Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-03-01 / 3. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2000. március L£ tatta, amihez minden segítséget megkapott Nyugatról. Mi magyarok pedig, mint Hitler utolsó csatlósa, pártfogók nélkül küzdöttünk az igazunkért, legalább az első bécsi döntés elfogadásáért, amit a nyugatiak is jóváhagytak. De erről Párizsban szó sem esett. (Mint ahogy hallgattak a csehek Kárpát- aljáról is, amelyet a Szovjetunió a háború utáni zavarosban halászva egyszerűen megszállt és Ukrajnához csatolt. A béketágyalásokon ez szóba sem került: a csehek zokszó nélkül lenyelték a békát. Nehogy eljásszák Moszkva jóindulatát...) Még ma, 27 év távlatából is érdemes föleleveníteni a jegyzőkönyvek alapján a párizsi béketárgyalások egyes részleteit, amelyeket most sem lehet anélkül olvasni, hogy össze ne szoruljon az ember szíve és (a hazugságoktól) ökölbe ne szoruljon az ember keze... Hadd idézzek először néhány mondatot abból a beszédből, amelyet Jan Masaryk csehszlovák külügyminiszter (annak a Thomas Masaryknak a fia, aki az első világháború alatt emigrációban készítette elő az Osztrák-Magyar Monarchia szétverését és megteremtését annak a Csehszlovákiának, amelynek később első köztársasági elnöke volt) mondott el 1946. augusztus 2.-án, a magyar békeszerződés tárgyalásának bevezetéseképp. Masaryk — miután köszönetét fejezte ki Franciaországnak a konferencia megrendezéséért — így folytatta: — E történelmi Luxemburg-palotában összegyűlt delegációk a nagyhatalmak külügyminiszterei által eléjük terjesztett javaslatokat tanulmányozzák. Békeszerződés-javaslatokat olyan országokkal, amelyeknek kormányai eléggé sokáig gyengéden szorították Hitler kezét abban a korban, amikor a nácizmus hatalomra került az úgynevezett Harmadik Birodalomban és kirobbant nemzedékünk második világháborúja. (....) Ami Csehországgal történt, amikor nyugati szomszédja és német kisebbsége vadállati módon megtámadta, azt nagyon jól tudják. Ami Szlovákiával történt, déli szomszédja, Magyarország túlbuzgó és ízig-vérig csatlós viselkedése következtében, az bizonyított történelmi tény. Nekünk Csehszlovákiában sokkal több jutott az intrikáló kisebbségekből, mint másnak. Ezért nehéz lenne arra kényszeríteni a csehszlovák népet, hogy vegye fontolóra a visszatérést az olyan kisebbségi egyezményekhez, amilyenekkel 1919 és 1938 között rendelkeztünk... Masaryk nem fogyott ki a vádaskodásból, de a dicsekvésből sem: először arra hivatkozott, hogy Csehszlovákia mindig jól bánt a kisebbségeivel, majd arról beszélt, hogy bár Csehszlovákia nem felejtette el a rajta esett sérelmeket, mégsem megtorlást akar, hanem igazságos békét. Ezután hazája hervadhatatlan háborús érdemeit kezdte sorolni, amelyeknek ugyan nem sok közük volt az igazsághoz, de hatásos csoportosításban jó benyomást tettek a nyugati hatalmak küldötteire: — A szövetségeseihez hű Csehszlovákai büszke arra, hogy szláv állam, hogy fiai harcoltak Ukrajnában és hogy a győztes felszabadító Vörös Hadseregggel együtt léptek be Prágába, hogy fiai resztvettek a Nagy-Britanniáért folytatott harcokban, hogy harcoltak Tobruknál és Dunkerque-nél, hogy harcolhattak a nagy Egyesült Államok győztes hadserege oldalán, végül büszkén emlékszik a szlovák felkelésre a német hadsereg hátában, a prágai barrikádokra és lakosságának csodálatraméltó magatartására a hitleri pokol végtelenül hosszú hét éve alatt... Masaryk végetnemérő öndícséretét és önsajnál tatását a delegátusok részéről udvarias taps fogadta, és senki sem kérdezte meg, hogy azalatt a "hosszú hét év alatt" például a Skoda-művek hány ágyút vagy hány harckocsit gyártottak Hitler részére. Csak egy számított: Csehszlovákia a győztesek oldalán fejezte be a háborút és a békét diktáló négy nagyhatalom fenntartás nélkül támogatta minden követelését. És ebben a légkörben kellett felállnia szegény Gyöngyösi János külügyminiszternek, hogy ismertessse a magyar álláspontot... Mit mondhatott ezekután, mire hivatkozhatott a magyar delegáció, abban az ellenséges hangulatban, amely szinte tapintható volt a Luxemburg-palota nagytermében?-- Egy legyőzött nemzet képviselőjeként állok itt — kezdte a magyar külügyminiszter, akinek beszédéből kiragadunk néhány mondatot —, de tele szorongással és gonddal az emberiség sorsa iránt. (....) Ez a meghívás és az engedély, hogy itt szólhatunk, azt a reményt kelti bennünk, hogy itt a béketárgyalás más módjáról van szó, mint amit 26 évvel ezelőtt megismertünk. (....) Ez egy új, egy demokratikus Magyarország, amely ma a békekonferencia elé lép. (....) Amennyiben a magyar küldöttség — ellentétben azzal, ami 1920-ban itt történt -- megértésre talál, ha a békeszerződés biztosítja minden magyar számára a magyar államban vagy azon kivül a szabad élet lehetőségét, akkor a magyar demokrácia bizakodással fog tekinteni a jövőbe és konstruktív módon kíván részt venni a demokratikus nemzetek együttes munkálkodásában... Gyöngyösi János szavaival eddig a nagyhatalmak jóindulatára és megértésére próbált appellálni, beszéde második felében azonban kénytelen volt szót emelni a csehszlovákiai magyarokkal történt atrocitások ellen: — ... A demokratikus Magyarország jóviszonyt akart létesítem a szomszéd államokkal s ezért nagy reményekkel tekintett Csehszlovákiára, mert Thomas Masaryk fennkölt eszméinek hordozóját látta benne -- folytatta Gyöngyösi János. -- Ezért is érzünk fájdalmas csalódást, amikor meg kell állapítanunk, hogy önhibánkon kívül lehetetlenné vált a jóviszony ápolása. Őszintén sajnálom, hogy e tény következtében kénytelen vagyok arról a vitás kérdésről szólni, amely Magyarország és Csehszlovákia között keletkezett. Megdöbbenéssel, majd keserűséggel vettük tudomásul, hogy az emberi jogok megcsúfolásával magyarok tízezreit űzték el Csehszlovákiából, gyakran pár óra leforgása alatt, alig néhány kézipoggyásszal. Hatszázötvenezer Szlovákiában élő magyart megfosztottak állampolgárságától, sőt legalapvetőbb emberi jogaitól is. A magyar nemzetiségű polgárok vagyonát elkobozták. A törvény értelmében magyar nem végezhet semmiféle munkát, még fizikait sem. Tilos, sőt büntetendő cselekmény a magyar nyelv használata. Magyarnak nem lehet birtokában rádió. Minden kártalanítás nélkül elbocsátották a magyar nemzetiségű állami- és magánalkalmazottakat, beszüntették a nyugdíjak és segélyek fizetését... A magyar külügyminiszter szavait néma csend fogadta. Aztán másnap szót kért Jan Masaryk, aki úgy vélte: Gyöngyösi János a támadást tartotta a védekezés legjobb
