Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2002-04-01 / 4. szám

18 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2002. április SAÁRY ÉVA: MI KÖZÖM HOZZÁJUK? Én is csak akkor kezdtem cl gondolkozni, midőn a cipészüzlet hullámos fémredőnyén megjelent a feketekere­tes cédula: "Chiuso per lutto" (haláleset miatt zárva). Egyszerre elfogott a lelki ismeretfurdalás, amitől azóta sem bírok szabadulni, hiszen évek hosszú sora óta ismer­tem a szöghajú, pirospozsgásképű fiatalasszonyt -aki most kint alussza örök álmát a castagnolai temetőben-, anélkül, hogy valóban ismertem volna. Eleinte egy lebontásra ítélt, régi ház nedves és hideg pincehelyiségében volt a műhely, aztán egy ugyancsak ódon épület földszintjén. Valahányszor bementem cipőt javíttatni, a reumájáról panaszkodott.- Jöjjön ki néha a strandra! - biztattam. - A napfény, a forró homok bizonyára jót tenne!- Nem tudom itthagyni az üzletet. így is kevés a kere­set. Az ebédidő pedig túl rövid. Le sem érdemes vetkőzni. Unatkozott is gyakran. Mohón elegyedett szóba min­den betévedő vevővel. Velem is, de mindig "sok volt a dolgom", siettem, s néhány mondat után kurtán-fúrcsán elvágtam a társalgást. A leeresztett redőny látványa megbánással tölt el: mi­ért nem maradtam ott, legalább időnként, hosszasabban? Miért nem érdeklődtem családi problémái iránt? Vajon, mi volt a lei-kében, mi foglalkoztatta? Mit szeretett? Most már sohasem fogom megtudni. Sokkal fiatalabb volt nálam, s látszatra a megtestesült egészség. Karácsony másnapján kezdett el fejfájásról pa­naszkodni. Aztán összeesett, bevitték a kórházba. Az or­vos kinyitotta, majd ismét összevarrta a sebet: “Nincs mit tenni. Az egész szervezetben elburjánzottak már a rákos daganatok." Márciusban temették. * Időnként talán szükséges egy ilyen hirtelen halál figyelmeztetőül, hogy megálljunk a rohanásban, hogy az élet esendő voltára és - mulasztásainkra eszméljünk. Caffiné esete óta más szemmel nézem az "idegen" embereket. Több mint negyven esztendeje lakom itt, Lugánó "Cassarate" nevű kerületében. Látásból mindenkit isme­rek. Látásból mindenki ismer. Soknak köszönök is az utcán, s ha véletlenül egy más kantonban találkozunk, megörülünk egymásnak. Nem árt egy kis számvetés! A szomszédos Cooperatíva vezetője művészettörténetet tanult az egyetemen. Ki tudja, miért és hogyan került egy fűszerüzlet élére? Heidy Rusch, a fordrásznöm, késmárki szlovák. Az ap­ja meghalt az orosz fronton, az anyja nemrég Németor­szágban. Valamikor volt félje, de közös gy ermekük halála után elhagyta. Most egyedül él. Angórainacskája is leesett múltkoriban az ötödik emeleti erkélyről, és nyakát törte... Háziorvosunk, Beretta-Piccoli Francesco, fiatal volt még, midőn idekerültünk (csecsemőkorukban kezdtem hozzá vinni a lányaimat). Most fáradt, remegőkezü öreg­ember, aki borostás állal ül nyáron a rendelőben.- Nincs már lelkieröm az utazgatáshoz. - panaszolja. - Szeretném idehaza tölteni a szabadságomat, kertészkedni, olvasgatni, de nem lehet, mert ha látják, hogy itthon va­gyok, állandóan zavarnak. Mi lett Hürlimann fényképész elvált feleségével és két növendék lányával?? Évek óta nem láttam egyiket sem. Hová lettek? Fájlalja-e a hiányukat?? Pissoglio nevű olasztanámőm férjét már vagy ötödször operálták gégerákkal. Tíz év óta nem tud beszélni s ezért szégyenkezve, messze elkerüli az embereket. Mindenki kínos zavart érez vele szemben, hiszen mit lehet ilyen esetben mondani? Létezik egyáltalán hatásos vigasztaló szó? Bernardinelli Luigi százszázalékig olasz, de Oroshá­zán született, és oda vágyik vissza. Szeretne hazamenni "legalább meghalni", de nem lehet, mert fogva tartják a kötelezettségei. Pedig, nincs itt senkije! És mi van "signorina Meier"-el, aki lelkiismeretesen táplálta a környék összes kóbor macskáit? Vénkisasszony volt, kissé kacskalábú, de okos és nagyon művelt. Ittar- tózkodásom elején minden ügyes-bajos dolgommal hozzá fordultam. Most kéthónaponként, tüdővizenyővel viszik kórházba. * Véletlen-e vajon, ahogy an egy' faluban, egy városrész­ben, egy munkahelyen összekerülnek az emberek? Vagy valamilyen megfoghatatlan, "misztikus" kapcsolat van kö­zöttük?? Minden társadalmi közösség háló. A csomóknak, a szálaknak egymást kell tartaniuk, s ha valahol szakadás keletkezik, az egész bomlásnak indul. Lelki szemeim előtt most már örökre ott fog lebegni a leeresztett redőny, a "chiuso per lutto"-fölírással. Hiába nyitották ki újra (mintha mi sem történt volna) a boltot Hiába indult meg ismét, vidám nyári pezsgéssel, az élet. Mi közöm, mi közünk a körülöttünk élő emberekhez? Takarítóasszonyommal, az Olaszországból átjáró Iré­nével is figyelmesebben, hosszasabban fogok ezentúl be­szélgetni...-Fegyveres rablótámadás érte a washing­toni nagykövetség sajtóattaséját. A nagykövetségi ren­dezvényről haza térő Túri Gábor tanácsost a lakása melletti utcában két fiatal férfi fegyverrel életveszélye­sen megfenyegette, pénze és pénztárcája átadására kényszerítette, majd elmenekült a helyszínről. A diplo­matának nem esett bántódása. A nagy erőkkel kivonuló rendőrségnek nem sikerült kézrekerítenie a tetteseket. Erdély magyar föld, ne hagyjuk elveszni!

Next

/
Thumbnails
Contents