Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-10-01 / 10. szám
2003 október AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 A mi tiszta forradalmunk... (Folytatás az 1. oldalról) 1956 egyidejűleg volt forradalom és nemzeti szabadságharc. Ezért, bár nemcsak ezért, a mi harcunk példátlan a történelemben. De van sok, sok más ok is, amiért büszkék vagyunk nemzeti forradalmunkra. Míg például a nagy francia forradalom alatt az elégületlen, lázongó tömegekből hamarosan csőcselék lett, mely nemcsak az arisztokratákat és a nemeseket, hanem a papokat és az ártatlan polgárokat is tömegesen gyilkolta le, később pedig rabolt, lopott és gyújtogatott, addig a mi forradalmunk tiszta volt. Még a kaotikus harcok napjaiban is őrizetlen papírdobozokban az utcákon és tereken gyűjtöttünk a harcokban elesettek hozzátartozói számára. És mindenki csak adott, és senki sem lopott. A mi forradalmunk még bukásában is fenköltebb volt, mint a többi. Míg a világtörténelem nagy forradalmai felemésztették önmagukat, s a vezetők egymást küldték a vérpadra mindaddig amig csak el nem fogytak, addig a mi forradalmunkat az akkori világ egyik legerősebb katonai hatalma, kolosszális hadsereg igénybevételével verte le. Mert mi győztünk, igenis győztünk, a despotizmus ellen. De elvéreztünk egy áruló bábkormányt támogató imperialista hatalom fegyverei által. Sokszor beszélünk az 56-os forradalom magasztos “eszméi”-ről. Ismét csak felmerül a kérdés, vajon Ie- het-e eszmékről beszélni akkor, amikor egy ártatlanul béklyóba vert rab le akarja tömi bilincseit s kitömi készül cellájából? Igaz, a történetírók minden forradalomnak tulajdonítanak valami “eszmei” hátteret. De azok csak jobbára jelszavak voltak. A francia forradalomnak fentebb idézett jelszavait a történelem gyakran összetéveszti az eszmei alapokkal. A mi forradalmunknak egyetlen eszmei alapja volt, érvényesíteni az őseink által örökbe ránk hagyott és Isten által megerősített jogunkat a szabadsághoz. Természetesen voltak fontos gyakorlati célkitűzései forradalmunknak, melyek életbevágó fontosságúak voltak úgy az ország szuverenitása, mint a nép mindennapi élete szempontjából. Ezeket a forradalmi célkitűzéseket először a Műegyetem hallgatói és tanárai foglalták össze 14 pontban és terjesztették október 23-án kora reggel a főváros utcáin mint a kommunista kormánnyal szembeni követeléseket. De ezek nem eszmék voltak, melyek örökérvényűek, csupán követelések, melyek az akkori tragikus helyzetet akarták orvosolni. A hatás megdöbbentő volt! A házak falaira, a kirakatablakokra, a villanyoszlopokra ragasztott röplapok előtt tömegek csoportosultak, s szemüknek nem hívén olvasták azokat a dolgokat, amelyeknek még a puszta említése is büntetendő cselekménynek számított mindaddig: Hagyják el az oroszok az országot! Alakuljon új kormány szabad és titkos választások útján és több párt részvételével! Állítsák helyre a sajtószabadságot! Tegyék lehetővé a termelőszövetkezetek tagjai számára a kilépést és önálló termelést! Állítsák Farkas Mihályt bíróság elé! És így tovább, és így tovább. Aznap délután megmozdultak a tömegek. A nép a Bem szoborhoz, majd onnan a parlament elé és a rádió-épülethez vonult. De nem úgy mint egykoron a párizsi Bastille elé vagy a szentpétervári cári palota elé, nem fegyverrel a kézben, ölni és gyújtogatni készen, hanem nemzeti zászlókkal, amelyekből a zsarnokság szimbólumát kivágták. Nem megostromolni akarták a Parlamentet, csupán előterjeszteni követeléseiket. Nem felgyújtani akarták a rádió-épületet, csupán beolvasni a rádióba a 14 pontot és tudatni az ország népével, hogy eljött az ideje a zsarnokság megszüntetésének. Igaz, azon az éjszakán a nép ledöntötte a korábban félistennek tartott idegen fözsamok kolosszális méretű szobrát is. De nem pusztítottak el gyönyörű középületeket, nem öltek meg ártatlan embereket. Csak a zsarnokság megtestesítőjének szobrát zúzták széjjel. És ekkor eldördültek a fegyverek! Nem az elnyomott nép kezében, hiszen nekik nem volt fegyverük, hanem az elnyomók kezében! A hírhedt Államvédelmi Hatóság emberei lőttek a Rádiónál tüntető tömegbe. Kezdetét vette a nagy magyar tragédia! A következő napok dicsőséges történetét e helyen nem lehet elmondani. Még felsorolni is hosszú lenne a neveit azoknak a helyeknek, ahol a végsőkig elszánt magyar fiatalok felvették a harcot a zsarnokság ellen. Néhány hely neve, mint például a Corvin köz, Kilián laktanya, Széna tér, Boráros tér, Móricz Zsigmond körtér, stb. szállóigévé vált, s nem szorul bemutatásra. Már az első éjjelen a magyar katonák fegyvereket adtak a felkelők kezébe és megtanították őket a nehézfegyverek, főleg páncéltörő ágyúk, kezelésére. Órákon belül barikádok épültek s mire az áruló Hegedűs-kormány által behívott szovjet tankok hajnal felé Budapestre érkeztek, erős ellenállásba ütköztek és jelentős veszteségeket szenvedtek. Ezeken a helyeken napokig folytak a harcok, s ezrével születtek a hősök. Az ország minden részében ugyanakkor tömegesen alakultak forradalmi bizottságok, melyek elzavarták a kommunista vezetőket s a néphez hű magyarok kezébe adták a vezetést. Közben Gerő Ernő sztálinista párttitkár számos cinkostársával sietve elhagyta az országot. Úgy, aho
