Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-06-01 / 6. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003. június a nemzetközi bizottságtól a népszavazást, aminek az eredménye az volt, hogy a lakosság nagy része - közöttük sok osztrák is - kinyilvánította: a magyar államhoz akarnak tartozni! A második világháború befejezése után, amikor hazánkat a "nagylelkű" és "demokratikus" nyugat odadobta a Szovjetunió karmai közé, megszűnt azonnal a trianoni eszme létezése és hirdetése, és helyébe lépett az internacionalista kommunista világ eszményképe, amelyet Sztálin akart megvalósítani nemcsak a neki juttatatott országokban, hanem idővel az egész világon. így múlt el 40 év rabságban, majd eljött a kommunizmus látványos és kényszerű összeomlása. Az első években és a balkáni felfordulásokban nyílt volta lehetőség, hogy ezt az égető problémát a világ elé tárják, hiszen az elszakított területeken élő magyarság keserves sorsa, alapvető emberi jogainak a semmibevevése ismert tényként mutatkozott meg: Volt egy nemzeti kormánya is az országnak, amikor Kárpátalja könnyűszerrel visszatérhetett volna az anyaországba, de annak külügyminisztere - a jelenlegi washingtoni magyar nagykövet - ráerőszakolta Ukrajnára a miniszterelnök jóváhagyásával, annak ellenére, hogy azok boldogan szabadultak volna Kárpátaljától, hiszen az jogilag soha nem volt az ő területük. Ez ugyan nem a Trianoni becstelenséghez tartozik, hanem hazai hazaárulók követték el megígérve: területi követeléseink sem a jelenben, sem a jövőben nem lesznek... Vagyis a trianoni problémákat tekintve ma, 2002-ben messzebb kerültünk annak megoldásától, mint valaha még az 1930-as években. Ha arra gondolok - mert éltem benne -, hogy az akkori magyarság, politikusaink nagy része, a sajtó és az egyházak milyen egyöntetűen szorgalmazták a trianoni igazságtalanságok újratárgyalását nemzetközi bizottságok bevonásával, csak szomorúság tölt el: hol tartunk ezen a téren napjainkban. Csupán emlékeztetőül legyen szabad: szó szerint idézni egy magyar újság írását a sok közül, amikor megemlékezett a trianoni "békediktátumról" 1920. június 5-én. Az újság neve ÚJ BARÁZDA, az írás cím nélkül jelent meg: "Nem temetünk. Zúgnak a harangok, megállott a munka néhány percre, hogy szívével mindenki szerencsétlen hazája sorsához emelkedhessék - és nagy tömegek néma processziója kereste fel a hősök szobrait, hogy a Himnusz hangjaival küldhesse az Egek Urához a megbűnhődött nemzet panaszát és fohászait. Mélységesen szomorú napja volt június negyediké az országnak és a magyarságnak, melynek párja még a mi szenvedésekkel telt történelmünkben sincs. Tévednek azonban azok, akik bennünket most a megejtettség fájdalmában tehetetlenül zokogó országot látnak. Különösen tőlünk elszakított véreink ne tekintsenek bennünket ilyen jajgató asszonyoknak. Hiszen ha könnyeket sírunk, ennek leginkább az ő sorsuk iránti aggodalom a forrása. De ez a lelki szenvedés, amelyeken átkergetett bennünket az ANTANT, csak megérlelje lelkünk halálos elhatározottságát Esküszünk, hogy nem fogunk felejteni, esküszünk, hogy nem fogunk nyugodni. És hiszünk Istenben, hiszünk a történelmi igazság, a természeti erő és a magyarság akaratának összefogó erejében, hogy szétpattanja a ránk szabott bilincseket s a magyar nemzet diadalmasan fogja folytatni most megszakított ezeréves életét". Ajánlom az otthon még ma is nagyon aktívan működő liberális firkászok figyelmébe ezt a rövid írást. Ugyancsak a mindenkori kormányok képviselőinek elolvasásra pár sort abból a beszédből, ami az akkori magyar Parlament 1920. november 13-án tartott ülésén hangzott el, amikor harmadszori felolvasásban elfogadta a trianoni békeszerződést. Az előadó Huszár Károly beszédéből: "Ebben a gyászos pillanatban azonban az én lelkemből - és azt hiszem az egész Nemzetgyűlés leikéből - fel kell, ho^y fakadjon a földkerekségen lakó összes magyarok imája: HISZEK EGY ISTENBEN, HISZEK EGY HAZABAN, / HISZEK EGY ISTENI ÖRÖK IGAZSÁGBAN, / HISZEK MAGYARORSZÁG FELTÁMADÁSÁBAN!"'. / A nemzetgyűlés tagjai felállva kiáltják: Hiszünk! Felkiáltások a balon: Amen... Pár szó az akkori miniszterelnök gr. Teleki Pál szájából: "Igazságot vártunk, de ahelyett kaptunk egy békét, egy békeszerződést, amelynek összes egyéb jellemvonásai közül csak egyet akarok ma kiemelni, hogy szemben minden békeszerződésekkel ez a legkevésbé őszinte békeszerződés, az őszinteségnek s a hirdetett igazságnak a teljes megcsúfolása. (...) Akkor már nem vártunk igazságot, de nemességet vártunk, olyant, aminőt mi gyakoroltunk azokkal az entente-polgárokkal szemben, akik a háború alatt Magyarországra szorultak, ehelyett azonban békeszerződést kaptunk, amelyben úgy bántak velünk, mint azokkal a honpolgárainkkal, akik a háború alatt kint rekedtek: megkaptuk a békeszerződések legkegyetlenebbikét igazságtalanul!"
