Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-03-01 / 3. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003. március Petőfi Sándor Fáy István I. 1822. Szilveszterestéjén Petrovics István kiskőrösi mészárszékbérlő felesége, Hrúz Mária átment a szomszédba beszélgetni. Éjféltájban rosszul lett és hajnalban vézna, nem sok jövőt ígérő kisfiúnak adott életet, akit a bába tanácsára még aznap megkeresztelt az evangélikus pap, mert féltek, hogy a gyenge csecsemő meghal. O volt az — amit akkor még senki nem tudott —, akinek születésére háromszáz éve várt a magyarság, szinte Simeon-szerű hittel és makacssággal. Kiskőrös abban az időben nagyrészt tót volt, hála a „Neoaquistica comis- sionak” (a bécsi udvar önkényes telepítési politikájának), mely a török hódoltság alatt kihalt, így az azelőtt színmagyar területekre svábokat, tótokat és rácokat telepített a „divide et impe- ra” (oszd meg és uralkodjál) elve alapján. Petőfi édesanyjától, ettől a melegszívű, hallgatag kis fekete asszonytól tanulta az első magyar szavakat. Petrovicsék szegények voltak, de a mester vállalkozó kedvű volt és elhatározta, hogy fiát nem hagyja ebben a tót fészekben. Sándor három éves volt, amikor átköltöztek a tiszta magyarságára büszke Kiskunfélegyházára. Az itt eltöltött idő volt a gyermek emlékezetében az aranykor. Apja sikeres vállalkozásokba kezdett és a család anyagilag felvirágzott. A gyermeket a jelle- mes kun környezetben valami nemes büszkeség szállta meg magyarsága miatt. Lehet, hogy ez az öntudat-formálódás, amint Illyés Gyula írja — köszönhető volt „Farkas Gergely bácsinak, aki sípot faragott neki, Töri József bácsinak, aki maga mellé vette az ülésdeszkára, Varga Benedek bácsinak, aki szellemét először megdicsérte. Jegyezzük fel a „gyermekszáj” történetét, mellyel a kisfiú az első nyilvános tetszést aratta. Vargáéknál ült nagy társaságban, bóbiskolt, amikor a látogatóba jött katolikus papok elmentek, hirtelen ezt mondta: ’Ezek a papok. Mindenkinek asszonyt adnak, maguknak egyet sem hagynak’. A sorokban ütem lüktet, rím csendül. Ez tehát fejéből az első versvillanás. Hat éves volt”. Ugyanebben az évben beíratták a kecskeméti elemi iskolába, ahol első tanuló volt. Ezúton kezdődött „diák-Odisszeiája”. Apja gimnáziumba adja. Először Sárszentlőrincen, majd Gyönkön, azután Pesten tanul. Itt a tanulmányi eredménye leromlik, mert a fiú igen nagy érdeklődést tanúsít a színház iránt. Apja el is viszi Aszódra, ahol ismét élvonalba kerül. Nagyon sokat olvas, de nemcsak a magyar, hanem különösen az angol és a francia irodalom érdekli. Ez volt az utolsó gondtalan éve. Apja tönkremegy és elköltözik Dunavecsére. Mégis tovább akarja taníttatni fiát és elküldi Sel- mecre, hogy németül is jól megtanuljon. Itt összetűz az egyik pánszláv tanárjával, azonkívül részeges házigazdája hazug leveleket irkái apjának, úgyhogy az érzékeny fiatalember 1839. február 15.-én a rettenetes télben elindul gyalogosan Selmecről Pestre. Nagy nyomorában statiszta és díszletező munkás lesz a Nemzeti Színháznál. Innen egy rokona leviszi Ostfi- asszonvfára, ahol ió dolga van és főleg megismerkedik ifjúsága legönzetlenebb barátjával: Orlai Petrich Somával. Ősszel a rokon elküldi, mire ő elhatározza, hogy katona lesz. Be is áll tizenhét éves korában egy soproni zászlóaljba, de gyenge szervezete nem bírja a katonaéletet és egy jóindulatú orvos, Dr. Rőner, szolgálatképtelennek nyilvánítja. Ezután kezében a vándorbottal bejárja az országot. Végül a nyomor arra készteti, hogy hazamenjen szüleihez. Anyja boldog, apja is megbocsát neki és náhány gondtalan hónapot tölt Dunavecsén. Ezután színészkedik, de a vándorlás és a nyomor ismét kikezdi egészségét. Már rendszeresen ír és néhány versét Bajza József közli az Athenaeum-ban. Ekkor változtatja nevét végleg Petőfire. Rövidesen ezután felgyalogol Pestre és bekopogtat Vörösmartyhoz, aki igen nagy szeretettel fogadja és megígéri támogatását. Innen Pozsonyba vezet vándorlása, ahol megismerkedik a kortárs írókkal és meleg barátságot köt Vachott Sándorral. Vachott ajánlására Nagy Ignác levelet ír a költőnek és felajánlja, ha Pestre jön, bejuttatja a Nemzeti Színházhoz. Addig is megfelelő honoráriumért fordítson francia és angol regényeket. Petőfi az ajánlatot elfogadja és visz- szamegy Pestre, de rövid ideig marad, mert a kapott pénzből nem tud megélni. Elindul, hogy színész legyen Erdélyben, de csak Debrecenig jut, ahol Pákh Albert barátja lakik. Épp barátja háza előtt esik össze. Egy rettenetes telet tölt Debrecenben, amelyről versben emlékezik meg, az akasztófahumor mély keserűségével. Többek közt ezt írja: Pápista nem vagyok, És mégis voltak böjtjeim, pedig nagyok. Jó, hogy az embernek csontfoga van. Ezt bölcsen rendelték el az istenek. Mert hogyha vas lett volna a fogam, A rozsda ette volna meg. 1844 februárjában elin- siker országos. Még az öreg dúl versei kéziratával Pest- Petrovics is büszke fiára, re. Vörösmarty Mihály Ugyanez az év hozza meg támogatásával Tóth Gáspár szerelmét Csapó Etelkával, szabómester költségén meg- de a lány váratlanul meghal, jelennek végre a versek. A 1845-ben újra bejárja az
