló táncegyüttes vezetője. Októbertől decemberig sokan (átlagosan 80-100 fő) látogatják a felnőtt-táncházat, január és március között - az egyetemi vizsgaidőszak, a vakáció miatt - szinte senki, azután tavasszal újra megtelik a Tranzit Ház. Újraindul a táncház Kézdivásárhelyen is, ahol tavaly júliusig működött, de akkor pénzhiány miatt le kellett állniuk. Idén havi két alkalommal lesz táncház, az oktató továbbra is Jánosi Róbert. Csíkszeredán közel tíz év hagyománya van megszűnőben: kimaradtak ugyanis a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által heti rendszerességgel szervezett táncházak. Havonta egy-két alkalommal azonban felcsendül a muzsika a Városi Művelődési Házban. Mint Ferencz Zsolt, a marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány tagja, a táncházak egyik szervezője mondja, a vársodban főleg az egyetemisták, illetve a fiatal felnőttek járnak táncházba. Nagyváradon a várad-réti református templom mellett működő Csillagocska óvodában tartanak táncházat heti rendszerességgel. A felnőttek számára a Partiumi Keresztény Egyetemen szerveznek táncházat. Gyergyőszentmiklóson a ’70-es évektől van táncház. Jelenleg a Városi Művelődési Központ szervez kéthetente táncházat. Sepsiszentgyörgyön a nyolcvanas években élte fénykorát a táncház, de kisebb-nagyobb szünetekkel, különböző helyszíneken ’90 után is működött. Legújabb feléledése 2001 őszére datálható, azóta a Háromszék Táncegyüttes és a városi művelődési ház közös szervezésében folyamatosan működik táncház. /Krónika (Kolozsvár), Csorba Béla, a Temerinben élő egyetemi tanár, jeles néprajzkutató a következő szavakkal köszöntötte, az ugyancsak temerini Illés Sándort: „Hihetetlen, de igaz. Az örökifjú, vasakaratú, hangyaszorgalmú író február 12-én töltötte be kilencvenedik életévét! Az ujjak talán már nem hajlanak úgy a kopott, öreg írógép billentyűin matatva, mint egykoron, és a hang is fátyolosabban üzen a rádióból vasárnap délután, de a szándék, a hangnem a régi, az emberséges, a biztató. Illés Sándor még annak a Magyar Atlantisznak a gyermeke, amely éppen születése évében kezdte meg végzetes és hosszantartó alámerülését a világtörténelem örvényeibe egy boszniai városban kilőtt pisztoly golyó jeladására. Azóta három háborút tapasztalt meg a Bácska, s a Történelem nagy hentesüzlete bőven kínálta véresen gazdag választékát: nemzetek és nemzedékek sora rontotta el attól a gyomrát. Jó, hogy Illés Sándornak volt szeme meglátni a rejtett, kis összefüggéseket az évszázados bácskai magyar apokalipszisben, s hogy volt és maradt hite az írói és újságírói toll eszközével szembeszállni az erózióval. Köszönjük, hogy az irodalmi Magyarország képzeletbeli térképén ő is kihasított egy darabot a számunkra, és hogy azt benépesítette a délvidéki kisemberek jellegzetes figuráival. Köszönjük, hogy mert illúziótlanul keserűket mondani, és azt is, hogy reményt hazudott olyankor is, amikor talán maga sem hitte, hogy az itthonmardottak számára lehet még remény. És köszönjük, hogy volt bátorsága érdekünkben szót emelni akkor, amikor mások restségből vagy léhaságból azt elmulasztották vagy talán meg sem tehették!” /Magyar Szó (Újvidék), Immár egy évtizedre visszatekintő hagyomány, hogy a kárpátaljai református egyházkerületben énekversenyt rendeznek hittanos gyerekek számára. Bár hivatalosan versenynek hirdetik a találkozót, azon egyáltalán nem a vetélkedésen van a fő hangsúly, hanem azon, hogy a fiatalok az Istentől kapott tehetségüket az Ő nagy nevére fordítsák — fogalmazott a Kígyóson megrendezett regionális elődöntő résztvevőit köszöntve Bocskor Imola lelkipásztor. A kígyósi elődöntőn - egy kötelező és egy szabadon választott zsoltárt, illetve dicséretet elénekelve - négy korcsoportban 50 hittanos gyermek mutatta be énektudását. A versenyzők a munkácsi, a balazséri, a jánosi, a derceni, a fomosi, a beregújfalui, a guti gyülekezetekből érkeztek. A továbbjutók a kígyósi ódon református templomban az itteni gyülekezet előtt még egyszer számot adhattak tudásukról. Pocsai Vince lelkipásztor az Istentől kapott tálentum továbbfejlesztésére, megőrzésére, annak a közösség szolgálatába való állítására buzdította a fiatalokat. A különböző gyülekezetekből érkező gyermekek közötti ismerkedésre is kiváló alkalmat nyújtó tartalmas együttlét szeretetvendégséggel ért véget. Minden résztvevő ajándékot és emléklapot kapott. Február 22-én Csornán és Rafajnaújfaluban a kígyósihoz hasonló elődöntőkre került sor. /Kárpátinfo (Beregszász), Az ERDÉLYI RIPORTban Simon Judit „A Pece-parti Párizs Rozija” címmel mutatja be Bíró
