Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-09-01 / 9. szám
2002. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 A mosoly országa SZENT PÉTER MAGYARORSZÁGON — Az égi D-209-es? -Gyirva Vencel szatírája a magyar életről Lőcsén jelent meg 1649-ben az a verses szatíra, amelynek szerzőjéről, Gyirva Vencelről semmit nem lehet tudni, túl azon, hogy ezt a hangulatos versét megírta. Nem eredeti mű a “Krisztus Urunk Szent Péterrel való beszélgetése, e mostani világnak gonosz és elfordult állapotjá- ról”, hanem egy bizonyos Conrad Hasen nevű német poéta versének magyar viszonyokra való alkalmazása. Bőd Péter, aki Magyar Athénás című munkájában Gyirva könyvéről is hírt ad, a német költő nevét is magyarra fordítja: Nyúl Konrád lesz belőle. Gyirva verses szatírájában az Úr és Szent Péter társalognak. Szent Péter arra vágyott, hogy körülnézhessen a földön, és miután onnan visszatért, meg beszéli az Úrral, mit tapasztalt odalent. “Csak gyönyörködnek rosszaságban, S förtödőznek gonoszságban. Alatt semmi jóság nincsen, Csak merő rusnyaság minden. Az egyházban hogy bémenék. Ötven hallgatót ha láték” — így jelzi Szent Péter, hogy hitetlenség odalenn az úr, s a templomba alig jár valaki. Amikor felvetette ezt a kérdést, egy utcán kószáiénak, ezt a választ kapta: “Mi haszon templomba lenni, Ha nem adnak innya s enni? Pap és káplán hon lakoznak, De másnak semmit sem adnak.” Bezzeg nagy az élet a cégéres kocsmában! “Ott kártyást és kockást láték, Az bornál többet szemlélők, Hogysem mint a szentegyházban, Vigadozván boritalban.” Szegény naiv Szent Péter odaül az asztalhoz, hogy megnézze, mi történik itt, ám pórul jár, megráncigálják, kikacagják és elkergetik. Ezután elmegy a városi iskolába, ahol szintén nem sok jót tapasztal. A régi iskolamesterek “Többet végeztek intéssel, Hogy nem szitokkal, veréssel. Mást sem akarnak, mint innya s enni, Vagy buján szerelmeskedni. Magokat ígyen oktatják, Sípolással vigasztalják. Egy hétben sem jut eszekben, Hogy könyv lenne ő kezekben. Csak asszonyokkal vígak, Tanulókkal nem gondolnak... Némelyek az ábécécskét, Azt sem tudja a kis leckét.” De nem jobb a helyzet a bíró előtt sem. “Mert valaki igazságot Szól, az tehát bosszúságot. Sőt annak fejét bétörik... Mert az igazság elrejve Vagyon, s hamissággal telve. Maga bírónak oly dolga, Pénzzel az ő boldosága...” Pénzért minden bíró megvehető, ám “Szegénynek nincs annyi pénze, Prókátort megelégítse”. Bármerre néz, züllött alakok, dorbézolás és mérték- telenség. “Kockán nyert jószágért isznak, Üvegpohárral tobzódnak... Láttam több találmányokat, Bűmé hajlandóságokat. Papucsból, mosdóból ivót, Uram, láttam ily dorbézolót, Kik az üveget is rágták, Némelytől nyeleitek gyertyák. Sokaknak büdös volt a szájok, Bor miatt rothadt a májok, Sokak szegényekké lésznek, Az ital miá elvésznek...” Lányoknak csak az öltözködésre van gondjuk, “hajfonót, zsinórt meg övét hordanak”, otthon bezzeg alig jut nekik víz és kenyér, mégis “Nem néznek szemérmetesen, Mégis nékik féljek leszen, Osztán ha gyermekek lészen, Sokszor egy pénzek is nincsen.” Bár merre néz az égből jött kíváncsi és egyre jobban elkedvetlenedő vándor, csak bűnt tapasztal. A piaci árusok csalnak: a borsot, a gyömbért hamisítják “közéje sárt morzsolva”. A koldusok álságosak, csak mimelik az elesettet, ám ha pénzhez jutnak, táncolnak, dudasípnál mulatnak, és a “Rossz sszonyok is ővelék”. A kóbor katonák kifosztják a parasztokat és "megszeplősítik a szép leányokat”. Sorolja, csak sorolja Szent Péter a maga keserű tapasztalatait, és zokszavaiban felismerhető a XVII. századi magyar élet torzképe, míg az Úr végül kimondja a szentenciát a sok gonosz lélekre: “Örökké pokol kínjába Kell nékiem maradnia.” Szepesi Attila (MNO) Az anya nem győzi dicsérni az eladósorban lévő lányát az udvarló előtt:--És milyen jó háziasszony! Közben odaszól a lányának:-Lányom, megmostad már a salátát?-Még nem, anyukám, nem találom a mosóport.
