Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-09-01 / 9. szám
18 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003 szeptember A NAGY SZÍNJÁTÉK “Színház az egész világ!” Sorsunkról valaki megírja a forgatókönyvet jó előre, aztán a láthatatlan rendező kiosztja a szerepeket. Amikor ez megtörtént, hirtelen felmegy a függöny, és kezdődik az előadás. Micsoda előadás! Úgy képzelem, hogy a fejlődés legalsó fokán, a kezdet kezdetén még beszélni sem tudott az ember. Csak mozdulatokkal jelezte, hogy mi a szándéka, milyen a kedve. Artikulátlan hangokkal, olykor dühkitörésekkel, mert nem volt nyelvtan, szabály, csak maga a puszta lét. Lehet, hogy egyszer majd, fejlődésünk legmagasabb fokán, ahová törekszünk, ismét kimegy a divatból a szó, a beszéd? Mert olykor ilyen érzések gyötörnek. Milyen lesz akkor a nagy színpad? Egyszerre csak elnémul? Ezen eltűnődve eszembe jutott egy régi nyári napom története. Ültem egy adriai öböl partján, pálmafákkal övezett kis kávézóban, néztem a mozdulatlan, nagy kék vizet. Gomoly felhők úsztak fölötte, illatos, lágy szellő lengedezett. Sós íze volt a levegőnek. Az öböl túlsó végéből elindult ekkor egy ember, kopott, ócska vászonruhában, s jött egyenesen felém. A kávézóba tartott. Gondolom egyike volt a helybéli halászoknak. Hálója kiterítve száradt a parton, ő meg a nagy forróságban megszomjazott. Arra gondoltam, mozgását figyelve, hogy valaha az apja is halász volt. Meg a nagyapja is. Minden őse. Talán valamelyikük még Ovidiusszal is találkozott egy délután, amikor a sirályok elhallgattak a víz fölött. És Vergilius is járt erre egyszer - álmodoztam és játszottam tovább a gondolattal. Itt, ebben a végtelen kékségben érlelődött valósággá a latin kultúra, amelynek szellemi hatása óborként nemesítette meg Európának ezt a részét. Emlékük nyoma még most is él, néhol ugyan csak romokban, de melegét érzi a világ. A szóban van, régi csarnokok kupolái őrzik híven. Hogy már nem értik az emberek? Lám az én halászom is csak megáll, int a pincérnek, az szintén szótlanul mozdul, nyúl az üveg után, leemeli, megtölt egy pohárkát pálinkával, a bádogpulton csúsztatva a vendég elé löki, aki egy mozdulattal felhajtja. Aztán fizet, és szótlanul távozik. És minden nap ugyanez ismétlődik, a forgatókönyv szerint. Jelenleg hányadik felvonásnál tart a nagy színjáték? Talán a vége felé? Izgalmas volt eddig: légiók csatáztak, felekezetek estek egymás torkának, viharok dúltak, háborúk égették a világot, elvesztette fényét az emberi hit, de a kultúra fénye mindig újáélesztette a megdermedt világot. Az Olimposzon a görögök szerint istenek tanyáztak. A költők lantpengetés közben ódákat írtak hozzájuk. Aztán egyszerre csak alkonyodni kezdett. Az ódák helyett a csasztuskák jöttek divatba, mert új istenek születtek. Megteltek a börtönök. A mai kor még emlékszik erre az életre, ha látszólag el is múlt, a keserűség azért bennünk fészkel. Olykor víziószerűen felrémlik még előttünk a múlt, és ilyenkor félünk. Közben pereg a nagy előadás. Nem biztatóak a hírek, nyomasztóak a napjaink. A múltkoijában olvastam, hogy üzemek, gyárak zárták be kapujukat, munkahelyek szűntek meg. Egy reggel meg arra ébredt az ország, hogy tucatszám álltak le a mozdonyok, vasútvonalakon szünetelt a forgalom. Naponta ontja a hideg zuhanyt a nyakunkba a média. Nem győzzük kapkodni a fejünket. Az emberiség jövendő képe is felbukkan: a klónozott ember - üzenetértékű. Közben érezzük, hogy lassan elfolyik a vérünk. Mi lesz a nagy színielőadás további képe? Hol tartunk most? A világ észrevétlenül megváltozik körülöttünk. Nézzünk csak vissza! Előbb átkelt az óceánon a farmer, a gengszterizmus, a hetykeség, aztán jöttek a talponálló büfék új, vad ízekkel, hogy feledtessék velünk anyáink konyháját, kultúránk már a kertek alatt bujkál, elhallgatnak a költők és dalnokok, végső ölelkezésre készül Európa, globalizációra! Egy új felvonás, a zenekar már rázendített, de a damaszkuszi út üres. Nincs több Saul? Tanuljuk meg jól a szerepünket! Illés Sándor GÁBLER ANTAL: GRÓF ISTVÁN EMLÉKÉRE Sokan tisztelték Soroksáron - a Család, baráti kör, s a rokonok: Elmentél örökre Pista bátyám S képed előtt - feleséged zokog. Apa voltál nehéz időkben, örök És segítő kész, kiváló polgár: Két gyermeked s unokáid Közelében... te voltál az oltár--Az emberek túl sok falat és túl kevés hidat építenek. I. Newton
