Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-03-01 / 3. szám
2000. március AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 13 bevett Aversába kommandíroztatott. 1824. áprilisától 1825. július 12-ig tartó ottani "lógerolás" után Vicenza, Padova és Verona lett Frimontregiment állomáshelye. A Colonna hercegnőt 1825-ben vezette oltárhoz Marzsó alhadnagy. 1830-ban a csehországi Pardubitzba kerültek, ahol Imre - már mint főhadnagy - búcsút vagyis obsitot mondott ezredének, és apja jászfényszarui birtokára vonult vissza. A boldog házasságból még az apa itáliai tartózkodása alatt született két fiú, Lajos és József, valamint egy leány, Karola. Milyennek találta az olasz asszony hazánkat? Megtanult-e magyarul? Érdekes lenne - az idők távolából - ezekre a kérdésekre választ kapni. Aztán jött az 1848-as szabadságharc, amelyben Marzsó Imre, két felnőtt fiával együtt vett részt. Az osztrákok mindhármukat elfogták, az aradi várbörtönbe hurcolták, ahol oly sok szép, fiatal magyar élet sorvadt sírba. Útközben azonban megálltak Sarkadon, s misem természetesebb, minthogy az aggódó feleség-édesanya azonnal odahajtatott - bizonytalan, háborús zűrzavar okozta veszedelmeket rejtő vidékeken keresztül -, nem sejtve, hogy ez lesz élete utolsó utazása. Férjét, fiait megölelhette, de aztán ágynak esett. Kitört rajta, s egy-kettőre elvitte az akkortájt megfékezhe- tetlen kolera. Negyvenkét éves volt. Szerettei - fogságban lévén -, nem virraszthattak halálos ágya mellett, nem lehettek jelen a temetésén. A sarkadi plébánia anyakönyvében az alábbi néhány sor örökítette meg a tragikus eseményt: "Marzsó Imréné, Stigliaboi Herczeg Colonna Josepha, született Nápolyban, 1808. szeptember 8-án, meghalt Sarkadon 1849. augusztus 17-én." Verebélyi Marzsó Imrét golyó általi halálra, majd 15 évi várfogságra, József fiát szintén golyó általi halálra, majd 14 évi várfogságra ítélték. Lajos fiát kiszuperálták, és elbocsátották. Mikor hazakerültek, a hűséges feleség és édesanya már rég a sarkadi temetőben pihent. A fiuk, félolasz létükre is, teljesen magyaroknak érezték magukat, s csak egy alkalommal látogattak el a nagyszülőkhöz Itáliába. * A család késői utódai ma is élnek, illetve... De üssük föl Fehérváry István "Börtönvilág Magyarországon” című könyvét.: "Vitéz verebélyi Marzsó Lóránt, páncélos százados. Született 1907. február 19-én. A Ludovika elvégzése után a budapesti francia követség alkalmazottja volt, a Deuxiéme Bureau-ügyben fogták le. A katonai bíróság halálra ítélte, és 1954 februárjában végezték ki a Fő utcai börtönben. Feleségét csak 1956-ban értesítették férje kivégzéséről. Igen kiváló, jellemes, tiszta, hazátszerető ember volt, aki a tárgyalásokon is próbált mindenkit menteni, - sajnos, hasztalanul." Fia, Tibor, a Forradalom alatt kiszabadulva a munkaszolgálatból, nyugatra menekült. Eleinte Angliában élt, majd a svájci Lugánóba költözött, ahol hosszú ideig egy perlit-üzem igazgatója volt. Sokáig, mint a Ticinói Magyar Egyesület titkára, majd elnöke tevékenykedett, nagy érdemeket szerezve a közösségi munkában. Tőle kaptam a sárguló, töredezett szélű újságlapokat, melyekről ez a megható, romantikus történet mosolygott rám. De ide írhatnám befejezésül Arany János veretes sorait is: "Hullatja levelét az idő vén fája, Terítve hatalmas rétegbe alája; Én az időt jártam, tűnődve megálltam: Egy régi levelén ezt írva találtam." * TAVASZI ÉBREDÉS Nagyon nyújtózott a táj, álomvilág messze jár. Nyüzsög a sok kis hangya, béka nagy koncertjét adja. A kék tónak medre felett, keringőzve táncát járja, szúnyogfiú és a párja. Katicabogárnak, harmatgyöngy a tükre, örömmel nyugtázza, megvan a hét pettye. Vércse száll a rét felett, s a tavaszi zsongásban kiáltja, hogy ki bánja a hosszú, rideg telet. Lent a föld és fenn az ég, minden lélek azt dalolja, a szívekben kigyúlt újra, szerelemnek lángja ég! Iker Katalin * Hazai sajtóberkekben parázs vita támadt egy közvéleménykutatás eredménye fölött, miszerint a katolikus szülők 83 százaléka természetes jogának véli gyermeke megpofozását. A kérdés sarkítva így hangzik: szabad -e a szülőknek gyermekét megpofozni? Megengedhető- e a gyermekverés, minthogy egy pofon is verésnek minősíthető? - természetesen pofozni, megpofozni nem szabad! Ámbár a megfelelő pillanatban adott "atyai pofon" - a legjobb nevelési eszköz, kivált, ha a gyermeki dac egyenesen kiprovokálja, próbára téve a szülők türelmét. Ezt persze szigorúan el kell határolni a gyerekek folyamatos, durva verésétől, ami büntetendő.
