Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2003-02-01 / 2. szám

4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003február geles-i Liszt Zongora és Énekversenyt. A Liszt Ferenc Emlékmúzeum meghívására 35 év után, 1991-ben ismét magyar pódiumon lépett fel. 1994-ben bemu­tatta Magyar Requiem című saját művét Budapesten és 2001-ben megalapította a Gyulai Zenei Napokat. 7. Baloghné Petres Judit, írónő, szerkesztő, Ma­gyarországról. “Master Degrees” pedagógus és tan­program szervező. A 70-es években Clevelandben, a közkedvelt Képes Magyar Világhíradó szerkesztője volt. A legújabb könyvéből, “This Old House by the Lake” olvasott fel, mely a mai Magyarország élethan­gulatát festi lelki szemeink elé. A műsor további részébenn elhangzott még: 8. Tálas Ernő tolmácsolásában: Bartók Béla: El­indultam szép hazámból, Kodály Zoltán: Huszámóta című műve, valamint Erkel Ferenc: Hazám, hazám... kezdetű ária a Bánk bán című operából. 9. Lendvay Gabriella előadásában egy csárdás hangzott el J. Strauss: Denevér című operettjéből. 10. Abrahám Mariann és Neszlényi Judit tol­mácsolásában hallhattuk Liszt Ferenc: Rákóczi induló című négykezesét a mester eredeti lejegyzései alapján. A szokatlanul nagy létszámban megjelent közönség hálás, hosszantartó tapssal jutalmazta minden egyes szereplő fellépését, majd dr. Nádas Gyula, a Kong­resszus főrendezője köszönte meg a művészek értékes előadásait. Utána koktélpartin ismerkedhetett a közön­ség a művészekkel. (-) ÁREMELÉSEK JANUÁRTÓL MNO - December 30. - A januári áremelés átlagban tíz százalék körül lesz, ami a kormány inflációs vára­kozásai feletti mértékű, de a meghatározó ágazatok­ban még mindig teljes a bizonytalanság az emelés nagyságáról. Ami biztos: egyebek mellett többet kell fizetnünk a közmű-szolgáltatásokért, a BKV bérletért, a vasúti jegyért, a válásért, a kábeltelevízióért. A kormány által jelzett ötszázalékos inflációnál na­gyobb mértékben - esetenként háromszor akkorában - drágul a közszolgáltatások szinte mindegyike Buda­pesten január 1-jétől. A fővárosi közgyűlés december 12-i döntése szerint infláció alatti, majd négyszázalékos emelkedés lesz a vízdíjaknál, a csatornahasználatért 7,5 százalékkal, a szennyvízszippantásért 10,5 százalékkal, valamint a kéménysepréséért és a temetkezési díjakért átlagosan 8 százalékkal, a szemétszállításért 10,5 százalékkal, a közlekedési vállalat szolgáltatásaiért január elsejétől 10, júliustól pedig újabb 5 százalékkal kell majd többet fizetnünk. A BKV-nál évi átlagban közel 13 százalékos lesz a tarifaemelés, a bérletek ára azonban előreláthatólag 16 százalékkal sőt, ennél is jobban emelkedhetnek évköz­ben. Egyelőre nem drágul a fővárosi árhatósági jog­körbe tartozó távfűtés ára Erről várhatóan az állami árhatósági jogkörbe tartozó gáz, illetve a villanyáram árának emelése után dönt a Fővárosi Közgyűlés. Az autópálya-használat díjának emeléséről még nem döntött a kormány, ám a decemberi tárgyalások alap­ján a személyautók valamivel több mint 20 száza­lékkal drágábban hajthatnak fel az idei árhoz képest, mig a D3-as kategóriájú nehézgépjármüvek 40 száza­lékos áremelésre számíthatnak, amennyiben nem vál­tozik a kormány szándéka. A drágulás elsősorban az autópálydíj adójának 12-ről 25 százalékra történő emeléséből adódik. Ezen túl pedig valószínűleg a fel­újított M7-es, valamint az M3-as december óta üze­melő új szakaszért is fizetnünk kell februártól. Vita alakult ki a kormányban az energiaárak eme­lésének mértékéről, ám az ünnepek előtti utolsó pil­lanatban elkészült javaslat szerint átlagosan 10 szá­zalékkal emelkednek a hatósági árak, mig a lakosság nem egészen kilenc százalékkal fizet többet a 2002-es árakhoz képest.. A benzinre kivetett jövedékiadó mértéke januártól nem emelkedik, így csak a “szokásos” évközi áringa­dozásokra kell számítani. Ennek jegyében elsejétől a MÓL. Rt. 3 forinttal emeli a benzin és 2 forinttal a gázolaj árát. A cigaretta áremelkedését csak áprilisban érezhetik meg a dohányosok, akkor majd 20 száza­lékkal nő a füstölnivaló ára. Emelkedik ai illetékek díja is januártól. A 15 millió forint alatti érték esetén a gyermek, szülő, illetve há­zastárs ugyan változatlanul 11 százalékos illetéket kö­teles fizetni, ám ha ezt az értékhatárt meghaladja, ak­kor 15 százalékra emelkedik a díj. A gépkocsi átíratá­sa köbcentiméterenként tíz helyett 13 forint lesz. Többe kerül a válás is. A bontóper tízezer forintba kerül 2003-ban. A kábeltelevíziós szolgáltatások díjá­nak növekedése a tizenhét százalékos drágulást is elérheti. Nem drágul egyelőre a vezetékes telefonálás. Az érintett cégek várhatóan februárra halasztják a szá­mukra a törvény által engedélyezett mértékű drágítást. A vasúti személyszállítás díja átlagosan 7 száza­lékkal emelkedik. Az InterCityRapid pótjegyért az ed­digi 500 forint helyett 540 forintot, az InterCity pót­jegyért 400 forint helyett 440 forintot, az InterPici pótjegyért és a helyjegyért 110 forint helyett 120 fo­rintot kell fizetni. Kérjük, terjessze lapunkat!

Next

/
Thumbnails
Contents