Amerikai Magyar Újság, 2001 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2001. január FÁY ISTVÁN TEGNAP ÉS MA Lapunknak több ezer olvasója van, akik tanulmányaikat a két világháború között végezték. Ezek valamennyien tudják, hogy abban az időben a nádpálca egészen 14 éves korig a nevelés nélkülözhetetlen eszköze volt. Jól emlékeznek tehát a „tenyeresre”, „körmösre” és a „fenekes- re”, amelyet a szülők által erre felhatalmazott „szülő” — a tanító — osztogatott, kinek-kinek aszerint, ahogy megérdemelte. Odahaza a csintalan nebulót apja vagy anyja, egyszerűen a térdére fordította és attól függően, hogy mennyi „rossz fát tett a tűzre” tenyerével, vagy nadrágszíjjal tángálta el és ezzel elintézte a „családi ügyet”. Nem hiányzott azonban — különösen a szájaskodás és szemtelenkedés esetén — néhány jól irányzott atyai pofon sem. Ha mai szemmel nézzük azt a világot, — amikor a szeretetteljes szigor tett- legességet alkalmazott, hogy a csemete vadhajtásait nyesegetve egyszer sűrűlombú, egészséges, sudár fává nőjön —, úgy tűnik, mintha ez a kőkorszak brutális gyermeknevelése lett volna. Egy nagy eredményt azonban nem lehet letagadni: az általános képességű gyerek 10 éves korában helyesen írt, fogalmazott, hibátlanul tudta a négy alapműveletet, a szorzótáblát, ismerte hazája történetének legfontosabb eseményeit és földrajzát, a bibliai történeteket. nem is beszélve a sok versről és dalról. Az egészen természetes, hogy a negyedik parancsolat maradéktalanul megvalósult a gyakorlatban. E kemény nevelés ellenére sem jutott egy lánynak vagy fiúnak sem az eszébe, hogy lázadozzon, mert érezték, hogy e szeretetteljes szigor a jövőjüket szolgálja. Mikor tízévesen a középiskolába (polgári, gimnázium) kerültünk, osztály- főnökeink mindjárt az első napon kiosztották a kis, szürke „ellenőrző könyvet”, melyekben még egy-két óra mulasztást is igazolni kellett a szülőknek. Ebbe írták be negyed és háromnegyed évenként az „intőt” abból a tárgyból, melyben a diák tanulmányi előmenetele nem volt megfelelő. Ugyancsak itt örökítették meg az „osztályfőnöki megrovást” is, ha arra a tanuló okot szolgáltatott. Mindezeket azonnal alá kellett Íratni otthon és másnap reggel bemutatni tanárunknak. Ilyen módon az iskola és a szülők kapcsolata folyamatos és nagyon harmonikus volt. Ha ma erről beszélünk a TV és a diszkók által nevelt ifjaknak a komputerek világában, magunk is érezzük, hogy olyan ez nekik, mintha az elsüllyedt Atlantiszról regélnénk. Teljesen megfordult a világ fél évszázad alatt, mert a szülőkből lett a gyermek, a gyermekekből pedig a mindent- tudó felnőtt. A különbség mindössze az, hogy abban az időben apánk, anyánk és tanítónk ismerte jó és rossz hajlamainkat, így nagy szeretettel igyekeztek helyes irányba terelni bennünket. A mai fiatalok azonban kézlegyintéssel intézik el a maradinak nézett „my old man”-t, vagy a „mom’’-ot. Napjaink pedagógiai elve, hogy minden gyerek hajlamainak megfelelően, teljes szabadságban fejlődjön a szülők és a tanítók befolyása nélkül. Nagyszerű példát láttam erre néhány héttel ezelőtt az egyik félórás T.V. „comic” műsorában: A 35-40 év körüli jóarcú, nyilván tisztességes keresetű apa felmegy az emeletre, ahol bekopogtat egy ajtón. Mivel háromszori kopogtatásra nincs válasz, Először a szobát látjuk. A falon Elvis Presley és Michael Jackson bekeretezett képe, azonkívül rock-sztárok és marslakónak öltözött gladiátorok, azaz néhány futball-superstár portréja. Ezután az ágyra irányul a kamera, amelyen egy 10-12 éves fiú, fülén hallgatóval, eltorzult arccal rángatózik, mintha vitustánca lenne. Az apja háromszor szólítja: „Frankie, Frankie, Frankie". Mivel nem kap választ, megérinti a fiú vállát. Az dühösen lekapja a fülhallgatót és gyilkos szemekkel ráordít az apjára: „Mit akarsz, nem látod, hogy dolgom van"? (Don’t you see I am busy?) Mire az idiótát játszó papa: „Bocsáss meg fiam, hogy zavartalak, majd ha már ráérsz megint feljövök, mert szeretnék veled beszélni". Mindenki jól tudta, hogy az apa nem gyengeelméjű és legszívesebben lekevert volna a pimasz kölyöknek két hatalmas pofont. Mégsem tette, mert ott áll a személyes szabadság és az „alapvető emberi jogók" tilalomfája. Ezt a gyermekek „védelmében”, a „child abuse ” megakadályozására, törvény erejével biztosították oly módon, hogy tett- legesség esetén a suhanc, vagy az ifjú hajadon bemegy a rendőrségre és feljelentheti apját és anyját. Sajnos ez már sokszor előfordult, főleg amikor az apa kábítószert élvező gyermekének — aki lopni is képes volt, hogy napi adagját megszerezze — egy-két kijózanító pofont adott. Mondani sem kell, hogy a törvény előtt minden alkalommal az ifjúnak lett igaza, „demokratikus jogainál” fogva. Több ilyen esetről olvastam. Érdekes módon az általános 3-8 hónapi szabadságvesztés végrehajtását minden ítéletnél felfüggesztették, hogy az elítélt apa, felperes gyerekének biztosítani tudja a lakást, élelmet, ruházkodást és a zsebpénzt. Mert ebben a „lótuszevő” szabadosságban a törvény kizárólag a gyermekeknek biztosítja a .jogát”. A szülőknek csak kötelességei vannak. Január 8.-án aztán a lapok közölték demokráciánk minden nemzetét és jogrendszert felülmúló új törvényét az ifjúság jogainak védelmére, mely a szülőket és a tanárokat, illetve azoknak már régen riem létező jogait végérvényesen kikapcsolja vadon burjánzó utódaik neveléséből. Többen nagyon meg-
