Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-09-01 / 9. szám
12 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. szeptember LEVÉL ERDÉLYBŐL Új évezred, új század kezdődött és mi erdélyi magyarok új államfővel, új kormánnyal, új emberekkel indulunk egy ismeretlen jövő felé. Reménykedünk, hinni akarunk egy jobb jövőben, mert ha még a hitünk se lesz, ha a reményeink elfogynak, akkor eltűnünk a történelem süllyesztőjében A szegény ember sorsa mindig is állandó küzdelem volt. Küzdünk jogainkért, fennmaradásunkért, hogy a szülőföldünkön teremtsünk megélhetést, jó életet, biztos jövőt magunknak és utódainknak. Mert: "igaz ügyért küzdeni akkor is kötelesség, amikor a sikerhez nincs remény" és "Amely nemzet önmagát elhagyja, sorsát megérdemli." E két intelmet a haza bölcsétől, Deák Ferenctől tanultuk. Új vezetőnk lehet szigorúbbak lesznek hozzánk, mint az előzőek voltak, de nem hiszem, hogy visz- szatérjen az 1989 előtti pokoli rendszer, amikor még azt a szót, hogy Magyarország - sem mertük hangosan kimondani és nemzeti színű szalagot is csak az látott, aki szülei imakönyvében rejtegetett szalagdarabkát láthatta (ha a szülők megmerték mutatni gyermeküknek). Az én magyarországi utam is arra az időszakra esett, amikor tombolt az elrománosítási szándék, a Ceausescu uralom vége felé, amikor bűnnek számított, ha az ember magyarnak vallotta magát. Ennek az utazásnak egy megrázó eseményét szeretném elmondani. Kecskeméti barátaim mindent megakartak mutatni, amit egy erdélyi magyarnak látni kell, de én is kértem, szeretném látni, milyen az Alföld, melyet Petőfi szebbnek talált a Kárpátok koszorújánál és a Petőfi szülőházára is kiváncsi voltam. így láthattam az alföldi tanyákat, a Bugac pusztát, ahol a szürke gulya legelt, és ment a juhász a szamáron, láttam a gyönyörű lovakat, a pityke mellényes, fehér, bőgatyás csikósokat a karikás ostorral - gyönyörű élmény volt valóban. Fényképeztem is szorgalmasan, hogy itthon is tudjam majd megmutatni, mi van odaát, mit láttam. Aztán elmentünk Petőfi szülőházához is. Olyan alázattal és hódolattal bámultam a házra, mintha templomba mennék. Beléptünk a házba és ott ért a döbbenet. A szoba jobb sarkában volt egy magas ruhafogas és rajta rengeteg nemzetiszín szalag, szélesebb, keskenyebb, hosszan le a földig értek. (Az emlékkoszorúkról leszedett szalagok voltak). Csak álltam ott és néztem ezt a soha nem látott csodát. Kísérőm azonnal észrevette a rámzúduló érzelmeket, megértőén a vállamra tette a kezét és ő is állt némán, csak a múzeum őr beszélt és invitált volna beljebb, de én a szalagok felé indultam el és kinyújtottam a kezem, hogy megérinthessem. Szólni nem tudtam, de potyogtak a könnyeim. A múzeum őr is megsejtett valamit, mert megkérdezte: — Honnan tetszettek jönni? — Barátnőm Erdélyből jött, a Székelyföldről - válaszolta kísérőm. - Értem már! felelt az őr. Aztán megnéztük az emlékszobát és egyebeket, de bennem csak a sok nemzeti színű szalag emléke maradt meg igazán, amit nem mertem lefényképezni, képét a szívemben hoztam haza. Soha nem tudtam megérteni, miért kell a nemzettől eltiltani a jelképeit, szokásait, miért kell megölni benne a hazája és fajtája iránti szeretetet? Kinek használ ez? A tiltás konokságot, ellenállást szül. Talán az egyesült Európában mindez megoldódik majd! Adja a Jóisten!... De mikor érünk mi oda?! /életünk/ Finta Etelka, Futásfalva JELENÉS Lángol a nyári nap az égen s magában szívom gyógyító erejét de a furcsán repkedő szellő meg-meg tántorog a kertben és elfújja ismeretlen helyre. A hely... ahol ősapáink fekszenek már szavuk sem rebben a fényben megtépett madarak énekelnek bús éneket valahol messze, egy rideg, sírós temetőben. De lelkűkben ég ott is a fény lebegnek a föld peremén és éltet áldó szeretetük mint tűző szent erő szívemben szüntelen csüng Simogató kézzel érintik fáradt homlokom erősebben és erősebben érzem, hogy szerető tekintetük az éjben megelégedve, boldogan mosolyog és békésen párnámon nyugszom E jelenés boldog perceiben leggazdagabb csak én vagyok őrzöm életemben a fénysávot mely a csillagok között lobog és ez velem lesz minden napon Kaprinyák Gyulám Egy belga bíró vizsgálatot kezdett Ariel Sáron izraeli miniszterelnök ellen emberiség elleni bűncselekmények ügyében, az 1982-ben a libanoni Szabra és Satila menekülttáborokban végrehajtott mészárlások miatt. Sáron akkor védelmi miniszter és az izraeli hadsereg tábornoka volt.
