Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-11-01 / 11. szám
2002 november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 A mosoly országa DÉL--BADENI TALÁLKOZÁS ATTILÁVAL Az, hogy Attila ma egész Európában ismert - közhely, de hogy egy szívesen használt név is, az már talán nem annyira ismert tény. Viselik e nevet férfiak, kutyák, lovak, papagájok, sőt még egy nagyon szép tulipán is róla kapta nevét. A lista ezzel még korántsem teljes, amint ezt az alábbiakban látni fogjuk. Ha Niederrimsingenben van dolgunk, vagy csak éppen arra tévedünk, rövid séta után feltűnik, hogy minduntalan Attilába botlunk. Egy utca viseli a nevét, egy vendéglő (Attila Stube) és a falu multifunkcionális csarnoka is az Attilla nevet viseli. A csarnok előtt egy hatalmas, eredeti felfogású Attilafej emlékmű található (1970. április 1-én leplezték le, Rainer Stiefvater alkotása). A Tuniberg niederrimsingeni határában találhatók az Attila-sziklák. Amikor felkerestem ezt a helyet, csalódottságot éreztem, hiszen a sziklák annyira erodálódtak, hogy alig felismerhető szikla mivoltuk. Valószínűleg ezt kívánták kompenzálni a hatalmas, mintegy 1 méter magas rozsdamentes acélból készült betűk, amelyekkel hirdetik: ATTILAFELSEN. Itt, az Attila-sziklák környékén jó borokat adó szőlőket termesztenek. Az egyik Müller-Thurgau-ból készült bor az “Attilafelsen” nevet viseli. Automatikusan felmerül a kérdés: hogyan került, ez az alig ezer lelket számláló falu ilyen szoros kapcsolatba Attilával? Egy kis keresgélés után megtudjuk az idevágó regét is, miszerint 453-ban a falu Himmelreich nevű részében temették el Attillát egy hármas koporsóba (vas, ezüst és arany) és a sírját őrző hunok voltak az első niederrimsingeni telepesek. Természetesen e rege, az egész itteni Attila mítosz nélkülöz minden történelmi alapot, sőt a csírája egy április elsejei tréfa volt. Az történt ugyanis, hogy 1955-ben az akkori polgármester április 1-i viccként elterjesztette a nagy szenzációt, miszerint a határrendezési munkák folyamán egy sírüregre bukkantak, amelyben megtalálták Attila hármas koporsóját. Az ügyesen csomagolt hírre sokan ráharaptak, olyannyira, hogy például az opfingeniek (egy szomszédos falu lakosai) magukénak követelték a talált cc ' . sírt . A vicc ragyogó idegenforgalmi reklámhúzásnak bizonyult a későbbiek során, így magyarázható Attila sokszoros jelenléte a faluban. Feltehetően az egészet pozitívan befolyásolta az Attilával kapcsolatos most már Nyugat-Európában is mindinkább teret hódító szemléletváltás, miszerint “Isten ostora” koránt sem volt olyan barbár és kegyetlen uralkodó, mint azt régebben terjesztették róla, hanem egy magas műveltségű, kitűnő stratéga, aki a kor szellemének és követelményeinek megfelelően élt és uralkodott. (Freiburgi Híradó) Schneider Alfréd Rendőr viccek: Pistike talál egy gumibotot és odaviszi a sarkon álló rendőrhöz. —Biztos úr, ez nem a maga gumibotja? —Nem fiam! Én az enyémet elvesztettem! * Búslakodik a rendőr az őrszobán, társa megkérdezi —Miért vagy ilyen búval-bélelt? —A feleségemet bevitték a kórházba. —Mi baja van? —Még nem tudjuk. —Melyik osztályra vitték? —A méhészetre - feleli a rendőr. * Pistike ül a járdaszélén, a rendőr megszólítja: —Mit csinálsz itt fiam? —Morfondírozok - feleli a srác.-No, add csak ide azt a morfondírt - mondja neki a rendőr. * A rendőr igazoltat az utcán egy járó-kelőt:-A neve? —Kovács János.-Foglalkozása? — Algebratanár. —Micsoda? Na, jöjjön velem az őrszobára. A rendőr jelenti felettesének: Igazoltattam ezt az embert s azt mondja, hogy a foglalkozása algebratanár, de kérem ilyen nincs. —Oh, maga szerencsétlen! —Mondja, mi az én rendfokozatom? —Főhadnagy úr! - vágja össze a bokáját a rendőr. —No, látja, ahogy a rendőrségen van alhadnagy, hadnagy és főhadnagy, úgy a tanári karban is van algebra-, gebra- és fögebratanár.
