Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-11-01 / 11. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. november I---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ---------í A "FILIOQUE" VITA Miért érdekelheti ez a teológiai vita a keresztény világi híveket? Most, hogy történik némi közeledés az ortodox /orosz és görög/ kereszténység között, jó tudni, hogy ez a Szentháromság személyeire vonatkozó hittételbeli különbség az egyik fő akadálya a két egyház, a nyugati és keleti egyház egyesülésének. A Nicea-Konstantinápoly-i hitvallás, amit a katolikus egyház minden szentmisében imádkoztát híveivel, a prédikáció után eredetileg így fogalmazott: "Hiszek a Szentlélekben, aki az Atyától származik." A nyugati egyház a nagy egyházatya, Szent Ágoston érvelése alapján bevette a hitvallásba: "Hiszek Szentlélekben aki az Atyától és a Fiútól /filioque - latinul/ származik." A keleti egyház ezt a betoldást az igaz hit meghamisításának tekinti — ezért is hívják magukat: "orthodox"-oknak, ami a görög nyelven: igazhitűt jelent. A három nagy "kappadók" a kisázsiai születésű Szent Bazil, Nissza-i Szent Gergely és Nazianz-i Szent Gergely, kiváló teológusok voltak s az ő érvelésük erősítette meg a Szentlélek külön személyi valóságát, tehát a Szentháromság tanát. Szent Ágoston elméje azonban még mélyebbre látott. Ő abból indult ki, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, szellemi életében valamilyen mértékben, legalább nyomokban tükröződik valami a szentháromsági életből. Az ember személyi életének középpontja az emlékezet /memoria/, másik két képessége a gondolkozás, megértés /intelligentia/ és az akarat /voluntas/. A gondolkodás az emberben az isteni értelem tevékenységének tükörképe, megfelel a Fiúnak, mert az Atya gondolata a fiú. A törekvő akarat, a vágy az emberben visszatükrözi azt a szeretetet, mely a Szent- háromságban a Szentlélek személyének felel meg. Szent Ágoston a Szentháromságról /De Trinitate/ írt híres művében tudatosan használt, a görög /kappadókiai/, atyáktól eltérő terminológiát, mert úgy látta, hogy a "három valóság" kifejezés túlhangsúlyozza az isteni személyek különbözőségét, ami a "három Isten" felfogás gyanúját keltheti. Szent Ágoston tehát így fogalmazott: "Az Újszövetségben a Szentlélek az Atya Ígérete, de a Fiú adja és küldi, ezért a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik." Tétele meghódította a latin nyugatot, bekerült, mint említettük a hitvallás szövegébe. Főleg azért, mert a még mindig fenyegető ariánizmus legfontosabb ellenérvének tekintették. Az ariánusok ugyanis — akárcsak a mai unitáriusok és Jehova tanúi - Krisztust csak az Atya legtökéletesebb teremtményének tekintették, aki legfeljebb hasonló lényegileg az Atyához /homoiousion/. A niceai-konstantinápolyi hitvallás pedig kimondta hittételként, hogy a Fiú, tehát Jézus Krisztus, az Atyával egy lényegű "azonos" /homoousion/. A mi Madáchunk nagy művében, az Ember tragédiájában tehát helytelenül adja Ádám szájába a konstantinápolyi jelenetnél a békítő szavakat az életre halálra vitatkozó két párt között: "Barátaim, adjátok fel azt az "i"-t", mert a két kifejezés különbsége lényegbevágó. Az ariánusok ellen tehát a Filioque betoldás megerősítette a Fiú isteni lényegét, amikor így imád- kozzuk a hitvallást. "Hiszek Szentlélekben, aki az Atyától és a Fiútól /filioque/ származik". Isten benső életének folyamatait - mert ez a Szentháromság tanának lényege - Szent Ágoston az emberi megismerés területéről vett képekkel illusztrálta. A Fiú születését az Atya gondolkodásának aktusaként mutatta be. Az Atya a Fiúban mondja ki önmagát (azért Ige, "verbum", a Fiú másik neve); az Atyától és Fiútól származó szentleiket pedig az Atya és Fiú szeretetkapcsolata személyesülésének tartotta. Az Atya szereti a Fiút, a Fiú szereti az Atyát, s ez a szeretet személyes, a harmadik isteni személy. Az isteni lényeg tevékenységei - teremtés, megváltás, megszentelés - mindhárom személynek tulajdonítható, mivel az isteni lényeget a három személy egyforma mértékben birtokolja. A másik nagy ellentét oka még a keresztesháborúkra megy vissza. Tudvalevő, hogy a "keresztesek" között, főleg a későbbiek során, voltak kalandorok is, akiknek fő célja a fosztogatás és meggazdagodás volt. Viselkedésük oly mély nyomot hagyott a keleti kereszténység tudatában, hogy jelszavuk: "Inkább a török, mint a latinok", még ma is érezteti hatását. Most, hogy az orosz ortodox pátriárka hajlandó a Szentatyával találkozni, érdekes módon hazánk területén, ahol a római latin és a görög ortodox vallás mindig békében élt, talán érdekelni fogja az Amerikai Magyar Újság olvasóit ez az elvontnak látszó teológiai vita, de amely mint látjuk, lényeges szerepet játszik a két egyház kiegyezésében. Mert a többi különbség nem oly lényeges és könnyen elsimítható: a liturgikus, az egyházfegyelmi különbségek (a papok nősülése), a tisztító-tűz valóságának elfogadása. (Ez utóbbira nézve érdekes, hogy mivel a Szentírásból direkt nem bizonyítható - ezért vetik el a protestánsok is ezt a hittételt - viszont az ortodoxok szintén ajánlanak fel szentmisét az elhunytakért, hogy "bűneiktől megszabaduljanak". Ezt a Makkabeusok könyvében olvashatjuk, melyet az ortodoxok kánoninak tartanak - a protestánsok nem.) Azon is elmélkedhetünk, hogy ha Szent István a bizánci hittérítőknek enged nagyobb szerepet és a kelet-római császártól kér koronát, akkor történelmünk egészen más fordulatot vett volna, és sorsunk, a török invázió révén, a szerbekéhez és a románokéhoz lett volna hasonló, akik tudvalevő a bizánci kereszténységet vették fel. Hazánk mindenképpen a két kultúrkör ütközőpontjába került s az újabb történelmi helyzetben közvetítő, sőt katalizátor lehet közöttük. Dr. Miskolczy Kálmán
