Amerikai Magyar Újság, 2002 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2002-01-01 / 1. szám
2002. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 17 jek fel, sokfelé várnak. Kihez megyünk elsőnek? - érdeklődtem. Rejtélyesen mosolygott, aztán megint a temető felé irányította a kormánykereket... A temető kápolna előtt nehézkesen kikászálódtam a kocsiból, s elindultam lehajtott fejjel apám sírja felé. Itt életem legkedvesebb meglepetése: a kereszt újra a régi helyén állt, széttárt karokkal, mintha engem várna. A szomszéd sírt gyomláló Teca néni hozzám futott, a karomba kapaszkodott: "Csoda történt. Én láttam éjszaka a nagy fényességet is!... Csoda!" Hogy mi és hogyan történt, azt András sógor mondta el. "Éjszaka kijöttem két kőművessel, hoztunk hosszú csatlakozózsinórt is a villanynak, hegesztettünk, cementeztünk, s hát ime, így sikerült. Jó erősen áll most a talpán, nem dönti le többé a vihar..." A feleségem riadtan vízért szalasztotta Teca nénit, mert falfehérré vált az arcom. Megcsókoltam a keresztet, aztán magamhoz öleltem, mintha apámat szorítanám a szívemre. "És azt üzenték a kőművesek, egy-egy dedikált példányt szeretnének a könyvéből. Ez lesz a fizetségük" - karolt belém András sógor, hogy segítse járásom a sírok között. Teca néni is követett és mondta, mondta: "Higgye el, csoda volt. Én a fényt is láttam! Valóságos csoda ez!" Én azonban nem csodának nevezném. Inkább szeretetnek... Illés Sándor Végh Alpár Sándor AZ ÖREGKOR MÉLTÓSÁGA Körül kéne ülni az öregeket és hallgatni, mit mondanak. Tele vagyunk hittel, lendülettel, vágtatunk, hogy elérjük az újabb célt, büszkék vagyunk, mikor sikerül, bár örülni nincs idő, mert menni kell tovább: aki megáll lemarad. És akkor egy váratlan levél, egy telefon: másnap temetés. Meghalt egy rokon, elment egy barát. Ekkor, és szinte mindig csak ekkor, eszünkbe jut, hogy valami elmaradt. Talán egy kérdés, talán egy találkozás, nem tudjuk pontosan, csak azt, hogy elmaradt, s már nem pótolható. Körül kéne ülni az öregeket és hallgatni, mit mondanak. Az idős ember sokat tud, bármi volt a mestersége. Lehetett korábban kőműves, lehetett háziasszony, gazdálkodó vagy nővér, tele van titokkal. Nincs rendjén, ha az idősek sírba viszik titkaikat. Ha öregségükre mindig csak egymással beszélnek. Üzbegisztánban jártam pár évvel ezelőtt. Messzi ország. Ázsia belseje, igazi Kelet. Végigjártam a színes taskenti bazárt, ettem olyan ebédet egy szőlőlugasban, amelyet azóta se, láttam Szamarkandban a világ urának, Timur Lénknek sírját, emlékeimben mégis az öregek maradtak meg. A tisztelet miatt, ahogyan bánnak velük. Köznapi ebéd vagy ünnepi lakoma, az asztalnál mindig az idős ül a fő helyen. Amikor ő szól, mindenki elhallgat, s felé fordul, figyel. Olyankor az evés is abbamarad. Sehol nem láttam, hogy visszaélt volna ezzel bármelyikük. Nem. Röviden s mértékkel szóltak, így kívánta a kölcsönös tisztelet. A kölcsönösség fontos. Abból fakad a rend, a tisztesség, attól lesz arányos a világ. Mert a meglett ember gondoskodása kétfelé mozdul: gyerekei és szülei felé. Jusztinának hívták nagyanyám testvérét. Törékeny rebbenő asszony volt. Gyerekként minden nyarat az Alföldön töltöttem, s láttam, mikor fiaival piacnapon bejött testvéreihez. Három kocsi, hat ló, a bakon erős, napbarnított férfiak. Az egyiknek hatalmas juhászata volt, a másik kettő gazdálkodott. Elhozták a gyerekeket is, de nagyobb gyöngédséggel bántak az anyjukkal, mint velük. Lesték a szavát, ügyeltek rá, hogy minden a kedvére legyen. Különös, de ettől láttam őket erősnek, akikre rálehet bízni valamit. Az állam akkor erős, ha figyel mindenkire, akiről gondoskodni kell. Ha kedvére tesz azoknak is, akik ma már nem elég erősek. Valami mozdult, s múlni látszik a közöny, ami évtizedekig körülvette az öregeket. Közeledik a remény, hogy egy napon nem lesz röstellnivalő, ha az ember befejezi munkáját és nyugalomba vonul. S az időseknek végre nálunk is joguk lesz ahhoz, hogy méltósággal éljenek. Ehhez péz kell, jóval több, mint amennyit ma kapnak, de kell még valami. Az, hogy körülüljük az öregeket, és hallgassuk, mit mondanak. Még itt vannak közöttünk, még megtudható a titkuk, amit átadnának, s amitől többek, gazdagabbak leszünk. ÚJÉVI KÍVÁNSÁG Búcsúzunk az óévtől, küszöbén az újnak. Reményeink angyalai harsonába fújnak. Égbe száll sok kívánság és óhaj, Szeretetet, békét kér ma minden szó és sóhaj. Adósunk a tudomány, csapás csapást követ, Hozd el a megoldást, szent égi követ. Urunk! Jegyezz újév üres naptárába, Békét, kegyet s miegyebet, szép sorjába. Ne legyen több árvíz, szárasság és fegyver, Megbocsátó tekinteted legyen nekünk kegyszer Ragyogjon fel végre a dicsőség fénye, Hogy ember az életét emberként élje. Hiába a földi hatalmaknak minden szerződése, Jézus nélkül nem lesz annak gyümölcs-termése. Helyezzük bizalmunkat Krisztus királyba. Boldogabb újév jön erre a világra! Fábián Tibor
