Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-09-01 / 9. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2002. szeptember a gyűjtött népdalokról mindent lefejt, ami nem magyar. így válik teljesen tudatossá benne, hogy ének és zenetanításunkat új alapokra kell helyezni, melyek forrása nem lehet más, mint a népdal, az egyedüli ősi örökségünk. Meggyőződését megerősíti, mikor egy barangolása alkalmával a budai hegyekben meghallja az ott kiránduló tanítóképző növendékeinek énekét, akik a „Snájder Fánit” és ehhez hasonló szemeteket dalolnak. Elkeseredve kérdezi önmagát: hát ezek lesznek a következő nemzedék nevelői, ezek kezéből kerülnek ki a jövendő magyar édesanyák? így alakul ki benne a később országosan elterjedt és szeretett „Éneklő ifjúság ” mozgalom gondolata, melyhez két legkiválóbb segítőtársa, a Szilágyi Erzsébet leánygimnázium énektanára, Sztoja- novits Adrien és a Wesselényi utcai polgári iskola tanára, Borús Endre. Ezután kezdi írni nagyszerű gyerekkórusait, melyek már az egész művelt világon elterjedtek fordításban. Az említett két énekkar pedig meghódítja Európát vendégszereplései alkalmával. A sok ismert kórusművet felsorolni teljesen fölösleges lenne, így csak néhányat említek meg; Túrót eszik a cigány, Pön- kösdölő, Vízkereszt, stb. Tanulmányai során látja meg az ország dalárdáinak a német Liedertafel mintájú rendszerét és ennek ellen- súlyozására megírja nagy kórusműveit vegyes és férfikarra. Leghíresebbek: Huszt, Öregek, Akik mindig elkésnek, Jézus és a kufá- rok, Forr a világ bús tengere, 121. és 150 Genfi Zsoltár, A magyarokhoz és a Liszt Ferenchez. Az évek folyamán Európában mind ismertebb lesz. Ugyanakkor Budapesten az egyik folyóirat éles támadást intéz ellene és Bartók Béla ellen egy aláírás nélküli cikkben, mely destruktívnak nevezi őket. Ennek során legnagyobb zenetudósunk, Tóth Aladár mondja ki a vitát lezáró igazságot a Pesti Naplóban: „Bizony destruktív muzsika, mert könyörtelenül kiirtja a zenei félműveltséget, a zenei ponyvát, a zenei svábságot, — a zenei álmagyarkodást”. Dalköltészete és instrumentális szerzeményei u- gyancsak rendkívüli jelentőségűek. Egyes műveit olyan nagyságok tartják műsorukon, mint Pablo Casals és Yehudi Menuhin. Nagyzenekarra írt művei világsikert aratnak, s a legnagyobb karmesterek műsorán szerepelnek. Néhány ilyen: Galántai táncok, Marosszéki táncok, Háry János szvit, Nyári este, Felszállott a páva. ' Nagyegyüttesekre írt művei a legjelentősebbek és diadallal járják be a világot. Fővárosunk egyesítésének ötvenedik évfordulójára komponálja remekét, a Psalmus Hungaricust Kecskeméti Vég Mihály 1590- ben írt zsoltárszövegére. Buda visszafoglalásának két • és félszázados évfordulójára a Budavári Te Deumot, Budapest ostroma alatt pedig az Operaház óvóhelyén készül el remekműve, a Missa Brevis. Ezeket a világ minden zenei központjában bemutatták a leghíresebb zenekarok, kórusok és karmesterek. Színpadi művei közül legnevezetesebb a Harsányi Zsolt és Paulínyi Béla szövegére írt Háry János. Ez annyira magyár, annyira magába foglalja népünk minden búját, örömét, reményét, hogy magasan fölé emelkedik az eredeti szövegnek, Garay pompás Obsitosának, mely csak szórakoztatni akart. Szerintem ezt egyedül az értheti meg, aki tökéletesen ismeri a magyar nép lelkét. Hogyan is érthetné meg egy idegen, mikor Háry elénekli a minden bánatunkat és vágyakozásunkat elsíró dalt: „Felszántom a császár udvarát, Belévetem hazám bú-baját, Hadd tudja meg császár felsége, Mi terem a magyar szívébe. Bánat lakik abban, bűvetés, A magyar élete szenvedés, Áldd meg Isten császár felségét, Ne sanyargassa magyar népét”. A magyar gondolkozás nemessége, királyához való hűsége sehol nem mutatkozik meg jobban, mint itt. Még sanyargatójára is Isten áldását kéri elesettségében. Másik nagy műve a Székelyfonó, melynek még librettója sincs, kizárólag ősi népdalokból és népballadákból áll. Ez volt az első magyar színpadi zenemű, amit a Milánói Scala bemutatott és szerzője Toscanini páholyából köszönte meg a meleg ünneplést. 1938-tól a háború végéig nem fogadott el külföldi meghívást Kodály. Ahnak befejezésével azonban ismét sokat utazott, épp úgy mint azelőtt. A leghíresebb egyetemek választották díszdoktorukká és megkapta a kitüntetést, aminek legjobban örült: a londoni Royal Philharmónia aranyérmét. 1959-ben nagy gyász érte, negyvenkilenc évi házasság után elvesztette hűséges élettársát, Emma asszonyt. Egy évvel ezután azonban feleségül vette régi barátja, Péczely Attila lányát, Saroltát. Azután gyermekük született, tehát van jogutód, a mester műveinek törvényes örököse. Ez is az ellenállásnak egy fajtája! Ha visszatekintünk hosz- szú életpályájára, mely a sok tövises út és intrika után az egész művelt világ elismerésébe torkollott, lehetetlen meg nem említeni azokat a külföldi és hazai nagyságokat, akik diadalra vitték remekműveit. Hazánkban legnagyobb tolmácsolói voltak: Basili-. des Mária, Marsalkó Rózsi, Tiszai Magda, Báthy Anna, Venczell Béla, Szende Ferenc, Palló Imre, a Waldba- uer-Kerpely vonósnégyes, Kása György és Polgár Tibor. Mindezen kívül a legnagyobb karmesterek biztosították világhírét: Toscanini, Furtwängler, Men- gelberg, Karajan, de Saba- ta, Doráti és Ferencsik. Mikor Arturo Toscanini utolsó hangversenyét vezényelte a Carnegie Hallban, a Háry János szvittel zárta azt, majd kettétörte pálcáját, ezzel jelezve visszavonulását. Zenetörténeti esemény volt ez, mely — nem véletlenül! ■— Kodály remekművének előadásával zárult.
