Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-06-01 / 6. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003. június teljes szerkezeti és személyi átalakítását. Egy keresztény, nemzeti értékrendet képviselő néppártot kívánnak létrehozni. Ennek több tagozata lesz. S amikor ezen újjászerveződött bizottságnak az első, alakuló ülését 2003. január 30-án megtartottuk, akkor Orbán Viktor is úgy minősítette, hogy a tagozatok közül ez fundamentális jelentőségű. Hiszen a földre, a parasztságra, a vidékre épül a magyar élet sajátos tradíciója, a magyar kultúra, mivel a falvak világa őrzi ezeket az értékeket. A mozgalom alapelveit lefektettük már, nem pártot építünk, ezt szeretném hangsúlyozni, nem is kívánunk semmiféle párttal konkurálni. Különösen nem szeretnénk a kisgazdapártban dúló belviszályba beavatkozni. Mi a paraszti, a magyar gazdatársadalom érdekei alapján mozgalomként akarjuk felépíteni ezt az egész szervezetet, az érdekvédő harcot szeretnénk elősegíteni. Ezért kellenek ebbe a szervezetbe elsősorban gyakorló gazdálkodók, hogy szűnjön meg az ügyvédek, a jogászok és más földhöz nem értő emberek egyeduralma - ami a kisgazdapártra jellemző vol az utóbbi időben. Azt akarjuk, hogy a tagság kétharmad része legalább gyakorló gazda legyen.- Persze a tudós, szellemileg fekészült agrárszakemberek jelenléte nélkülözhetetlen, velük együtt kell kidolgoznunk a programunkat, az új agrárpolitikát. A magyar agrárium alapjait nem a tőkés nagyüzemnek kell képeznie, hanem a családi gazdaságoknak. Ez nemcsak hazai sajátosságainkkal indokolható, hanem azzal, hogy az Európai Unióban is a családi gazdaságok a fundamentumai a mezőgazdaságnak. (MNO) EGY PARÓDIA ÉS AMI MÖGÖTTE VAN Nem emlékszem arra, hogy mikor kavart akkora botrányt egy tévéműsor, mint néhány hete. A tv2 kereskedelmi csatorna egy paródiát sugárzott, melyet az Irigy Hónaljmirigy együttes adott elő. A paródia címe: Bazi nagy roma lagzi. Az Irigy Hónaljmirigy, fiatalokból álló együttes, mely zenekarokat, stílusokat, jelenségeket parodizál, ezzel lettek népszerűek. A Bazi nagy roma lagzi, egy hasonló című görög műsor mintájára készült. Paródiájuk tökéletes volt, olyannak mutatta be a cigányok egy csoportját, és itt nyomatékkai hangsúlyozom, hogy egy csoportját, amilyenek valójában. Bűnözők, akik dolgozni nem akarnak, a társadalommal tartatják el magukat. Márpedig a cigányok egy széles rétege ilyen. Közel tizenöt éve vagyok egy hetilap bírósági tudósítója, minden héten megfordulok a Nógrád Megyei Bíróságon. A bűncselekmények közel 80 százalékát, a lakosság alig 8 százalékát kitevő cigányság követi el. Ez tény. Egy liberális politikus ezt úgy próbálta menteni, hogy ők megélhetési bűnözők. Ez persze tömény hazugság, ami egyébként a romákkal összefüggésben a liberálisokra jellemző. Ugyanis ha a bűnözés fajtáit vizsgáljuk, abban szép számmal találhatók az erőszakos bűnelkövetések, szexuális bűncselekmények. Ezek közül a leggyakoribb, hogy az apa szexuálisan molesztálja saját gyermekét. Térjünk vissza arra a bizonyos paródiára. Több mint két és félmilliónyian nézték végig és a nézők többsége jót mulatott rajta. Már csak azért is, hiszen a cigányok egy széles rétegét olyannak mutatták be, amilyennek mi is ismerjük őket. Erre pedig ritkán van példa. Ugyanis a hivatalos politika, melyet az SZDSZ képvisel a legmarkánsabban, azt sugalja, hogy a cigányok alapjában véve egy végtelenül tisztességes népcsoport, csak mi, magyarok megakadályozzuk őket az érdekérvényesítésben, annak minden formájában és ennek az elnyomásnak következtében, néha előfordulhat, hogy letérnek a törvényes útról. Ezért pedig mi, a többség vagyunk felelősek. Ez tökéletesen beleillik abba a politikába, melyet oly markánsan fogalmaz meg az SZDSZ, hogy a magyarság egy bűnös nemzet. Ezt bizonyítja a cigányság kálváriája. Itt a lényeg a többség felelőssége. Szó sincs arról, hogy a kisebbségben levő cigányoknak kellene tolerálni a többség másságát, hanem fordíva. Ugyanis a liberálisok úgy álltják be a dolgokat, hogy a cigányság többsége szeretne tanulni, imád dolgozni, csak a magyarság erre nem ad lehetőséget. Mi több, megfosztja ettől a jogától. Az igazság persze éppen az ellenkezője. A cigányság egy nagyon széles csoportja nem akar tanulni, nem akar dolgozni. A társadalommal tartatja el magát. Amihez pedig töretlen a kedve, az a bűnözés. A bűnözéssel kapcsolatban, sajnos a börtönöknek régen nincs visszatartó ereje, hiszen a fegyintézetek messze jobb körülményeket biztosítanak számukra, mint amilyen az igényük, illetve a kinti világ. A tv2 egy kereskedelmi adó, melyet gyakorta csatorna helyett “kanálisnak” neveznek. Érdekes volt megfigyelni, hogy ezekből a csatornákból, miként árad a szenny, mely tudatosan fertőzi az ifjúságot, ez eddig senkit nem zavart. A szabad média címszó alatt, a nemzeti erőket ott és annyit mocskolhatják, amennyit csak kedvük tartja. Például, amikor Orbán Viktor felesége megszülte negyedik gyermeküket, nemes egyszerűséggel csak úgy kommentálták, hogy leellett. Fut az egyik kereskedelmi “kanálison” egy műsor: a Heti hetes, melynek fö célpontja minden ami nemzeti, minden ami keresztény és minden, ami magyar. Mindez