Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)

2001-03-01 / 3. szám

20 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. március ORBÁN VIKTOR ORSZÁGÉRTÉKELŐ BESZÉDE Magyarország ma egy olyan hajóhoz hasonlít, amely­nek alkatrészeit sikeresen kicseréltük, ahová nem szivárog a víz, ahol az eresztékek biztosan tartanak, a fedélzeten újra látják az értelmét a munkájuknak, s mintha a kapitányi hídon is állnának emberek - jelen­tette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Pesti Vigadóban tartott országértékelő beszédében. A kormányfő a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére immár harmadik alkalommal értékelte az elmúlt évet és szólt az ország előtt álló fel­adatokról. Álláspontja szerint abban, hogy a rendszer- váltás óta Magyarország megerősödött, három dolog segített: a vállalkozói szellem, a munka és a bátorság. A tavalyi évről szólva Orbán Viktor a gazdaság 2000. évi teljesítményét 1990 óta a legsikeresebbnek nevezte, mint kifejtette: sikerült 5 százalék fölé emelni a nemzeti össztermeék bővülését, érzékelhetően csök­kent a munkanélküliség, a kivitel meghaladta a 30 mil­liárd eurót és sikerült kivergődni az adósságcsapdából. Magyarország az egyetlen olyan állam az egész európai térségben, ahol a 2000 évben nem nőtt, hanem csökkent az infláció - jegyezte meg a miniszterelnök, és kitért arra is, hogy az elmúlt évben az árvizek majd 100 milliárd forint kárt okoztak az országnak, az olajválság miatt mintegy 350 milliárd, a gyenge euró miatt pedig több száz millió dollár veszteség érte a gazdaságot. Az 1998-ban meghirdetett új gazdaságpolitika sikereként említette, hogy 1999-től már nem növekedett a különbség a legmagasabb és a legkisebb jövedelmű csoportok között, és csökken a szegénységbe született gyermekek száma. Országértékelő beszédében a miniszterelnök úgy vélekedett, hogy rendszerváltoztatás utáni új világ­nak a család köré kell épülnie, alappillére pedig a munka, a tanulás és a rend lehet, mert szabadságot, boldogságot, teljes életet csak olyan világban élhetünk, amelyik a szeretetre, az összetartásra, tehát a családra épül.-Eljön az idő, itt Magyarországon is, hogy hoz­zálássunk a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés programjának végrehajtásához - mondta Orbán Viktor, aki szerint a határon túli magyarok nem tehertételt je­lentenek az anyaországi nagyarok számára, hanem erő­forrást. Jelezte: Magyarországnak a remélt cél elérésé­hez egy kiegyensúlyozott, életerős, "zakatoló" gazdaság­ra van szüksége. Ezért született meg a Széchenyi terv, amelyik képes arra, hogy sok millió ember akaratát közös erővé fogja össze - fűzte hozzá a kormányfő. *-Több mint öt és fél millió választópolgár hallott'arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök or­szágértékelő beszédet tartott a Vigadóban. A Socio- Balance felmérése szerint a Fidesz támogatóinak 82 százaléka jónak vagy kiválónak minősítette a beszédet, a szocialista szimpatizánsak között pedig kisebbségben vannak azok, akiknek nem tetszett az országértékelés. Összességében mintegy 3-3,3 millió ember kísérte fi­gyelemmel részleteiben vagy teljes egészében a beszédet az elektronikus médiumokban. A beszéd tetszési indexe a következő: a 100-as skálán a Fidesz-szimpatizánsoké 89, a szocialistáké 40, a bizonytalan szavazóké pedig 54. A fídeszesek 82 száza­léka adott jó vagy kiváló osztályzatot, mig elutasító vélemény nem akadt. A szocialista szavazók 9 száza­lékénak tetszett vagy nagyon tetszett a beszéd; több mint felük pedig 3-assal illette, vagy nem mondott véleményt. A szocialisták között is kisebbségben vannak azok, akiknek nem tetszett a beszéd. A bizonytalanok 27 százaléka minősítette jónak vagy nagyon jónak, 26 százalék közepesre értékelte. ~ A válaszadók a miniszterelnök által említettek közül az alábbi témákat emelték ki: a családok helyzetét 35 száalék, a gazdasági eredményeket 23 százalék, a bérek-munkahelyek témakörét 12 százalék nevezte meg. Egyebek mellett a szegénység enyhülésének, az oktatás és tudomány támogatásának témáját emelték még ki, de a nemzeti összetartozás érzésének hangsúlyozására is felfigyelt 7 százalék. A megkérdezettek 66 százaléka teljesen, további 15 száaléka inkább egyetért az éven­kénti értékelés ezen formájával, ez összesen 6,1-6,5 millió választásra jogosultat jelenti. E kérdés megítélésében nincs számottevő különbség az egyes pártok bázisa között, A szocialista szavazóknak közel 70 százaléka hajlik az értékelés ilyen formájának elfo­gadására, a bizonytalanoknál ez az arány még magasabb, 79 százalék. A megkérdezettek 89 százaléka támogatja, hogy az országértékelő beszédet élőben közvetítsék. Kérjük, szerezzen új előfizetőket lapunknak!

Next

/
Thumbnails
Contents