Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-04-01 / 4. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2002. április Kárpátalja sorsával Kelet-Poroszország északi fele, a Balti államok. Kelet Lengyelország és Beszarabia is.) Alighogy elvonult a front, megkezdődött a Kárpátaljai magyarok és németek elhurcolása. A 4. Ukrán Front haditanácsának 1944. XI 13.-án kelt 0036 számú rendelete értelemében az NKVD (a CSEKA és GPU utódja és a későbbi KGB elődje) kizárólag nemzetiségi alapon, hazug módon 3 napos Javító munkára” gyűjtött össze kb. 40,000 felnőtt magyart és németet. Szolyván gyűjtötték őket össze és gyalog hajtották a Kárpátokon át, már téli hidegben és hóban Galíciában és a Sz.U. belső területein lévő Gulág kényszermunka táborokba. (így hurcolták el nagybátyámat, Dr. Tápay Istvánt is Munkácsról, aki a Városi Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa volt és ahelyett, hogy a szovjet elől az anyaországba menekült volna, osztálya élén betegei melett maradt.) Sokan már ezt az utat nem élték túl. Az elhurcoltakból az éhezés, kiütéses tífusz, erőltetett munka és az orosz tél sok áldozatot követelt: a deportáltak 30%-a nem élte túl a megpróbáltatásokat. A túlélők 2 év múlva térhettek csak haza. Miután ez a sztálini, egész népi kisebbséget érintő brutalitás csaknem minden nagyar helységből szedett áldozatokat, ma legtöbb magyar lakta községnek és városnak van emléktáblája vagy emlékműve, mely 1944 novembere mártírjaira emlékeztet. (Bár az ukrán állam ezeknek felállítását nam ellenezte, az áldozatoknak hivatalos, post humus rehabilitálása még mindig várat magára.) Csak Nagydobrony 6,000 lakosú nagyközség elhurcoltjaiból 174-en nem tértek vissza. Ezeknek emlékére állított a falu egy magyar nyelvű emlékművet, névszerint feltüntetve mindazok nevét, akik „a sztálini terror áldozatai lettek”. De Nagydobrony színmagyar lakossága más tekintetben is példát mutatott nemzeti öntudatátról. Ennek a községnek volt egy I. Világháborús honvéd emlékszobra a református templom kertjében 1944 őszén, a szovjet csapatok bevonulása után ezt ledöntötték és a 3 darabra tört szobor maradványait a temető árkába lökték és veszni hagyták. A falu lakossága azonban szemmel tartotta a szobor darabjait és a Sz.U. összeomlása után egyik első dolga volt, hogy a szobrot darabjaiból összerakják és a regi helyére visszaállítsák. így a szobor ma ismét ott áll, eredeti talapzatán, a törés vonalaival hirdetve a község 46 év elnyomását túlélő nemzeti hűségét és öntudatát. A szovjet uralom 46 éve alatt a lakosság száma megkétszereződött a nagy számban betelepült ukránokkal és oroszokkal. Az utolsó szovjet népszámlálás (1989) adatai szerint Kárpátaljának 1.25 millió lakosa volt. Ebből ukrán-ruszin 976,700 (78.4%), a ruszinokat u.i. nem számolták külön nemzetiségnek. Számuk valószínűleg 450 ezerre tehető, azaz valamivel kevesebben lehetnek, mint a betelepült ukránok. Magyarok képviselik a 3. legnagyobb népcsoportot: 155,711 (12.5%). A reális szám azonban 180,000 körül lehet, mert a félig-magyar, félig-ruszin származásúak is ukránnak lettek elkönyvelve. 49,500 (4%) vallotta magát orosznak, 29,500 (2.4%) románnak és 12,100 (1%) cigánynak, akiknek többsége magyar anyanyelvű. (Hivatalos adatok szerint számuk 1979 és 1989 között megduplázódott.) A szlovákok, németek és zsidók elenyésző kisebbséget képviseltek: számuk együttesen 1.1%-ot tett ki. Ezek az adatok ma is hasonlóak, bár a diplomás szakemberek nemzetiségi aránya az utóbbi 10 évben folyamatosan vátozott a régi kisebbségi (magyar, német, szlovák) értelmiségek elvándorlása miatt Helyükbe főleg ukrán és kisebb mértékben orosz értelmiségiek jöttek be. A ruszinok hovatartozását illetőleg a hivatalos álláspont az volt és ma is az, hogy azok évszázadokkal ezelőtt ide bevándorolt ukránok és így annak számítanak. Ezt tanították a szovjet időkben és természetesen ezt tanítják ma is. így ma már 2 nemzedékbe lett ez belesújkolva és nem minden eredmény nélkül. A többségük ma már valóban vagy ukránnak vallja magát, vagy nincs tisztában nemzetiségi hovatartozásával, de békés, passzív természeténél fogva nem tiltakozik az ellen, ha ukránnak tekintik. Csak a kisebbség és főleg a tanult réteg rátarti ruszin különállására. Egy biztos: saját sajtójuk és anyanyelvi iskoláik hiányában nagy a valószínűség, hogy 1-2 generáción belül nagy részük beolvad majd az ukrán-orosz többsége. - Értesülésem szerint a békés és passzív természet elmondható a betelepült ukránokról is. (Az élesen nacionalista ukránok a Kárpátoktól északra, Galíciában és a legyelekkel határos részen találhatók.) A közigazgatás és tanítás hivatalos nyelve orosz volt, mely eltér az ukrától, de még inkább a ruszintól. Csak nemrég lett az ukrán a hivatalos nyelv. Utam egyik legnagyobb meglepetése és öröme volt azt tapasztalni, hogy a nálam jóval fiatalabb, képzett ruszin generáció (30-50 évesek), akik tehát soha nem éltek magyar uralom alatt, milyen jól beszélnek magyarul! így a Kárpátalján ma a magyarul beszélők száma feltétlenül 200,000 fölé tehető, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a nagyszámú magyar-zsidóságból kevesen élték túl a II Világháborút és a túlélők közül is legtöbben kivándoroltak. (Folytatjuk) Kérjük, szerezzen új előfizetőt lapunknak.
