Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-11-01 / 11. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003 november Saáry Éva GYERTYALÁNG Nehezen hallotta meg a telefoncsöngést. Többször kellett próbálkozni. Pedig hálás volt minden figyelemért. Magányról, teljes elhagyatottságról panaszkodott, és azt mondta, ha valakivel beszélget este, nyugodtabban alszik.- Miért költöztél el Lugánóból Locamóba? Itt többször meg tudtalak volna látogatni! Rabja volt egy Intragná-ban, a hegyoldalban vásárolt földnek. Házat ugyan nem építhetett rá ('‘zöld övezet”), de teleültette szebbnél szebb fákkal, bokrokkal. Rengeteg pénzt ölt bele, valóságos parkká varázsolta. Amíg látással, hallással bírta és tudott autót vezetni, följárt naponta élvezni a paradicsomát. Az utolsó két- hároin évben azonban erről is le kellett mondania. Mégis megmaradt a Lago Maggiore partján, a nagy idegenség- ben.- Három magyar család is lakik az utcámban. - kesergett -, de senkinek se jut eszébe rám nyitni az ajtót. Azt se mondják, “dögölj meg”. Legjobban azonban fiai nemtördömségét fájlalta. A legfiatalabb, Péter, Amerikába került, és csak olyankor jelentkezett az anyjánál, midőn pénzre volt szüksége. Különböző hamis ürügyekkel jelentős összegeket csalt ki tőle. Egyszer azt mondta, hogy József Attila “Altató” című verséből akar angol nyelvű gyerekkönyvet csinálni, máskor hamarosan megszülető gyermekére hivatkozott.. Egyik se volt igaz. Két másik fia Zürichben él és dolgozik. Hatalmas, tágas lakásuk van, ahol azonban az édesanyjuk számára ritkán akadt hely. Még karácsonykor is, fölruccanva egy-egy napra, a barátnőjénél kellett megszállnia. A menye (németsvájci orvosnő) rendszerint elment hazulról, midőn odalátogatott, a családnak pedig “elfelejtették” bemutatni. Hát ezeket panaszolta újra és újra a telefonban. Meg azt, hogy szeme romlása miatt nem tud már olvasni, s hiányzik neki az “értelmes, kultúrált” társaság. Ezeken a bajokon persze nem lehetett segíteni. Vigasztaló szavakat se találtam. * Hangoztatta, hogy nem tud, nein akar addig örökre eltávozni, míg hagyatékát megnyugtatóan el nem rendezte.Rengeteg értékes dolgot gyűjtött össze élete folyamán: lakberendezési tárgyakat, könyveket, ékszereket, ruhákat... hogy a sok szép, impresszionista akvarell- ről ne is beszéljek, melyeken utazási élményeit örökítette meg. Nem volt tanult festő, de veleszületett érzéke volt a művészethez. Képei nyugodtan megállták volna a helyüket bármely tárlaton vagy galériában. Anyagi okokból nem gondolt a kiállításukra. Félt, hogy elveszíti miattuk a nyugdíját.- A fiaimnak nem jelentenek semmit az alkotásaim. Midőn föltettem nekik a kérdést, “mit csináljak velük”, azt válaszolták, “el lehet égetni őket”. A lakása mindig nagyon hangulatos volt. Ha vendéget hívott, mindenütt égtek a magagyártotta, népi motívumokkal díszített gyertyák. Kitűnő anya és háziasszony lévén, nemcsak a családnak (a három fiának) készítette -gyakran éjszakákon át- a legjobb tésztákat, de karácsonyra is diós-mákos beiglit ajándékozott a barátainak (néha 30-at sütött egyszerre). Midőn múlt év decemberében elmaradt a gondosan becsomagolt sütemény és születésnapomra se érkezett meg a pirosán virító karácsonyi csillag, már sejtettem, hogy baj van. A tornatanítást, a hosszú úszásokat is abbahagyta. * Munkás, küzdelmes élet állt Vilma mögött. Első férjét a szeme láttára gyilkolták meg az oroszok, a másodikat a nyugati határon, szökés közben lőtték agyon, a harmadiktól pedig el kellett válnia. így maradt egyedül a gyerekeivel, akiket példásan gondozott, nevelt. Közben pedig testnevelő iskolát tartott fenn évtizedeken át - először Zürichben, majd Lugánóban. Én is szorgalmasan jártam hozzá, s okos, gyakorlati tanácsai minden téren belém rögződtek. Könyvet szándékozott írni a helyes életről, de sajnos, nem lett belőle semmi. Megszívlelendő. hasznos gondolatait magával vitte a sírba. Döbbenetes, - anélkül, hogy sejtelmem lett volna valamiről-, éppen június 6-án, a végzetes órában kerestem telefonon. Legidősebb fia, Laci vette föl a kagylót.- Az édesanyáddal szeretnék beszélni!- Azzal nehéz lesz, mert épp most halt meg. Combnyaktöréssel szállították kórházba, de az operációt nem élte túl. Most itt fekszik fölravatalozva a Caritá “camera ardente” nevű halotti szobájában. Csönd van és félhomály, csupán az ezüst kandeláberekbe helyezett gyertyák lángja nnbolyog sejtelmesen. A gyertyáké, melyeket annyira szeretett... Nincs többé gondja, problémája. Nem hallom keseregni, panaszkodni, de tanácsot se kérhetek tőle a bajaimban. Szűcs Vilma 1921-ben született. 82 éves volt. Meggyőződésem, hogy nem kora és fizikai állapota vitte sírba, hanem az életén eluralkodó reménytelenség. Mennyi ideig tartson a nevelés? Pontosan addig, mig az élet. Jules Michelet gondolata
