Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-09-01 / 9. szám
2002. szeptember AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 ország területén 30-40 évenként feleződött, vagy ennél is jobban csökkent az itt élő magyarok létszáma: az 1910. évi népszámláláskor regisztrált 123 ezerről 1947-ig 50 ezerre, 1991-ig pedig 22 ezerre apadt. Az utolsó évtized ennél lényegesen nagyobb fokú csökkenésében kétségkívül nagy szerepet játszott a délszláv háború.--Június 7-én a magyarországi szlovének kezdeményezésére Szlovén-Magyar Baráti Társaság alakult. A meghívóban közöltek szerint a két ország közötti baráti viszony erősítése, azoknak az erőknek a tömörítése, akik szívükön viselik a két ország sorsát, és módjuk szerint tesznek is ért. A jelenlevők a budapesti székhely mellett döntöttek, de telephelyként Szentgotthárdot is megjelölték. Felmerült egy olyan javaslat is, hogy a “szimetrikussági” elv megvalósulása miatt célszerű lenne létrehozni a társaság szlovéniai párját is, például Lendván. —Kárpátalja mindig híres volt szőlőiről, borairól. Nagy Péter cár egykor a mai ungvári járási sze- rednyei pincékből vásárolt finom borokat az udvari fogadásokra és a cári család számára. Ez a régió ugyanis olyan éghajlati adottságokkal rendelkezik, amely semmiben sem marad el a Tokaj-hegyaljai és a híres francia borvidékek adottságaitól. Sőt, évtizedekkel ezelőtt még nagyon sok gazdaságban - a nagyszőllősi, a beregszászi, a munkácsi és az ungvári járásban - olyan szőlőtáblákat műveltek, ahol a minőségi európai fajták domináltak. Azután mintegy negyedszázados pangás következett. Most azonban újra fellendülőben van a szőlészet. A napokban magas európai kitüntetéssel méltatott ungvári járási Leánka Agrárcég a nehézségek ellenére is immár százhektáros területen termeszti a legkiválóbb európai fajtákat. —Idén huszonhetedik alkalommal rendezik meg Dunaszerdahelyen a Duna Menti Tavasz bábjátékos és gyermekszínjátszó fesztivált. Öt napra talán nemcsak képletesen, hanem valóságosan is átveszik a hatalmat a gyermekek a színpadon és nézőtéren, utcákon és tereken egyaránt. A fesztivál nagyon gazdag programja, a kísérőrendezvények egész sora, a szakmai találkozók, a gyermekek szórakoztatását biztosító műsorok sorrendeje már összeállt. Szlovákia csaknem valamennyi magyarok lakta szegletéből kilenc bábcsoport és tizenhárom gyermek-színjátszócsoport egész éves munkájának kicsúcsosodása ez a fesztivál. A gondos előválogatás után a több éve tartó, mára már az első gyümölcsöket hozó szakmai munka megmérettetésén túl természetes az örömteli és őszinte játék, a színpadon eltöltött pillanatok élményén van a hangsúly. Délelőttönként a versenyprogramok, délutánonként a szórakoztató programok zajlanak majd a gyerekek számára. Naponta megjelenik a fesztivál újság, lesz táncház, lehet népi mesterséget tanulni és gyakorolni, nem maradhat el a gyermekdiszkó sem. —Önkéntes alapon, önkéntes kezdeményezésből született az a magyar nyelvű katolikus portál, amely a romániai katolikus élet eseményeit szeretné bemutatni. A www.chatolis.ro mostantól elérhető az interneten. A szerkesztésén dolgozók szabaidejükből áldoznak rá, lehetőségükhöz mérten. Mindenki segítségét, munkáját szívesen fogadják a közös ügy érdekében. —Június 8-án honvédszobrot avattak Csík- dánfalván. Sánta Csaba szovátai szobrászművész alkotása sikeres pályázat révén készült el, emléket állítva az 1848-as szabadságharcban elesett 63 csíkdán- falvi hősnek. Az önkormányzat és a község lakosságának összefogásával készült el a kultúrotthon előtti parkban felállított, 2,70 méter magas emlékmű, amelyen a hatvanhármak neve szerepel. Az ünnepségen fellépett a csíkdánfalvi hatvantagú vegyeskórus is. —Az észak-komáromi képviselő-testület elfogadta azt a javaslatot, amelynek értelmében a város 60 millió koronáért megvásárolja a védelmi minisztériumtól az Öregvárat és az Újvárat. A város és a tárca - amely az elmúlt évtizedekben használta az objektumokat - már hosszabb ideje folytatott egyeztetést az állami tulajdonban lévő ingatlanok eladásáról. Az Öregvár és az Újvár értéke a 2001 novemberében végzett becslés alapján 121,2 millió korona, piaci értéke pedig 140,3 millió korona. Az állami vagyonkezelésről szóló törvény értelmében azonban vállalkozói célokra 242,4 millió koronáért lehetett volna értékesíteni az objektumokat. Ez a törvény ugyanakkor lehetőséget nyújt arra is, hogy az állami vagyon kezelője - jelen esetben a védelmi minisztérium - a becsült árnál kevesebbért adja el az ingatlanokat, mégpedig azzal a kikötéssel, hogy az új tulajdonos 5 éven keresztül közhasznú célokra használja őket. A város által megfogalmazott felhasználási célok között szerepel egy hadtörténeti múzeum, illetve szabadtéri hadtörténeti kiállítás létrehozása, kulurális és bevásárló központ, valamint játszótér és pihenőpark kialakítása. A védelmi miniszter - a deklarált célokat figyelembevéve - elfogadta a város által felajánlott 60 millió koronás vételárat.