Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-12-01 / 12. szám
2002. Karácsony AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 7 darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s oda- nyújtotta a gyermeknek. “Miért nem eszed meg magad a többit? - kérdezte az angyal. - Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz”. “Az nem baj ha én meghalok - felelte az asszony - csak legyen mit egyék a kicsi fiam.” S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe. A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt: “Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret meg a helyet a tűznél!” Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is és odaadta a kisfiának, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez. S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, visszaparancsolta a Napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak. S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mind az a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legsötétebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat. Karácsonyi mese - ez a karácsony igaz meséje - fejezte be nagyapám ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén -, én pedig azért mondottam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek rá. Mert ez a mi emberi világunk újra építi Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól. ^ ÉLETFA ÉS FENYŐÁG A mai gyermekek - sok helyen a felnőttek - számára is mesének tetszik, hogy az 1800-as évek elején életfát díszítettek szentestén az édesanyák. Ez a szokás a szegedi tájon, Bácstopolyán még az 1900-as évek elején sem volt ritka a szegény családoknál Onnan valót kettőt is őriz a szegedi múzeum. Az egyik Bálint Sándor hagyatékában van, a másikat Zöldi Pál egykori néprajz- és nyelvjáráskutató adományozta a parlamentnek. Az életfa glédicsfaág, másnéven koronafaág. Két ágat külön-külön úgy hajlítottak ovális alakúra, hogy miután az ily módon négylábúvá lett alkotás “lábait” egybekötötték, asztalra helyezték és feldíszítették. Jókora hosszú töviseire piros almát, aszalt szilvát és almát (eme utóbbi neve bagolytüdő) szurkáltak, a tehetősebbek szentjános kenyeret is. Az életfaállításra szentestén került sor. Lévén karácsony böjtje, hús és zsíros étel nem került sehol asztalra. A gazdaasszony minden kosztot - olajban sült halat, törött paszulyt, savanyú káposztát, kenyeret, mézet és fokhagymát - keze közelében helyezett el, hogy vacsora közben - másutt ebéd közben - ne kelljen fölkelnie. Ha mégis megtette, tavasszal nem ült a tojásokon nyugodtan a kotlósa. Ha meg az ember kelt föl, minden tojásból kakas kelt ki. A vacsorát mézbe mártott fokhagymával kezdték, majd következtek a bűvös kosztok. Az étkezés hófehér karácsonyi abrosszal leterített asztalnál történt, amelyről az utolsó morzsaszemet is összegyűjtötték és acs- kóba akasztották a padlás egyik szarufájára. Ha évközben a ló megtaknyosodott, vödörbe kis tüzet gyújtottak, rá karácsonyi morzsát szórtak, aminek füstje “mögindította a csúnyaságokat”. Mások a kertben hintették szét a karácsonyi morzsát a bő termés reményében. Az asztal alá a gazda készítette el a Jézus jászlát (ágyát). Kosárba tett szénát, csuhánál összekötött csöves kukoricát, kisbaltát, lóhám istrángot, néhány fej fokhagymát és a maga zsíros köznapi kalapját. Ezeknek a tárgyaknak fontos kultikus szerepük volt egész évben. Éjféli miséig a karácsonyi asztalon lévő, élő és a- szalt gyümölcsökkel díszített életfa körül töltötte idejét a család. Az asszonyok és a gyerekek törték a diót, az emberek meg arra kártyáztak, miközben “csömö- géltük a dióbélt” Az éjféli misére csak a legidősebbek és a pólyások nem jutottak el. Az édesanya, mintha valamit elfelejtett volna, visszaszaladt és gyosan
