Amerikai Magyar Újság, 2003 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2003-05-01 / 5. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2003. május ILLÉS SÁNDOR ANYÁK NAPJA Hiába is lenne sok színes ceruzám, aranytintám, égszínkék papírom, piros csíkkal szegélyezett kovertám, mint a költőnek, nem tudnám már elküldeni a mamához írt levelem. Nem panaszkodhatom el Neki sok torkot szorító gyötrelmem, nem futhatok hozzá, hogy a kezét fogva megnyugodjam, amikor szomorúság mar- dos, vagy kudarcok kínoznak. Ilyenkor, anyák napján, mindig szíven üt a komor valóság: elment már a mama. De azért mégsem érzem magam árvának, mert tudom,, hogy a szívemben örökre itt maradt. Egy anya sosem halhat meg, gyermekeiben él tovább, őz szeme égből néz ránk és simogató kezét mindig érezzük. Felrémlik előttünk olykor aggódó arca is, felhős homloka, ahogy betegágyunk fölé hajolt gyermekkorunkban, érezzük ilyenkor tenyerének gyógyító simítását is a homlokunkon. Hát ellehet ezt egyáltalán felejteni? Én gyakran kimondom hangosan is, ha valami gyötör, vagy úgy érzem, megaláztatás ért: Mama! Azt mondják a nyelvészek és vallják a költők is hittel: nincs ennél szebb magyar szavunk. Édesanya. Anya. Mama. Gondolom, ma sokmillió gyermek kimondja, hiszen a világ minden nyelvén sokhúrú muzsika, minden nyélben a legszebb szó. Áhítata van. Hallatára én mindig illatos szélben hajladozó kerti virágokat látok, s azt a kertet is elém varázsolja, amelyet O gondozott, öntözött szorgalmas kezével, napi munka után, hogy valami szépség is legyen az életében. Amikor otthon járok, abban a régi házban, ahol felnevelt, s amelyet már régen mások laknak, idegenek, akkor mindig találkozom a mamával. Elég, hacsak egy pillanatra megállók az udvar végében, s kitekintek a kertbe, oda képzelem őt, a léptei által kitaposott gyalogúira. Azon vitte szaporán hátán a kosarat, hogy zöldet tépjen a malacoknak, libáknak kacsáknak. Hordta be a salátát, vitte ki a palántát. Élnek még az ő leandereiből szaporított virágok, leandercseijék sokasága virágzik a kisház ablaka alatt, elnézem a pince grádicsát, a kamra tenyerétől kifényesedett kilincsét, a gangot, amelyet minden nap felmosott, feltekintek a magasba, a tetőn tolláskodó galambok talán még emlékeznek Rá, ő szórta ki nekik minden nap a szemet. Régi fák mohos törzsét simogatom meg lopva: közöttük járt valaha. Az a régi diófa a kút mellett már nem él. Kivágták. Most fáj a hiánya. A mama miatt. Amikor eltávozom abból a régi házból, a sarkon mindig visszatekintek. Ott állt mindig a kapuba, tekintetével távozásom kisérte, kezét a szeme fölé emelte. Hogy jobban lásson, vagy hogy a könnyeit törölje? Már réges-régen senki se áll abban a kiskapuban, de én azt a házat mégis mindig úgy látom: a mamával. És arra gondolok ma, anyák napján, hány ilyen kis parasztházba vagy városi lakásba várják haza az anyák a gyermeküket. Meggyötörtek, az álmatlanul virrasztók, az elfáradtak, a magányosan, a kisnyugdíjukból élők, a szomorú, kiapadt könnyű anyák, a megkeseredettek. Várják, hogy nyílik majd az ajtó, vagy felberreg a telefon és jelentkezik a gyermek hangja. A szomszéd városból, vagy csak innen, a másik kerületből, ahonnan már évek óta nem talál haza. Istenem, hány ajtó marad csukva, mert nem jelentkezik az, akinek betegágya fölé oly féltő gonddal hajolt valaha az a magányos öregasszony, aki most egyedül maradt. Legyen a gyermeki szeretet napja ez a mai és ne maradjon virág és ölelés nélkül egy édesanya se a világon. Akik pedig már nem mehetnek haza, a mamához, azok ma idézzék maguk elé a szívükben élő alakját és mondják ki lágyan a nevét, mert nincs ennél szebb szó: Édesanya. Illatos szélben imbolygó kerti virágok ők. Legyen áldott ez a vasárnap, a róluk való megemlékezés napja. Május elsejei gondolatok A KATOLIKUS MUNKÁSSÁGRÓL XIII. Leó pápa a XIX. század legnagyobb botrányának nevezte, hogy az egyház és a munkásság között hatalmas szakadék keletkezett. A két világháború között létezett Magyarországon egy katolikus ifjúsági mozgalom, a Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesülete, a KIOE, melynek hivatása az volt, hogy a munkásság körében képviselje az egyház által hirdetett értékeket. A mozgalomnak csak Budapesten tizennégy nagy tanoncotthona volt, ahol a vidékről Budapestre érkező fiatalok lakhattak, amig a szakmájukat kitanulhatták. Ezekben az otthonokban komoly lelki nevelés is folyt. Már Mindszenty bíboros is felismerte a munkásokkal való foglalkozás fontosságát: egyházmegyéjéből tíz papot kijelölt kimondottan munkáspasztoráció- ra. A háború után a többi hasonló egyesülettel és mozgalommal együtt feloszlatták a KIOE-t is. A vezetőket később sorra letartóztatták. Mozgalmunk elnöke, Ik- vay László atya tizenegy évet ült börtönben. A mozgalom tizennégy vezetője szenvedett hosszabb-rövidebb
