Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-03-01 / 3. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003. március ÓRIÁSOK ÖRÖKSÉGE (Emlékezzünk Március idusán) Nagy percekben a történelem szereti a kor szükségeit választottaiban összefoglalni s a nemzet géniuszát egy emberben személyesíteni - írta 1859-ben Kossuth Garibaldinak küldött egyik levelében. A magyar szabadságharc politikai vezetője e patetikus mondatával alighanem saját magára, tíz évvel korábbi szerepére is gondolt. Ha valóban így gondolta, tévedett. Már a Hitelben megírta Széchenyi, hogy sokan akarnak építeni, de “igazi talpkövet ritkán rak”, azt azonban ő sem látta előre, hogy 1848-ban sokan támadnak, akik a polgári Magyarország megalapozóivá válnak. Közülük Antall József emlékezetes 1991-es akadémiai beszédében a négy legnagyobb szellemóriást és államférfit - Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös - emelte ki (nem rangsorolva őket). Rajtuk kívül név szerint említette még Wesselényit Bathyányt, Petőfit is azok közül, akik lehetővé tették a magyar utókornak, hogy ki-ki ízlése és tehetsége szerint válogathasson a hősök között. Valóban, ha “csak” a márciusi ifjakra, az első független magyar felelős minisztérium tagjaira, az új szellemi és politikai elit kiemelkedő képviselőire vagy a szabadságharc hőseire utalunk, kiviláglik, hogy még sohasem - sajnos, azóta sem! - vonult fel egyszerre ennyi nagy tehetség és jellem egy eszmény, egy közös nemzeti akarat szolgálatában. Tudjuk, mennyi nézeteltérés és személyes ellentét feszült a legnagyobbak: Széchenyi és Kossuth között. Mégis együtt tudtak dolgozni az első felelős magyar kormányban. Széchenyi, aki a ‘40-es években ördögi alaknak, a nemzet létét fenyegető politikusnak látta és láttatta Kossuthot, 1848. március 15-én ezt jegyzi föl naplójába: “Batthyány Lajost és Kossuthot kell támogatni! Hallgatni kell minden gyűlölségnek, ellenszenvnek, minden becsvágynak.” Két nappal később pedig elismeri titkárának. Tasner Antalnak írt levelében: “Az én politikám biztos volt, de lassú. Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám tán húsz év alatt nem bírhatott volna előállítni!” Kossuth, aki a nemzeti függetlenség, önálló államiság ügyében élete végéig nem értett egyet Széchenyi (majd Deák és Andrássy) kiegyezési politikájával, halálakor így emlékezik meg róla Jósika Miklósnak írt levelében: “Széchenyi nem nekem személyes ellenségem volt, hanem az ügyé, melyet képviseltem s képviselek (...) Dúsan megérdemli a nemzeti gyászt s mindent, mit egy nemzet nyújthat legnagyobb fia emlékének.” Március 15-én egyetlen napban sűrűsödött és egy közös irányba mutatott a különféle származású, helyzetű és felfogású patrióta magyarok békés és törvényes polgári reformja. Ugyanakkor, amikor Pesten a Petőfi vezette fiatal demokraták “minden vérontás és csendzavar nélkül kivívták a sajtószabadságot, kinyomtatták és elfogadtatták a polgársággal a magyar nemzeti kívánatokat összefoglaló 12 pontot, azokban az órákban a magyar országgyűlés küldöttsége Pozsonyból Bécsbe hajózott, hogy az uralkodóval elfogadtassa a reformtörvényeket és kieszközölja Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezését. Amikor április 14-én az első magyar felelős kormány tagjai Pestre érkeztek, a szakadó esőben tűzijáték és lelkes ünneplő tömeg fogadta őket. és a “forradalmi” választmány örömmel és önzetlenül letette a legitim kormány kezébe a pesti polgároktól kapott hatalmát. Március 15-e a nemzeti újjászületés legnagyobb ünnepeként él minden magyar érzésű ember szívében. Bár 1848-ban (is) sokféle társadalmi státusú, kultúrájú, világnézetű, politikai értékrendű ember élte meg a nagy átalakulást, alá tudták rendelni egyéni érdekeiket a haza érdekének. Ebben nagy segítségükre voltak a szellemi és erkölcsi óriások, akiktől az elmúlt másfél század nemzedékei sokat tanulhattak, önzetlen hazaszeretetükből, emberségükből, vitézségükből hitet, erőt és útmutatást meríthettek. Ma sem, megosztva bár de nem szabad engednünk a ‘48-as óriások örökségéből. /Heti Válasz/ Faggyas Sándor GÁBLER ANTAL MÁJUSRÓL ÁLMODOM Hideg, ködös idő, kihalt utcák Dél felé az öreg postást várom, Hosszú levelet, meleg éghajlatról Tél közepén - májusról álmodom. Képek előttem, s egy kopott album Nézegetem, ha egyedül vagyok: Ezernyi veszély - Indo-Kina, hol Sokszor vigyáztak rám az angyalok. De jön a postás, beszélgetünk Mosolygó arc, bár kocsija bajban: Nagy komolyan, átnyújtja kedvenc Újságomat - fehér borítékban.
