Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-01-01 / 1. szám
2002. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 A CLEVELANDI MAGYAR KONGRESSZUS JELENTŐSÉGE Évtizedek óta, minden évben november végén rendezik meg Clevelandban a Magyar Kongresszust. A világ minden tájáról eljön oda a magyarság színe-java, hogy elhozzák a lelkűkben megőrzött magyar értékeket és bizonyosságot tegyenek magyarságukról az idegen világban. Az irodalmi- és művészesten a szellemi élet képviselői meggyújtják a lángot a magyar lelkiség ébrentartására, hagyományaink és a magyar nyelv megőrzésére. Csak annak a nemzetnek vannak magasztos és kimagasló szellemi kincsei, amely az évszázadok megpróbáltatásait átélte és kitermelte az igaz értékeket, amely a költők, az írók és művészek ' alkotásaiban nyilvánul meg. Amikor a politikus elcsügged, a harcos elfárad, akkor a költő, az író, a művész lelke még szárnyal és műveivel lángra gyújtja az elfáradtakat. Petőfi így szólt a magyar politikusokhoz: „Hozzátok képest, mikor égtek, A költők, csak kicsiny csillagok. E messze csillámló szikráknál Százszor nagyobbak lángitok! De hamvatokat is midőn már A szellők, régen elvivék, A távolságban a kis csillag Még akkoron is egyre ég!” A trianoni megcsonkításban az írók, költők, művészek tették a leghitelesebb tanúbizonyságot, amikor a határok fölötti szellemi egységet, az összefogást megteremtették és egy új írónemzedék növekedett fel. Nemzeti tragédiánk felemelő és megváltó is lehet, ha a szellemi alkotások a magyarság törhetetlen erejéről, megmaradásáról és őseink dicső múltjáról szólnak. A Magyar Találkozók további célkitűzése és feladata az volt, hogy távol a hazától fenn kell tartani a magyar nyelvet és szellemet, s ezáltal a magyar egységet, a fennmaradásunkat biztosítani. A nyugati magyarság megőrizte a hazájához való hűségét, ősei kultúráját és ezáltal méltó képviselője lett a magyar népnek. De ez a küzdelem még nem ért véget! A négy évtizedes rendszer bukása után, csak szavakban van szabad sajtó, miközben halkan zeng a „walesi énekesek dala”. Túlharsogja a liberális sajtó, amelynek egyeduralma nem szűnt meg a szabadság hajnalával sem, mert a baloldal nem engedte ki kezéből a hírközlést. Tudjuk, amit ők még jobban, hogy korunk legnagyobb mozgatója: a sajtó és a pénz. A Magyar Kongresszusnak továbbra is nagy jelentősége és szerepe van. A rendszer összeomlása után méginkább előtérbe került az új nemzedék félrevezetése, a magyar öntudat, nemzeti értékeink és hagyományaink leértékelése. A megmaradásunk elleni támadások, kivédése csak úgy lehetséges, ha testvérként megfogjuk egymás kezét, úgy itthon, mint távol a hazától. A széthúzás és a megosztottság árnyékát is el kell kerülnünk és minden öncélú, önző, hiú érdeket távol kell tartani magunktól. Elérkezett az az idő, amikor csak egy cél lehet előttünk: Megmaradásunk és a magyarság jövője! Ezt a küzdelmet vállalnia kell minden igaz magyarnak különösen az új nemzedéknek, mégpedig lángoló hazaszeretettel! Tudjuk, hogy fiatalságunk magyar öntudatát elvették, történelmünket meghamisították. Elszakított területeink magyarságát is a „beolvasztás” politikája fenyegeti és kemény harcot vívnak elszakított testvéreink a nyelvükért, kultúrájukért, megmaradásukért, őseik földjén. Mindennek ellenére nemzetünk ifjúságának éreznie kell, hogy rájuk hárul a feladat, hogy tovább vigyék a fáklyát, amely bevilágítja szomorú, de dicső múltunkat, kultúránkat és ősi nyelvünket, amelyet mi — a megfogyatkozók a nehéz megpróbáltatások között, az idegen világban is hűségesen megőriztünk! Szeretném a mi értékes, tehetséges és utat kereső fiatalságunknak átadni és a lelkűkbe vésni a hettita népek tragédiáját és eltűnését, hogy abból okulva találják meg az utat a hazához, fajtánkhoz és őseinkhez. Az ókori kelet harmadik nagy országa volt a hettiták birodalma. Csodálatos, humánus törvényeik még a ma emberét is ámulatba ejtik. Ez az óriási birodalom örökre eltűnt a történelem süllyesztőjében, mert elfelejtették a múltjukat, a történelmüket, a nyelvüket és őseiket!! — Azt, hogy valaha is létezett a Nagy Hettita Birodalom, már csak az ősi kövek őrzik, és nin- csnek már élő tanúk: nők, férfiak és gyermekek, akik történelmüket, kultúrájukat, nyelvüket megőrizték és továbbvitték volna! Hettita ballada.:. Amikor a hettiták elfelejtették atyáik nyelvét, A szárnyas, bikatestű, szakállas bölcsek Derűs arcukat elrejtették a homokdombok hűvösébe. Kinek lenne kedve mosolyogni A férfiak és asszonyok hűtlenségén! Amikor a hettiták elfelejtették az őseik nevét, Az istenek szeméből, kiesett az azúrkő, A fekete üregek megteltek könnyes iszappal, Nem akarták többé látni a fiák és unokák hűtlenségét! Amikor a hettiták már nem emlékeztek az útra, Amelyen idáig jöttek... Az útjelző bálványok Kifordultak a helyükből, bebújtak a föld alá, Mert szégyellték az utat felejtő vándorok hűtlenségét. Amikor a hettiták nem emlékeztek a dalra, Melynél nagy tüzek mellett, őseik vigadoztak, Az aranybika két szarva között elpattantak a húrok, És nem kísérte hárfa az apák, fiú, és unokák hűtlenségét! Ozsvald Árpád, pozsonyi költő verse
