Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-10-01 / 10. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2002. október KINEK IS KELLENE SZÉGYENKEZNI A BESÚGÓK MIATT? Miközben április óta kormányszinten a Kádárrendszer rehabilitációjának, sőt már-már restaurációjának lehetünk tanúi, a kommunista világ legaljasabb gépezetének, a besúgó rendszer működtetésének felelősségét nemhogy nem vállalják fel az örökösök, de a hozzá tapadt szennyet nyilvánosan másokra szándékoznak szétfröcskölni. Az embernek az az érzése, mintha krimit nézne, amelyben a fondorlatos bűnöző úgy hamisítja meg a bűnjeleket, hogy egyszeriben az ártatlan kerül gyanúba. A filmekben persze végül többnyire a bűnös elnyeri méltó “jutalmát”, de vajon mi történik a rendszerváltozás utáni Magyarországon, a XXI. században? Kinek is szégyene az a lelepleződéssorozat, amelyik most érte el a magyar politikai elitet, s az elkövetkező hónapok további időzített bombák működésbe hozatalát ígérik? Egy pártnak, a szimpatizánsoknak nyilván nem könnyű megélni, ha kiderül: tagjai, sőt prominensei közül korábban többen is a III-as főcsoportfőnökségnek dolgoztak. Már a puszta érrintettség is demoralizáló lehet, még akkor is, ha bebizonyosodik: megzsarolták az áldozatokat. A helyzetet komlikálja, hogy az “érintettségnek” számos formája létezik - a kabátlopási ügybe előszeretettel kevernek bele olyanokat is, akinek éppenhogy elvitték a kabátját. A múlt feltárását most hirtelen, oly sebbel-lobbal végzők számára a lényeg láthatóan az, hogy összeke- veijenek, egybe mossanak bűnöst és áldozatot, s az eszköztárban még az iratok meghamisítása is elképzelhető. Nem esik szó arról az alapvető különbségről, hogy ki volt a hatalom oldaláról a beszervező, ki volt az, aki önként és dalolva vállalta az ügynökösködést, s ki volt az, aki a zsarolások és fenyegetések hatására bizonyult gyengének. De hát kinek is a szégyene, hogy a magyar politikai elitbe könnyen “beférkőzhettek” az egykori III/akár- hányasok? Fölöttébb nyugtalanító az a leleplező-kiszivárogtató “aknakereső show”, amit a Magyar Szocialista Párt rendezésében szemlélhetünk azóta, hogy a párt által még mindig támogatott miniszterelnökről akarata ellenére kiderült rejtegetett múltja. Az MSZP elérkezettnek látta az időt arra, hogy az elődje által a rendszerváltozás hajnalán a vészhelyzetre elrejtett időzített bombáit működésbe hozza. Az aknakereső “demokratikus” parlamenti quiz során egy - mellesleg alkotmányellenesen működő - bizottság még olyan fel nem robbant lövedékek keresésébe kezdett, amelyet a “játék” egyik résztvevőjének és szervezőjének elődje maga rejtett el. Azaz olyan nyilvános “kártyaparti” kezdődött el, amelynek egyik résztvevője cinkelt lapokkal játszik. Az MSZP tehát nemcsak a vagyon örököse, hiszen részben ugyanaz az elit került most vissza az ország irányításába, amelyik a pártállam idején is diktált. Vajon eretnek gondolat-e azt feltételezni, hogy ez a kör birtokába jutott mindazon ismereteknek, amit az MSZMP vezetői annak idején felhalmoztak. Vajon miért állította oly magabiztosan Medgyessy Péter saját lelepleződése után, hogy “lesznek még itt meglepetések”. Keresztül verték volna-e a jelenleg kormányon lévők a Mécs-bizottság felállítását, ha nem lettek volna biztosak politikai hozadékában? Most ez a párt - abszurd módon - az erkölcs bajnokaként abból akar magának tőkét kovácsolni, hogy nemcsak megtalálja, de működésbe is hozza az elődje által elrejtett aknákat. Olyan ez, mint amikor az ötvenes években a rendőrök maguk dugták el a bűnjelet az áldozat lakásában... De hát kinek is a szégyene, hogy a magyar politikai elitbe befészkelték magukat a III-as főcsoportfőnökség emberei? A Magyar Szocialista Munkáspárt vezette pártállam a nyolcvanas évek végén zsarolással és fenyegetéssel emberek sokaságát kényszerítette az ellenzéki pártokba való beépülésre. Bizonyos az is, hogy a III-as főcsoporttal együttműködők között nem mindenki ily módon sodródott az alakuló pártokba. Nem kevesen voltak olyanok, akik a rendszerváltozás idején új életet akartak kezdeni, s végre szakítva múltjukkal a demokratikus pártokban keresték a helyüket. Jó szándékukat nem vitatva azonban leszögezhetjük: e nagy lelki tehertől akkor szabadulhattak volna meg igazán, ha legalább akkor, amikor komoly szerephez jutottak - feltárták volna a múltjukat a nyilvánosság előtt. Annál is inkább, mert tisztában lehettek azzal: nevük “valahol” úgyis fel van jegyezve, s lelepleződésük választott pártjukat is kínosan érintheti. Vajon valóban ezeknek a pártoknak volna elsősorban a szégyene, ha hierarchiájukban olyanok is magasra szökhettek, akik egykoron a III-as főcsoportfőnökség emberei voltak? A beépítettek annak idején azt kapták feladatul, hogy lessék a pártállammal szemben állókat, s jelen
