Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-05-01 / 5. szám
2003. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 SOÓSGÉZA: HAZAI KÖRKÉP Májusban visszatér a közéletbe Orbán Viktor. Nem mintha eltávozott volna, hiszen a jelen politikai élet meghatározó személyisége, csak nem volt igazán funkciója. Exminiszterelnökként szerepelt, és egy kicsit a régi dicsőség köntösébe bújva politizált. Ha három év múlva sikerrel szeretné felvenni a versenyt a szocialistákkal, ezen belül valószínűleg Medgyessyvel, lényegesen könnyebb lesz a dolga, mintha a Fidesz elnökeként indulna. Erre érezhetett rá a párt, amikor az a döntés született, hogy ismét fogadja el a pártelnöki tisztséget. Érdekes megfigyelni a politikai ellenfelek fanyalgását. Mint a Fidesz “új és őszinte” barátai, óva intik a pártot attól az Orbán Viktortól, aki már kétszer választást vesztett. Helyette inkább az “igen népszerű” Dávid Ibolyát emlegetik, aki azért szép csendben odafarolt a baloldalhoz. Arról is mély hallgatás van, hogy a Fidesz veresége, vagy inkább a szocialisták győzelme, pirruszi győzelem volt, hiszen mindössze csak tíz képviselővel ül több az ő oldalukon a Parlamentben. Arról is mély hallgatás van, hogy a tavalyi választás tisztasága is hagyott kívánnivalót maga után, hiszen a balliberálisok úgy féltek a szavazatok újraszámlálásától, mint az ördög a tömjén- füsttől. A szocialisták is érzik, sőt talán tudják is, hogy jövőre az EU-ba való belépés olyan megrázkódtatást okozhat, melynek következtében a baloldal népszerűsége a mélypontra süllyedhet. Ezért spekulál a rókalelkű Kovács László pártelnök idő előtti választásokban. Bár messze van még a törvényes választás ideje, ha a nemzeti erők győzelemben reménykednek, már ma el kell kezdeni a felkészülést. Ehhez pedig Orbán Viktorra feltétlenül szükség van. Drága idehaza az üzemanyag. Valószínűleg a világ legtöbb országában úgy érzi az autós, hogy ha megáll üzemanyaggal feltölteni járgányát, méltánytalanul mélyre kell nyúlni a zsebébe. Idehaza sincs ez másként. Sőt, idehaza európai viszonylatban is az egyik legdrágább “mulatság” a tankolás. Az összes szomszédunkat megelőztük az árban. Még Ausztriát is, ahol azért hétszer magasabbak a bérek és a nyugdíjak, mint hazánkban. Aki Hegyeshalmon túl tölti meg autóját benzinnel, 30-40 forinttal fizet kevesebbet literenként. Románia esetében ez 60-70 forint is lehet. Ugyanez a helyzet Ukrajnána esetében. Horvátországban is kevesebbe kerül az üzemanyag mint nálunk. Élnek is a lehetőséggel a határ mellett lakók, és átruccannak egy-egy tankolás erejéig. Külön érdekesség, hogy a hazai MOL-nak Szlovákiában és Romániában is vannak kútjai. Tehát nekünk magyaroknak a szomszédba kell menni, ha magyar érdekeltségű kútnál, lényegesen olcsóbban szeretnénk tankolni mint idehaza. Az állam más módon is fosztogatja az autósokat. Évente emelkednek a gépjárművek adói, a biztosítás, a szervizelés, a parkolás díjai. Az idén először jelentősen emelkedtek az autópályák használati díjai is, amelyek szinte túlszárnyalják Ausztria hasonló díjtételeit, ahol a jövedelmekre nem akarok ismét visszatérni. Azt viszont meg kell említeni, hogy odaát összehasonlíthatatlanul hosszabbak az autópályák és jobb- minőségüek. Mint ismeretes, a Medgyessy-kormány a választások után a közalkalmazottak bérét állítólag átlag 50 %-al megemelte. Ezt az emelést próbálja visszaszivattyúzni, és ebből a gépkocsitulajdonosoknak is ki kell venniük a részüket. A kedvezménytörvény a végét járja. Annak idején az Orbán-kormányt a törvény megalkotására az inspirálta, hogy a határon túli magyarság beolvasztását gátolják, vagy legalább lassítsák ezt a folyamatot. Erre szolgál az az intézkedés, hogy azok a diákok akik magyar nyelvű iskolába járnak, bizonyos támogatást kapnak az anyaországtól. Ez váltotta ki mind a szlovák mind a román kormány gyűlöletét. Ugyanis, ez az egész nemzetiségi politikájukat veszélybe sodorta. Azt a politikát, mely az ott élő magyarokat szeretné a legrövidebb úton beolvasztani, hogy aztán ez se legyen többé probléma. Mind a két ország nemzetközi normákra és szokásokra hivatkozott. Különös ezt hallani attól a Szlovákiától, ahol még mindig érvényben vannak a Benes-dekrétumok, amelyek a kollektív bűnösséget rögzítik. Ez a kollektív bűnösség tett 400 ezer magyart földönfutóvá, akik pedig maradhattak, évtizedeken keresztül csekély jogokkal rendelkező, másod- osztályú állampolgárokká váltak. A románok sem arról híresek, hogy az elmúlt öt évben betű szerint betartották volna az emberi jogokat. Ceausescu pénzért árulta a szászokat Németországnak, a zsidókat Izraelnek, miközben a hárommillió erdélyi magyarság létszáma kétmillióra csökkent. Egy nagyon rafinált és többé-kevésbé burkolt etnikai tisztogatás folyt ott. Nem eredménytelenül. Erről egymillió elmenekült magyar tudna beszélni. A meg nem született magyarok helyett az írástudóknak kell felemelni szavukat. Mindezek után jött néhány nyugati politikus és védelmébe vette Romániát és Szlovákiát, hogy a státustörvény valóban nem felel meg a nemzetközi jognak. Az emberek adásvétele, az etnikai tisztogatás, a Benes-dekrétumok, azok megfelelnrk!. Ehhez a szégyenhez jön még a jelenlegi kormányunk, amely alázatosan megkérdezi a román a szlovák kormányt, hogy számukra milyen
