Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-11-01 / 11. szám
2001. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 15 alapítói és gondolkodói sokkal lényegesebbek a demokratikus társadalom szellemi egyensúlyának kialakításában, mint az archaikus keresztény tanok. Ezt az állítást teljes határozottsággal megcáfolja Dr. Jeffrey megállapítása, mely szerint úgy a kereszténység, mint a felsorolt világvallások és Bertrand Russel bölcseletét ignorálják a 15-25 év közöttiek. Kissé ironikus szomorúsággal szögezi le a cáfolhatatlan tényt: „ Fiatalságunk a tudatlanság és a nihil tökéletes democráciáját élvezi ”. (Our young enjoy a perfect democracy of nihil and ignorance.) Nagyon szomorú igazság kimondása ez, de meg kellett tenni olyan tudósnak, aki felelősséget érez hazája fejlődéséért és vissza akarja téríteni a holtvágányról. Napjainkban a középiskolák és az egyetemek hallgatói még azzal sincsenek tisztában, de nem is érdekli őket, hogy szülőhazájuk civilizációjának, kultúrájának, iparának, földmívelésének és kereskedelmének megteremtői valamennyien Bibliát olvasó őseik voltak, akik az ország történelmének és hagyományainak szilárd fundamentumát képezték. Mikor erre a földre tették lábukat, szerszámaikon kívül egyetlen vagyonuk a Szentírás és a zsoltároskönyv volt. Ezek adtak erőt utódaik jövőjének megteremtéséhez. Mindaz, amit a mai nemzedék élvez, az ősök Istenbe vetett hitének, a Szentírásban olvasható igazságok alapján megfogalmazott igényeinek köszönhetők, mint például a parlamentáris demokrácia, az emberi egyenlőség, peres esetekben a választott bíróságok (jury). nem utolsó sorban pedig a múlt közoktatásának megtagadása, mint polgárjog. A fentieket sem a politikusok, sem az aktivisták nem képesek megcáfolni, mert tudják, hogy kultúránk gyökerei a kereszténységből termelték ki azt a műveltséget, amit ma az üzleti érdek és a reálpolitikának nevezett haszonlesés meg akar semmisíteni, hogy korlátlan hatalmát megteremthesse. Thomas Eliot definíciója szerint a köznevelés egyetlen célja az, hogy a nemzeti kultúra évszázados hagyományokra visszatekintő folyamatosságát feltétlenül biztosítsa, mert múlt nélkül beteg a jelen és reménytelen a jövő. Az elmúlt évszázadok kulturális értékei ismeretének hiányában elbizonytalanodik a társadalom, mert nem tudja merre haladjon. Ennek aztán az a következménye, hogy egyre szegényebb lesz nemcsak az irodalomban és művészetekben, hanem lassan a barlangi ember primitív szintjére süllyed, mely csak az ököljogot ismeri. Vannak már nagyon komoly jelek, melyek azt mutatják, hogy az átlagember nyelvi szegénysége, a „soap operák ”-nak nevezett züllesztés 3-400 szavas ismeretével odajutott, hogy képtelen a legegyszerűbb eszmecserére is. Mint a könyv egyik fejezetében olvashatjuk: elrettentő példa, hogy azok, akiknek folytatni kellene a kultúra fenntartását és éltetését, nem ismerik Shakes- pearet, sem a többi klasszikusokat, sőt egy húsz éves főiskolai hallgató arra a kérdésre: ki volt Christopher Columbus, azt válaszolta: hogy mexikói futballjátékos. Ebben a szellemi sivatagban az ifjúság (40 éves korig) látóköre annyira szűk, hogy intellektuális vakságnak lehet nevezni. Újabban viszont egy re- ménytkeltő jelenség mutatkozik. Mindig voltak, vannak és lesznek fiatalok, akik elitnek születtek, ezért minden iránt érdeklődnek ami érték és az iránt is, hogy elődeik kprában milyen fokon állt a szellemi élet. Ezek aztán valahogy „szelet kapnak” (... getting wind), s felfedezik a múlt értékeit irodalomban, képzőművészetekben és zenében egyaránt. így jönnek rá, hogy azok, akiknek kötelessége lett volna az emberi szellem éhékeinek megismertetése, nem tették meg ezt valamely oknál fogva. Azon aztán lehetne vitatkozni, hogy e kulturális sikkasztás előidézője a pedagógusok műveletlensége volt-e, vagy pedig egy bűnös érdekközösség parancsára valósággal letagadták a múlt felbecsülhetetlen értékű remekeit az utóbbi évtizedekben. E válságos helyzetet, tisztán látó és orvosolni akaró tudós azzal fejezi be tanulmányát: pillanatnyilag nem tudni; hogy azok, akik felfedezik a szellemtörténet kimagasló kincseit, hogyan adják tovább ismereteiket, mert intézményesen nem valószínű, hogy megtehetnék. E változáshoz óvodától az egyetemekig törvényerővel kellene nevelni az új, nagy műveltségű pedagógus gárdát, mely a milliár- dokat felemésztő tantervet művelt emberek nevelésére használná. Sajnos ma még ott tartunk, hogy az illetékesek képmutató kéztördeléssel azon tűnődnek, miért nem tudnak egy ép angol mondatot megfogalmazni a közvetlenül diplomájuk előtt állók és hogyan lehetne megakadályozni az elemi és középiskolákban dúló fegyveres erőszakot diáktársak és tanárok ellen egyaránt. (Mi akik odahaza nevelkedtünk és a sors szeszélye vetett ide, tudnánk néhány hasznos és eredményre vezető tanácsot adni erre vonatkozóan.) Senki nem kételkedhet abban, hogy az említett szűk elit csodálattal fogja nézni, olvasni és hallgatni évszázadok, vagy talán évezredek (görög-római)' mesterműveinek frissességét, melyek a század második felének kétségbeejtő szellemi sivárságát és kultúrszomját oázisként fogják enyhíteni. Az ismertetett tanulmányhoz saját véleményemet is hozzátettem, ahol szükségesnek láttam. Hálásan köszönöm lapunk egy művelt olvasójának, hogy elküldte számomra Prof. Jeffrey tanulmányát, azonkívül a pro és kontra véleményeket ezzel kapcsolatban. Ez a tisztánlátó, nagyszerű munka megérdemelné, hogy kötelező olvasmány legyen minden középiskola felső
