Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-10-01 / 10. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003 október Farkasok éneke Cúth János Azt mondja az álpolitikai képmutatás: „Történelmi megbékélést akarunk’’. A televízión nevelkedett tömegember bizonyára elérzékenyül eme politikai farizeusság hallatán. Csakhogy nem is kell a gondolkodás Roden-i belegörnye- désével utánajárni annak, hogy vajon miért a meglopottnak kell paroláznia a rabló előtt? Olyan jól sikerült volna a bűntudat folyamatos szuggerálááa a nemzettudatba, hogy már aközben is mi remegünk és mi sandítunk körbe félve, amikor éppen bennünket fosztogatnak vagy kést döfnek belénk? Nem is tudjuk elképzelni azt a variációt amikor a tolvaj avagy a rablógyilkos követi meg áldozatát? Igaz, még egyetlen mea culpa sem hangzott el irányunkba sem román, sem szlovák, sem pedig szerb részről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy újra és ismét nekünk kell megalázkodnunk a húsunkat tépő hiénák és hóhéraink előtt. Mert aki ezt megteszi, az csupán egyetlen módon teheti: ha hóhéraink cinkosa. Elég lehetne az örökös hátrálásból. Gondoljunk csak utána, hányszor kény- szerített bennünket hátrálásra nálunknál nagyobb hatalom, és hányszor hátráltunk már erélytelenségből, vagy éppenséggel gesztusból avagy példamutatásból, a viszonzás reményében. Igazán megtanulhattuk volna, hogy a politika nem ismeri a viszontgesztust és a hálát. Ilyesmit remélni balekság, nem pedig diplomácia. És még valamit: emlékezzünk csak, mivel is honorálták „partnereink” meghátrálásainkat és engedményeinket? Nos, még több arroganciával és még több szemtelen és jogtalan követeléssel. Egyetlen egyszer sem válaszoltak valamely viszontgesztussal, amelyben a hálának akárcsak „nyomelemei” kimutathatók lettek volna. Lényegében ennek a magatartásnak a következménye, hogy Binderék elterelték határfolyónkat, a Dunát. Ezért van az, hogy a nemzetközi bíróság által megszabott minimális víz- mennyiséget sem engedik az * ősi1 Düna-méderbe.'>; Ezért • van az, hogy a párizsi „békeszerződésbe” foglaltakat egyetlen utódállam sem tartja be az ott rekedt magyar nemzetrésszel szemben. Szinte tetszés szerint folytathatnám a velünk szemben tanúsított diszkriminációk sorát, de hosszú történelmi távlatot áttekintve sem tudok olyan határozott magyar, illetve „magyar” diplomáciai lépést felidézni, amely keményen, netán követelő módon kérte volna számon — hangsúlyozom — valamely jogos igényünket. Az utóbbi kormányok gyakorlatát tekintve úgy tűnik, hogy a magyar érdekekben tanúsított erélyesség és diplomáciai érzék számonkérése többé nem időszerű. Azért nem, mert a magyar kormány, és egyáltalán a vezető „elit” többé nem képviseli a magyarságot, néhány dicséretes kivételtől eltekintve, i Új kérdésekre van szükség. Például ilyenekre: Mitől magyar az a politikus, aki nem a magyarság érdekeit képviseli? Avagy miért nem képviseli érdekeinket, ha magyar? Továbbá: Melyek azok az erők, amelyek akár országos akarattal szemben is a felszínen tudnak tartani egy maroknyi idegent, akik minden szándékukat érvényre tudják juttatni? Mi a teendőnk egy ilyen — nyilvánvalóan —- világméretű összeesküvéssel szemben?... Aki ugyanis nem ilyen kérdéseket tesz fel, az bizony továbbra is elkerüli a lényeget. A régi kérdéseket .már csak magunknak tehetjük fel: Van-e olyan politikai, diplomáciai érzékünk, hogy tudjuk mit kell értenünk, mikor azt halljuk: „Történelmi megbékélést v akarunk”. Mert ez a kijelentés, mai kinyilatkoztatóik értelmezésében azt jelenti, hogy háborítatlanságot akarnak az országon belül. Ennek fejében feltétel nélkül lemondtak a Felvidékről, Erdélyről stb., ahogy azt Kárpátalja esetében tették. Nem érdekli őket a határokon kívül rekedt magyarság, Azok ügye csak kölönc számukra, kezelhetetlen ügy, amely csak bonyolítja saját ter- veiket. : Odadobj ák tehát,ra koncot a szlovákoknak, románoknak, ukránoknak és szerbeknek, legalább ideiglenes érvénnyel megvásárolva tőlük azt a „háborítatlanságot”, melynek közepette zavartalanabbal tudnak buzgólkodni a határokön belüi — ellenünk — akkor, amikor éppen ezen területek tételes visszaszerzésére kínálkozik történelmi alkalom! Amerikai Magyarság GÁBLER ANTAL: NÉHÁNY VIRÁG MARADT Ősz felé járunk, a kertemben Csak néhány virág maradt: Napsugaras, hűvös reggelen, Siratom a búcsúzó nyarat. Színek, záporeső, hulló akác S túlról... ismerős hegyek, A naptárt nézve fogadkozom, Májusban - majd újra elmegyek. Ősz felé járunk... s körülöttem, Csak néhány emlék maradt: Szomorúan, tölgyfa árnyékában, Siratom a búcsúzó nyarat.
