Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-12-01 / 12. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003 Karácsony Dr. Miskolczy Kálmán Sch. P.: KARÁCSONYI GONDOLATOK “Krisztus Jézus született, örvendezzünk, / Néki öröméneket zengedezzünk!” A “Szent vagy Uram” énektár bevezetése előtt ez a karácsonyi ének volt a legkedveltebb, főleg falu helyeken: az éjféli misén szinte rezegtek az ablakok a hívek leikéből áradó ének hangjaitól. Ilyenkor mindenki énekelt, érezvén, hogy “aki szépen énekel, az kétszeresen imádkozik”. Az emigrációban élő magyarok legtöbbje még megtapasztalta, mit jelentett magyar népünk számára a Karácsony szent ünnepe: a “Szenteste”, a házról házra járó “kántálók”, betlehemesek, aztán az éjféli mise és másnap az ünnepi nagymise, utána a karácsonyi ebéd a feldíszített karácsonyfa mellett, a bőséges karácsonyi együttlét... Szorongó érzésekkel kérdezhetjük: vajon mennyi maradt még meg ebből otthon, a vallást és hitet irtó ateista bolsevizmus negyven éve után, és mi itt amerikás magyarok, mennyit őriztünk meg a magyar karácsonyok hagyományaiból, hangulatából? Amikor boldog karácsonyi ünnepeket és békés, boldog újesztendőt kívánunk egymásnak, gondoljunk arra, hogy az angyalok kívántak legelőször boldog, békés karácsonyi ünneplést az emberiségnek: “Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jó- akaratú embereknek.” A kettő tehát szorosan összetartozik: az igazi béke, a belső és külső béke csak azoknak jut osztályrészül, akik megadják Istennek a dicsőséget. A Megváltó ugyanis azért jött el, hogy megdicsőitse a mennyei Atyát és kiengesztelje vérével, önkéntes áldozatával az “eget és földet”. A kettőt egy- gyé tette: ebben áll a megtestesülés titka. Az Istenember, Jézus Krisztus közülünk való, van földi édesanyja, Mária. “Kisgyermekként jött közénk”, de ugyanakkor felragyog arcán a “másik világ” fényessége. Ezt a fényt meglátni szem kell, hitbeli látás: ezt adja meg a mennyi Atya a jót akaró, az igazságot szomjazó, kereső lelkeknek. Ezért ismerték fel őt az egyszerű pásztorok, a csillagok titkait kutató bölcsek, de értetlenül álltak vele szemben a rókalelkű Heróde- sek és a tudásukra büszke “írástudók”. Körülbelül harminchárom évvel később maga a Megváltó így foglalta össze küldetése értelmét főpapi imájában: “Atyám, megdicsőítettem nevedet és akiket nekem adtál azok közül egyet sem veszítettem el.” Minden korban, rajtunk keresztényeken a sor, hogy megadjuk “őáltala, ővele és őbenne” a dicsőséget teremtő Istenünknek, életünkben és halálunkban. Korunk nagy bűne, vagy inkább tragédiája, hogy sokan vannak, akik nem akarják megadni az Istennek méltán kijáró dicsőséget, elismerést. Kutatják egyre tökéletesebb eszközökkel a világmindenség és benne az emberi élet titkait: felismerik és csodálják nagyszerű törvényeit, de nem akarják meglátni mögöttük a Törvényhozót, a zseniális “Művészt”, s főleg a gondviselő, szerető Atyát. Mikor fogja az emberiség belátni, hogy Jézus Krisztusban Isten felemelte a bukott, sérült emberi természetet a maga isteni világába, életkörébe, s ezért az ember célja: a folytonos tökéletesedés, vagyis törekvés a krisztusi ember kialakítására, egy erkölcsi “evolúció” az alfától az ómega felé. Ez nem záija ki a technikai fejlődést, de a kettőnek együtt kell haladnia. Szétválasztásuk okozza az újra és újra visszatérő válságokat az emberiség életében. Ebben áll a keresztény egyházak nagy feladata: az evengélium hirdetésével javítani az erkölcsöket és nevelni, tanítani minden népet, hogy adják meg Istennek a dicsőséget. A Szentatya állandó látogatásai is ezt próbálják tudatosítani: Jézus Krisztus a béke fejedelme: nélküle nincs és nem lesz igazi béke a világban. O az, akire a nemzetek lelkűk mélyén vágyakoznak. Sajnos, azt kell látnunk, hogy bizonyos körök ezt a vágyat inkább elfolytam törekszenek, szabad utat engedve az alsóbb ösztönöknek. Az emberek figyelmét igen ügyesen csupán e látható világra és annak él-^ vezeteire kívánják öszpontosítani. Pedig az ember lelke úgy van alkotva Teremtője által, hogy csak az Igazság és Szeretet képes boldogítani. Hála Istennek a Karácsony ma is a szeretet ünnepe, de ha elszakítják az Igazságtól, vagyis a Jézustól, akkor a fénye megfakul és csupán egy családi ünneppé, összejövetellé válik. Mennyire igaz tehát az angol mondás: “Christ is the reason of the season!” Jézus Krisztus adja meg az igazi értelmét ennek a karácsonyi időszaknak. Egyedül ő képes eltölteni a szíveket azzal a bensőséges örömmel, amelynek emléke ott rejtőzik lelkünk mélyén és amely után vágyakozunk minden karácsonykor. Itt az Egyesült Államokban szép szokás kivilágítani a házakat, különösen karácsonykor. Némelyik ház tényleg olyan, mint egy tündérpalota. Van emögött egy keresztény gondolat: “Krisztus a világ világossága”. “A népnek, mely sötétségben ült, fény ragyogott fel.” Számunkra ez a kivilágítás azt sürgeti, amit Szent Pál így fejezett ki: “A világosság fiai vagytok: járjatok a világosságban!” Ezekkel a gondolatokkal gyújtsuk meg a karácsonyfánk gyertyáit egy kis családi “liturgia” szertartása keretében.
