Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-06-01 / 6. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 2003. június Saáry Éva HANGULATOK NYOMÁBAN Sokszor eltűnődöm: vajon, a világból (a mi oly sokra tartott, "civilizált" életformánkból) vesztek ki az aranyos-édes hangulatok, vagy pedig felettem rohant el az idő annyira, hogy többé nem vagyok képes beleélni magamat a pillanat-adta örömekbe, a látványok káprázatába?? - Valószínűleg itt is -mint minden másban- a "középen" van az igazság. Mikor majd fél évszázada Svájcba érkeztem, még működtek Lugánóban a kis, meghitt cukrászdák, amelyekben éppenolyan kecses porcelánfigurák álltak a vitrinekben, mint a pesti Gerbaud-ban, Russwurm- ban, s az aranyrojtos plüssíuggönyök árnyékában, az erezett márványasztalok mellett összebújtak a párok. Mára ezeket a kedves helyeket már majdnem mind lebontották, átalakították s alig lehet olyan kávéházat, presszót találni, ahol az ember örömmel elüldögélne. De talán nem is a külsőségekben van a hiba, hanem valahol másutt, hiszen a város karácsonyi kivilágítása ugyanaz, mint évekkel ezelőtt volt, a földíszített, hatalmas fenyők éppúgy ott állnak decemberben a fontosabb tereken, mint régen, sőt az Innova- zione-árúház bejáratánál ott a kopott, kis gesztenye- sütő-bódé is. Mellette, ha csípebb az idő, karját csapkodva topog az elárusító öregember. És mégis... Túlságosan nagy a gazdagság, a kínálat, s az üzletek káprázatos dekorációja (már október-novemberben!) érezhetően csupán anyagi célokat szolgál. Megmaradtak a formaságok - elveszett a lényeg... Özönlenek a képeslapok, jönnek a drága ajándékok, de milyen kevés akad közöttük, melynek láttára megmozdul az ember szívében valami, fölcsillan a melengető kis szikra: Igen, ez az! Nehezen lehet megmagyarázni, mi is az a "hangulat". Néha egy környezet, egy táj; máskor egy hang vagy íz az, ami örökre megmarad. Kutatok az emlékeim közt, s eszembe jutnak azok a régi szolnoki esték, midőn bundában, hócsiz- másan végig-ácsorogtuk, végig-bámészkodtuk a mikulási kirakatokat (akkor még nem irtóztunk a vöröstől). Mennyi vérig-ragyogó sztaniol, mennyi csábító cukor- szakáll, krampuszokkal, szaloncukrokkal díszített virgács s porcelánnak álcázott, gyönyörű csokoládéfigura! Nemrég, egy félreeső utcában megbújt vegyeskereskedés kirakata előtt tört fel egy pillanatra bennem ugyanaz az érzés, mint egykor, a csatakos szolnoki télben. Pedig ezt a vitrint nyilván nem "kirakatrendező" készítette, hanem a kis délolasz tulajdonos "álmodta" össze. Egyszer, Tirolban találtam egy ugyanolyan falinaptárt, amilyennel boldogult kisasszonykoromban a kéményseprő örvendeztetett meg Újév napján bennünket: hótól roskadozó, sárga ablak-szemeket villogtató falusi házacskák és hagymakupolás templom, ahová kucsmában, bekecsben, csizmásán zarándokolnak az emberek. Minden fehér felület csillogó porral beszórva. Giccs? Hát persze, de néha a giccsnek is megvan a maga helye, a maga rendeltetése. - Mindig a kéményseprő kívánt először - "szerencsét" hozván - Boldog Újévet, s elvárta, hogy pálinkával kínálják, borravalót adjanak neki. Aztán jött a postás nagy, fekete szatyrával s szép sorjában a többi "fontos" ember... A régi könyveknek is megvolt a maguk hangulata! Akkor még nem zúdult ilyen gyors egymásutánban nyakunkba a kép- és szótömeg, mint manapság. Ki tudtak alakulni a "legendás hősök", s évtizedeken át tartották a maguk illusztris helyét a katalógusokban és a felnövő generációk szívében. Akad-e a mai meseírók között (léteznek egyáltalán igazi meseírók??), akinek alakjai olyan élők lennének, mint annak idején "Mackó úr" volt, aki gyerekeivel, Zebulon- nal és Dorkával járta nagy komótosan az országot? Hasonló volt a németeknél a két kis csibész, "Max und Moritz", na és "Struwelpeter", aki nem hagyván levágni haját és körmeit, hatalmasra duzzadt frizurával, földig érő karmokkal csúfoskodott a címlapon. "Lég- körteremtők" voltak Verne és Jókai, sőt Cooper "Nagy indiánkönyve" is -, nem szólva Benedek Elek ("Elek apó") szép, piroskötésű sorozatáról, a "Magyar mese- és mondavilág"-ról. Hangulatok! Kecskeméti származású nagyanyám ízes, változatos, képekben gazdag magyar beszéde, melybe néha tót szavakat is kevert (egyes fordulatai még Nyugaton született lányaim ajkán is fölcsendülnek, nem kis ámulatba ejtve a hallgatókat), a felejthetetlen lebbencs- és tarhonyalevesek, a friss lekváros bukta csalogató illata... De még az utazások is mások voltak, amíg nem zsugorodott tenyérnyire a világ! Milyen vonzása volt például a "titokzatos Afrikának", a mindig daloló, táncoló (steppelő), gondtalan-csillogó Amerikának, a Kipling könyveiből megismert Indiának! Mosolygott még "Nippon-ország naposkertje", s a kecses közel- keleti minareteket ezüst fénybe burkolták Seherczádé meséi. Ma már Afrikában is csak azt találja az em-
