Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-06-01 / 6. szám
22 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003. június Kicsapták Fáy István Akik Magyarországon végezték középiskolai tanulmányaikat 1945 előtt, jól emlékeznek rá, hogy az iskolákból való eltávolítást „kicsapásnak” nevezték. Három változatát ismertük ennek. Aki nem felelt meg az intézet követelményeinek, annak szüleivel közölte osztályfőnöke, hogy a gyereket vigyék más iskolába, mert itt nem állja meg a helyét. Ezt nevezték eltanácsolásnak. Azt a diákot, aki olyan fegyelmi vétséget követett el, mellyel intézete hírnevének ártott, kizárták, de más iskolában tovább tanulhatott, amennyiben felvették oda. Ez már kicsapást jelentett. „Collegium abeundi” volt ennek a neve. Végül, ha valaki sorozatosan követte el a fegyelmi vétségeket, vagy pedig még súlyosabb bűnei voltak, azt az ország valamennyi iskolájából kizárták. Ezt azonban egy külön bizottság döntötte el a tankerületi főigazgató elnöklete alatt. Ez volt a „végérvényes kicsapás”, a legsúlyosabb fenyítés. Az ilyesmi sajnos napjaink progresszív világában is megesik, méghozzá olyanokkal, akik évszázadokon át halhatatlan szellemükkel voltak jelen az iskolákban, hogy tanításukkal, életszemléletükkel, példaadásukkal, önfeláldozásukkal szilárd hitet adjanak az ifjúságnak, amelyre egy erkölcsös nemzet jövője felépülhet. Úgy látszik viszont, hogy ilyenekre a mai világban már semmi szükség nincsen. Minden valószínűség szerint ez az oka, hogy Jézus Krisztust egyszerűen kicsapták Ontario iskoláiból. Nem volt egyedül, mert vele együtt osztozott ebben a sorsban Mózes, a zsoltáríró Dávid király, ■Ezsaiás próféta, János az evangélista, Pál apostol és mindazok, akik a Bibliában foglalt szent könyveket örökségül hagyták ránk. Évek óta tart a huzavona, a vita abban a kérdésben, hogy általános iskoláinkban helyes-e reggelenként elmondani az „ Úri imádságot”, fel lehet-e olvasni egy részt a Szentírásból és van-e értelme, hogy hetenként két (2) félóra hitoktatást tartsanak a keresztény tanulók számára. Ez ellen mind ez ideig sem az iskolaszékek, sem a tantestületek, sem a szülők soha nem emeltek szót, mert egyöntetűen szükségesnek látták ezt gyermekeik helyes életfelfogásának megalapozására. Aztán jöttek az „alapvető emberi jogok”, melyeknek fedezékéből mindent meg lehet támadni, mindenbe bele lehet kötni és félremagyarázni. Néhány évvel ezelőtt a Londontól nem messze fekvő Elgin County-ban élő négy szülő bírósághoz fordult és követelte, hogy az általános iskolák reggeli vallásgyakorlatát haladéktalanul tiltsa be, mivel sérti a szabadságjogaik alapokmányában foglaltakat. (Charter oj Freedoms.) Az elsőfokú bíróság döntését nem fogadták el és fellebbeztek. Ezután a felső bíróság olyan értelmű ítéletet hozott, hogy a reggeli áhitat fenntartható, de csak olyan módon, ha a gyerekek kizárólag hallgatói ennek és a tanító olvas fel a különböző világvallások szent könyveiből rotációs alapon egy-egy részt. A pereskedő szülők nem elégedtek meg ezzel sem, és a fellebbezési bírósághoz fordultak panaszukkal. Keresetüket teljes súlyával támogatta a Kanadai Polgári Jogok Szövetsége nevű szélsőbaloldali szervezet (Canadian Civil • Liberties Association) és annak ügyvezető elnöke, Mr. Alan Borovoy. Ezután összeült a bíróság öttagú tanácsa, melynek eredménye az egyhangú döntés: Nyilvános állami iskolákban tarthatatlan a Nevelési Törvény (Education Act) rendelkezése, mert a tanulókra „ erőszakolja ” (forces) a keresztény doktrínákat. Szerintük ez kizárólag egyoldalú nevelést ad, tehát súlyosan sérti az alapvető emberi jogokat. ítélethirdetés után Mr. Alan Borovoy azonnal nyilatkozott a sajtónak és kijelentette, hogy ezzel a korszakalkotó elvi döntéssel elérték a céljukat, vagyis ennek alapján Ontario valamennyi általános iskolájában (nem a római katolikus separete School-okban) tilos a további vallásgyakorlat. A sajtó nem említette meg a törvényes úton jogorvoslást kereső szülők nevét, de biztos vagyok abban, ha Marx „Tőkéjéből" vagy a Kommunista Kiáltványból olvastak volna fel reggelenként, semmi kifogásuk nem lett volna ellene. Vagyis négy, nagyon is kétes világnézetű szülő és egy radikális baloldali tömörülés elérte azt, hogy millió gyermek hit- és er- kölcstani oktatását törvényerővel megakadályozza. A fellebbviteli bíróság öt tagjának kiváló jogi felkészültségével nem szállhatunk vitába. Ez az ő hivatásuk. Kérdezni és tiltakozni azonban nekünk, a veszteseknek is jogunk van. Azt már régen tudjuk, hogy az „alapvető emberi jogok" csaknem minden esetben a radikális kisebbségekre, a női jogok aktivistáira, a homoszexuálisokra és a bűnözőkre vonatkoznak. Fenti csoportokat nevükön nevezni, vagy bírálni súlyos diszkrimináció, a- melyért hátuk mögött a médiával olyan felháborodott ordítozást csapnak, melybe a társadalom bélésükéiül. Nagyon érdekes azonban, hogy a statisztika szerint ezeknek az aktivista csoportoknak a lélekszáma nem több a tartomány lakosságának 5%-ánál. Jogos tehát a kérdésünk, hogy ennek arányában, ha 100 személyből 5 tiltakozik és a bíróság ezeknek ad igazat, mi van a fennmaradó 95 adófizető jogaival, akik szintén egy nézeten, éspedig a pert indító elenyésző kisebbséggel homlokegyenest ellenkező nézeten vannak? Figyelembe vette-e a bíróság, hogy ezek szerint
