Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
2001. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 | A mosoly országa \ N. LÁSZLÓ ENDRE WINNETOU ÉS AZ OROSZOK 1968 nyarán, néhány nappal azután, hogy a szovjet csapatok - szövetségeseik kíséretében - megszállták a "testvéri" Csehszlovákiát, riportra küldött főszerkesztőm, mégpedig a Roznavára átkeresztelt Rozsnyóra. Mikor aztán sikerült odaérnünk a sok igazoltatás után, mindjárt megszimatoltuk, hogy ott valami istentelenül bűzlik. A vadonat új szálloda kívülről is rémesen festett. A legkevésbé összelőtt és kiégett szobáját kaptuk meg, ami úgy értendő, hogy a félig elszenesedett parkettán két alig megpörkölődött, irtózatosan szagló matrac is volt... Elfogadtuk, mert abban a zűrös időben ugyan ki akart volna az utcán éjszakázni. Mi a fene lehetett itt? - kérdezte a fotósom. A kéz alatt szerzett borovicskával addig-addig bátorítgat- tam a hideglelősen reszkető portást, amig beszélni nem kezdett. Tőle tudtuk meg, hogy mikor az oroszok bejöttek Rozsnyóra, a szálloda mellett - ugyancsak vadonatúj - moziban éppen valamelyik Jugoszláviában gyártott Winnetou-filmet játszották, s amint azokban szokás, töltés és megállás nélkül tüzeltek a sápadtarcú banditák, amire szaporán felelgetett az indiánfőnök legendás ezüstpuskája és Old Shatterhand - nem kevésbé legendás - medveölője!... Csak ez kellett a nagy szláv testvéreknek, akik akkorra már benyakalták Szlovákia szeszkészletének jelentős részét. Azonnal riasztották őket, és megindultak a nagy lövöldözés irányába: Ellenforradalmárok!... Fasiszták! - ordították teli torokkal, és ők is lőni kezdtek; géppisztollyal, gépfegyverrel, gépágyúval. Mire elnémult a lövöldözés, égett az új mozi, az új szálloda. Én azóta is szentül hiszem, hogy ott halt meg másodszor, immár végleges hatállyal Winnetou, hallhatatlan fehér vértestvérével együtt! Azt viszont nem sikerült megállapítanom, hogy elégtek a filmszalagon, vagy az oroszok lőtték agyon őket?... A szovjet-sztorinak azonban hátravan még az elődje, de ha már a kolbászt is a végén kezdik, miért ne kezdhetném - ez egyszer - én is ott? Másnap délelőtt tudtam meg, hogy a városi pártbizottság elnöke fogadni akarta a szovjeteket, s egy keskeny, macskaköves utcán odaállt az első tank elé. Kezében egy papírral, amiről olvasni kezdte a - fonetikusan ráírt - szöveget jól-rosszul, de oroszul:- Csehszlovákia Kommunista Pártjának Városi Bizottsága nevében szeretettel üdvözlöm... De a tank nem állt meg! Lehet, hogy a vezetője dühös volt az előtte ágálóra, akit talán ellenfor.adalmárnak vélt. De az is lehet, hogy hiába fékezett, a lánctalpak csúsztak a síkos macskaköveken, s így palacsintava lapították a nemzetközi proletariátus egyik hű fiát... Amit itt leírtam, nem vicc! A történtekről szóló riportom - egy hét múlva (gyáva főszerkesztőm által cenzúrázva) -, megjelent a pozsonyi Hét című kultúrpolitikai képes hetilapban. Aki nem hiszi, annak megmutathatom saját lappéldányomat, de a tamások érdeklődhetnek Rozsnyón is, ha nem riasztja őket vissza Meciar ökle... Aztán Husákjött, az egykori áttelepítési kormánybiztos, Dubéek viszont ment kényelmes székéből házi őrizetbe, ahogyan én a szerkesztőségből a munkanélküliségbe, akárcsak 1950-ban a sokkalta rosszabb helyre... Szóval, mi jöttünk-mentünk, de a szovjetek maradtak. Mert itt a Kárpát-medencében mindig marad valaki, akit nem látunk szívesen. Hol a török, hol az osztrák, hol az orosz, hol meg a jenki... KAPlI MINT A GONOSZOK A Heti Hetes legutóbbi adásán határozottan látni lehetett valami olmos fáradságot. A máskor oly virulens trágár, sziporgázóan mocskolodó szereplőgárda ezúttal egy fáradt, beteg kecskenyájra emlékeztetett, csak mekegett mind a hét, mintha elkapta volna őket valami ismeretlen kecskekór, de még ez a mekegés is borzasztó gyatrán sikerült, ha lehet azt mondani, állatotorvosért kiáltott. Vagy az újdonsült kecskepásztor-műsorvezetővel volt baj (csak úgy gépiesen elhadarta a magával hozott híreket, ahelyett, hogy cifrázta volna egy kicsit a pásztorsípjával), vagy magukban a hírekben nem volt elég mocskolódnivaló. így aztán a legendás nyáj éppen csak a rutinszintet teljesítette: megköpködte Orbán Viktort, Csurka Istvánt, Tóth Gy. Lászlót és még egy-két politikust, mondott egy sor parlagi trágárságot, szexsztorit, aztán már adták is be a stábösszeállítást, a fáradt résztvevők meg elindultak a pénztár felé a honoráriumért. Nemzeti mocskolódónak lenni sem könnyű. Néztem az RTL Klub hét elpilledt üzemi bohócát, hallgattam a mondatvégeken rendre bejátszott műtapsokat, konzervröhejckct, és igen-igen megsajnáltam szegényeket. Hát nem jobban járnak a boldogtalanok, ha ki-ki megmarad a maga kaptafájánál? A színész a színpadon, az újságíró a szerkesztőségben, a rendező a forgatókönyve mellett? Vájom mi vonzza e hét, talán jobb sorsa érdemes embert, hogy csörgősipkát húzzon a saját fejére, s országvilág előtt mutogassa, milyen határtalan penetrancia szorult belé? Vajon mi motivál egy ilyen embert, hogy odaálljon a televízió nyilvánossága elé erkölcsöt, nyelvet rombolni, magyarságtudatba gázolni, még nagyobb zavart csinálni egy amúgy is beteg nemzet lelkében? Pénz? Politikai elkötelezettség? Gyűlölet? Nem értem. Kíváncsian várom a szentestét megelőző Heti Hetest. u m Pilhál György
