Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-11-01 / 11. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2002 november változtathatóval és bölcsességet a kettő közötti különbség felismeréséhez". Rendszeresen kijárok a hantok közé, mintha csak még élő személyekhez mennék látogatóba. A fájdalom mólóban, az értetlenség, a döbbenet azonban tovább tart ("A napba és a halálba nem lehet belenézni"!), s néha azon veszem észre magam, hogy már csak a virágok sorsa foglalkoztat: el ne epedjenek szegények a szomjúságtól! Kialakítottam egy új szemléletet, egy új életformát, s én, aki soha nem foglalkoztam tüzetesebben botanikával, lassan-lassan beletanulok. Sokat segít ebben a szomszéd sírok példája! Tavasszal a leghálásabb növény a sok, vidám színnel parádézó primula. A begóniák és árvácskák is szépen kitartanak. Ami pedig a nyári hőséget illeti, leg- ellenállóbb talán a nagy, kerek cserépbe ültetett margaréta, veronika, a sárga "büdöske" és a kövirózsák különböző fajtái. Őszre, halottak napjára, narancsszínű, lila, rozsdavörös krizantémokat kell vásárolni, karácsonyra pedig vagy művirágot, vagy fehér, tartósító viasszal befújt, pántlikás gyertyákkal, tobozokkal díszített fenyőgallyakat... * Az ember, gyakorta kijárva a temetőbe, "megismerkedik" a többi halottakkal is. Akarva-akaratlan végigböngészi a feliratokat, eltűnődik a földbe süllyedt sorsokon, de élők és holtak egymáshoz való viszonyán is. Nem tudom, ki milyen napszakban látogat ki elhúnyt hozzátartozóihoz? Érdekes módon, mi, az ittma- radottak, csak ritkán találkozunk (legföljebb egymás nyomait észleljük). Reiner Imre fiai (vagy csak a mendrisioi elmeorvos?) friss muskátlikat ültettek szüleik síijára. Csak éppen le kellene vagdosni az elhervadt leveleket!- Bíró Józsefnél vajon mikor jártak kint utoljára? Kókadozik már az urnája elé helyezett csokor!- És ki lehet az a Walter Farkas?? Sohasem hallottam róla! Guttmann Zsuzsi hamvai kis, zárt fülkében vannak elhelyezve. Régi szép közös esték emlékeit idézik. Ki hitte volna, hogy egy ostoba autószerencsétlenség áldozata lesz?? Itt nyugszik Bruno, az iskolaszolga, akivel hajdan, gyerekeim kicsi korában, minden nap találkoztam; Inez, a sarki cipész rákban elpusztult fiatal felesége; a sánta utcaseprő, aki minden nőnek udvarolt; az ovoda konyháját valaha ízletes ételekkel ellátó kövér és kedélyes Nina s Scaniello úr, az olasz karmester! Negyven éves sem volt, midőn egy nyári parkkoncerten összeesett és meghalt. Három gyerek maradt utána. A legkisebbik, Barbara, Zsófi lányom barátnője. Idős háziorvosunk, Beretta-Piccoli fiát (az Olasz Kórház vezetője volt) tavaly holtan szállították haza egy alpinista kirándulásról: szikla zuhant a fejére. Anyja, Noémi nemsokára követte Késmárkról származó fodrásznőm kislánya, a csupán két hetet élt Moréna is itt van eltemetve. Ha megmarad, most 42 éves lenne, s Édesanyja nem nézne szomorú, magányos öregség elé! * Sokasodik a halottak tábora! Nem is lehet egyenként fölsorolni az immár a túlsó partról integetőket! S milyen furcsa, hogy emberek, akik életükben talán sohasem találkoztak, most egymás közelében feküsznek! Az Édesanyám mellett nyugvó Bobillier Anne-Marie sírját időnként valaki teljesen beborítja virágokkal. Félj? Szerető? Gyerek? Évszám híján, nehéz megállapítani, hány éves korában távozott el. A hű rokon (barát) tele van szeretettel, de nyilván nem gazdag. Nincs pénze díszes sírkőre. A baloldali szomszéddal, Langeneeeer Alfréddal más a helyzet. Az Ő földi maradványai fölé mindjárt a temetés után vörös márvány emlékművet állítottak. A svájci temetők általában szépen gondozottak. Tavasszal nagy élvezet sétálgatni bennük, mert tele vannak tarka virággal, madárfüttyel. Mindenszentekkor pedig sárga krizantémcsokrok és piros mécsesek világítanak mindenütt. Természetesen, egyik hozzátartozó sem ér rá minden nap kimenni meglocsolni a növényeket, mint azt a nyári, meleg időjárás megkívánná. De, anélkül, hogy összebeszéltünk volna, a szomszédos sírok látogatói között kialakult egy bizonyos szolidaritás. Gyakran látom, midőn Édesanyámhoz vagy Josephez megyek, hogy az "én virágaimat" is megöntözték. Viszonzásul, magam is adok vizet, amikor tudok, Alfred sárga árvácskáinak, Mária vörös begóniáinak, sőt még a szemben álmodó Marguerita bokrocskájának is... Persze, a túlzott halottkultusz - pogányság. Aki iszonyú pénzeket áldoz síijai szépítésére, nem nagyon hisz abban, hogy csupán a test került fold alá, a Lélek azonban repül, repül tovább... * Élők és holtak. A temető is egy külön világ, egy arisztokratikusan zárt, merev társadalom. Nem mindenki kerülhet castagnolai földbe, csak azok, akik idevalósiak voltak, akik hosszú időn át itt éltek a Monte Bré tövében. Szegény Édesanyám még a sírban is "illegálisan" tartózkodik! Nem temethettük volna ide, ha nem veszünk az én nevemre kettős helyet. Midőn hozzá megyek látogatóba, saját halálomra gondolok. Ha minden jól megy (manapság sohasem lehet tudni), itt fogok én is nyugodni a tó szelíd, ezüstös hullámai felett, és rám is vonatkoznak majd márványba vésett versem sorai: "A halál is az élet egyik formája, Átmenet más dimenziók felé." Értesítjük Kedves Olvasóinkat, hogy a Magyar tájak - Magyar történelem című rovatunk helyszűke miatt e számból kimaradt. A következő számban folytatjuk.
