Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-02-01 / 2. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2002. február BÁRMI, CSAK KERESZTÉNY NE! Hogy immár a negyedik jelentős európai konferenciáját rendezi az iszlám világ vezetősége, nem tudom másként értelmezni, csak nyílt, leplezetlen terjeszkedési program gyanánt. A gibraltári tanácskozást még megértettem, az gyakorlatilag szinte érinti a Maghreb-zónát, de hogy Scóciában, Belgiumban és most Budapesten mi indokol egy háromnapos kulturális fórumot részükről, azt csak fokozódó rossz érzéseim sejtetik. Én hiszek a számoknak, azok kevesebbet hazudnak, mint a szavak. Ma Franciaországban több mint 1500 mecset működik. Mértékadó demográfiai prognózisok szerint 2050-re Franciaország lakosságának csak egynegyede lesz francia, a többi az iszlámhoz és holdudvarához tartozó állampolgár lesz. A németek ugyanitt tartanak, ugyanis ma az EU - külpolitikánk által hőn áhított - tagországaiban tízmilliós nagyságrendben élnek mozlimok. Ha ehhez hozzávesszük, hogy háromszor, négyszer szaporábbak, mint az őket befogadó európai nemzet, könnyű kiszámítani, hogy belátható időn belül "kiszülik" hazájukból az őket beengedőket. Ennek számos jele mutatkozik máris, leglátványosabban éppen Németországban, ahol talán még ma is tart Düsseldorfban Muhammad Metin Káplánnak, a "kölni kalifának" a pere, aki a török vendég- munkások egyik hangadója, és immár nyíltan hirdeti övéinek: a mozlimok nem kötelesek a német törvényekhez tartani magukat! Gyanítom persze, hogy ez nem vonatkozik a szociális juttatásokra és segélyezési jogokra, mert azokra nagyon is igényt tartanak. Elismerem, a Németországban élő hárommilliós muzulmán közösségen belül ma még kisebbséget képeznek Kaplan úr hívei. Ma még. A budapesti iszlám tanácskozásról lelkesen hírt adó Népszabadság nem cáfolja meg önmagát, és a jelenség elemzése közben lényegesen stupidabbnak mutatkozik a valóságosnál. Cikkírója azzal érvel ugyanis, hogy nincs okunk aggódni az iszlám fundamentalizmus miatt, mivel, hogy az EU-tagországokban élő muzulmánok többsége nemigen gyakorolja vallását. Ez a baloldal régi trükkje: a nemzeti ellentéteket igyekeznek holmi vallási - hogy ne mondjam, babonás, atavisztikus és nem lényegi - vitákra visszavezetni. Ezt a mesét ragozgatták nekünk tavaly, a jugoszláviai háború idején, ezzel vélik megmagyarázni az északír felkelést, de még a csecsen háborút is. Szó nincsen erről. Máraival vallom: "a kultúra reflex", még pedig nagyon mély és ki- irthatatlan. Amikor az iszlám hódítástól féltem Európát, legkevésbé sem a Korán tanításaitól tartok, sokkal inkább az évezredes - nem európai, a mienktől nagyon elütő - kultúrától, társadalmi szokásrendtől, idegen moráltól, a mércétől, amely egészen más, mint az itthon megszokott és bevált. Az iszlám számomra nem is annyira vallás, mint modor, munkastílus, munkamorál, érintkezési mód, rividen kifejezve: idegen életvitel. Idegen, és a miénkre nézve halálos. Nem számít ebben az esetben, hogy valaki hívő vagy nem, mert amiképpen az ateista zsidó is zsidónak minősül, azonképpen a hitetlen muzulmán is mozlim. És ki tudja, talán még rosszabb is, mint a hívő. Szomorú, hogy Európa mindig mákonyos álmát alussza, és nem észleli az egyre növekvő veszélyt. Lám, mi, a vidéki magyarok, ebben is előttük járunk, mint oly sok más tapasztalatban, mi Kárpát-medencei államalkotó élményeink során már belekóstoltunk ebbe is: "Törököt fogtam, de nem enged", "Engedd be a tótot a házba, és kizavar" - hirdetik ősi közmondásaink. A németek, a franciák, a belgák, a hollandok, de még az óvatos angolok is, előtte állnak azon tapasztalatoknak, melyeknek hatására ezek a magyar közmondások megszülettek. (Emlékszen egy sajátságosán megrendítő élményemre, amikor néhány éve egy átlagos hétköznapi délutánon, Párizs 3-as metróvonalán hirtelen tudatára döbbentem, hogy a meglehetősen tömött kocsiszakaszban egyedül vagyok fehér. A többiek mind színesek voltak a kreoltól a tusfeketéig bezárólag. Aztán végig azon gondolkoztam: ők lennének a párizsiak? Miattuk jöttem én Párizsba?) Aztán itt a másik odavetése a szeretett Népszabimnak: "A számtalan nyugat-európai mecset, mozlim kulturális, sport- és jótékonysági szervezet, arab és másnyelvű lap és internethonlap tanúsága szerint pedig az iszlám ilyen vagy olyan formában, de immár végleg része az európai valóságnak" Hát nem! Ez az, amit még viccből sem szabad mondani. Iszlám Európa nem volt, nincsen és nem lesz. Vagy iszlám, vagy Európa, el kell dönteni, de a kettő együtt nem fér össze. Európa az iszlám elleni harcban vált Európává: a Reykjaviktól Palermóig megkonduló déli harangszónál semmi sem árulkodik jobban annál, hogy 1456-ban, amikor Hunyadi János legyőzte II. Mohamed hatalmas seregét és megállította az iszlám nyugat felé vonulását, egész Európa egy emberként sóhajtott fel a megkönnyebbüléstől: elmúlt az életveszély, amit a török bevonulása jelentett volna. Ostoba, aki azt hiszi, hogy ma másképpen áll a dolog, pusztán azért, mert néhány száz év eltelt, és mert időközben múzeumba került a görbe török szablya, de van internet. A- keresztény Európa tartozik annyival önmagának, saját múltjának - ha már a jövőjében ennyire nem hisz -, hogy nem nézi önként és dalolva az egyre gátlástalanabb és szemtelenebb iszlám térhódítás nyilvánvaló jeleit. Az élni és élni hagyni elv a legistenibb dolog, amire a történelem az emberiséget megtanította, ám van ennek egy fontos előfeltétele: tiszteletbe tartani a másik életterét, a határokat, amelyek védik és oltalmazzák az én kultúrámat ugyanúgy, mint a tiédet. A terjeszkedő iszlám láthatólag fittyet sem hány ezekre a határokra. Európa pedig közönyösen nézi ezt. Sz. Z.
