Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2002-09-01 / 9. szám

2002. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 25 SZENT ISTVÁN-NAPI ÜNNEPSÉGEK MAGYARORSZÁGON Országszerte szabadidős programok, koncertek vár­ták az érdeklődőket, a Duna magas vízállása miatt Budapesten elmaradt a tűzijáték, a vizi és légi parádé, nem rendeztek a Margitszigeten családi programokat. (A szocialista berkekből - még a nyár elején - kiszi­várgott hírek szerint, nem szándékoztak megtartani a szokásos vízi és légi parádét, és a tűzijátékokat is a fe­lére akarták csökkenteni. ígérik, hogy a tűzijátékot egy későbbi időpontban bemutatják.) 20-án reggel kilenc órakor a Kossuth téri zászló- felvonás és tisztavatás nyitotta meg az ünnepségeket. A Parlamentben Mádl Ferenc köztársasági elnök Med- gyessy Péter kormányfő társaságában adott át kitünte­téseket. A Szent István-bazilikában a hagyományos szentmise volt, s utána a Szent Jobb-körmenet. A MIÉP nagygyűlést tartott a Hősök terén. Délután kon­certek voltak a Liszt Ferenc, a Fővám és a Vörös­marty téren. A nemzeti Filharmonikus zenekar rövid­del este nyolc óra előtt hangversenyt adott a Roosevelt téren. Vidéken is megemlékezéseket tartottak a Szent István-nap alkalmából. Esztergomban díszelőadáson a Várszínházban mutatták be az István, a király című rockoperát. Mádl Ferenc Túrán vett részt a megemlé­kezésen és mondott ünnepi beszédet. Szekszárdon Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke avatta fel Szent István szobrát, majd ezt követően a veszprémi várban, Szent István és Gizella szobránál is ő mondta volna a beszédet, de a jégesővel párosult óriási vihar elmosta az ünnepséget. Pápán megkoszorúzták a Szent István-szobrot és az országzászlót a Millen­niumi Emlékparkban és a Köztársaság téri ligetben. A megemlékező beszédet Kovács Zoltán polgármester, fídeszes országgyűlési képviselő mondotta. Hévízen az új plébánia alapkövét helyezték el a Szentlélek temp­lom mellett. Nyírbátorban a Kolozsvári Magyar Álla­mi Opera adott hangversenyt a református templom­ban. Balatonlellén, a városháza előtti téren, az ország­zászlónál, majd a balatonberényi kultúrházban emlé­kezett Herényi Károly MDF-es képviselő. Kaposváron az ünnepségen Szita Károly polgármester átadta a újonnan kialakított Városligetet. Debrecenben megtar­tották a hagyományos Debreceni Virágkamevált. A Fazekas Emlékkertben és a Déri téren, a Szent István király domborműnél Kosa Lajos polgármester mon­dott köszöntőt. Szegeden Bartha László polgármester, Öttömösön pedig Balogh László MDF-es ország- gyűlési képviselő emlékezett Szent Istvánra. Ország­szerte - úgy a nagyvárosokban, mint a kis- és nagy­községekben -, emlékeztek az államalapító Szent István királyra. Orbán Viktor Budaörsön ünnepelt. A polgári kor­mány miniszterelnöke a Budaörsi Polgári Körök meg­hívására részt vett az augusztus 20.-a alkalmából ren­dezett Szent István-napi ünnepségen. A rendezvény délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődött, majd neves művészek fellépésével folytatódott a templom mögötti téren felállított színpadon. Az ünnepi beszédet Orbán Viktor mondotta. -’’Történelmi vétek, hogy a magyar vállalkozók ma ismét nem lehetnek fővállalkozók a sa­ját hazájukban. Még az ünnepi asztalnál ülve is nyu­godtan ki kell mondanunk: ezért hiba megfojtani a Széchenyi-tervet, ezért történelmi vétek a magyar ter­mőföldet külföldiek kezére juttatni, ezért hiba a meg­maradt állami vagyonról lemondani” - mondotta töb­bek között Orbán Viktor. CSILLAGHULLÁS AUGUSZTUS 20-ÁN Mádl Ferenc köztársasági elnök a Parlamentben ad­ta át az augusztus 20-ai állami kitüntetéseket. Az ün­nepségen részt vett Medgyessy Péter miniszterelnök és Szili Katalin az Országgyűlés elnöke. (A kitüntetettek az új kormány jelöltjei.) A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét (polgári tagozat) 28 fő kapta. A fenti érdemrend katonai tagozatát 3 fő. A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét (polgári tagozat) 38 fő. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt­jét (polgári tagozat) 24 fő. A fenti érdemrend katonai tagozatát 1 fő. A magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (polgá­ri tagozatát) 1 fő kapta. —Kovács László washingtoni útjáról kijelen­tették: a Fehér Házba most sem jutott el, Medgyessy Péter amerikai útja pedig még jócskán várat magára. Tőkéczki László szerint Kovács kínosan szembe ke­rült az ottani magyarság kipviselőivel, mert olyan titkokat is elárult a hazai politikai helyzetről, amit nem kellett volna. A Demokrata című lap információi szerint Washingtonban értésére adták a külügyminisz­ternek, hogy Magyarország Medgyessy Péterrel nem kerülhet be az EU-ba, és helyette Kovács Lászlót lát­nák szívesen a kormány élén.

Next

/
Thumbnails
Contents