Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)

2000-02-01 / 2. szám

2000. február

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

17

Lépteit majd csillapítja,

Majd megindul szaporázván.

Lába, szíve egyre tombol,

Visszadöng a tölgyfa padló;

Udvaron áll, kész nyeregben Nyihog, prüszköl, fú a vad ló."

De nem csak olvastunk. Kitaláltunk különböző "irodalmi társasjátékokat" is, melyeknek későbbi életem folyamán jó hasznát vettem. írtunk színdarabokat, folytatásos regényeket s adtunk egymásnak megoldandó retorikai feladatokat: egy, a másik által választott témáról (és igyekezetünk minél nehezebb címszavakat találni: "cipőfűző", "rajzszög", "szalmaszál"...) megállás nélkül kellett beszélni öt percig! De voltak színészi próbatételeink is! El kellett játszani, hogyan viselkednénk, mit mondanánk egy bizonyos (gyakran szokatlan) helyzetben, környezetben.

Micsoda lázas délutánok! A képzeletnek és a nyiladozó szellemnek milyen tömény vibrálása!

Buci alacsony, szemüveges kislány volt: egyetlen gyermek. Rettenetesen elkényeztették. Míg nekem - Nagyanyám bölcs nevelési elvei alapján - ünnepnapokon is korán kellett kelnem, ő sokszor délután 2-ig ágyban maradhatott. Nem egyszer, midőn betoppantam hozzájuk, újságoktól, könyvektől körülbástyázva, párnái között találtam.

Aztán jött a háború és Budapest ostroma. Buci édesanyja, zsidó származása ellenére sem került gettóba, mert keresztény férje mentesítette. A bombázásokat, a "fölszabadulást" elég jól átvészelték. A tragédia később (46- ban?) következett be. Az édesanyja elcsúszott a konyhában, agyalapi törést kapott, és két nap alatt meghalt. Férje bánatában csakhamar követte.

A tizenhat éves kislány teljesen egyedül maradt. Aztán érte jött egy erdélyi nagynéni és magával vitte. Azóta sem láttam. Levelezésünk megszakadt. Csak hallomásból tudom, hogy Kovách Éva néven újságíró lett Temesvárott.

*

Kicsit elkalandoztam eredeti témámtól, de a verseket alig lehet személyes élményeimtől elválasztani. Egyes időszakokban életem teljesen egybefonódott a költészettel.

Csupán ízlésemben, vonzódásomban történtek változások, eltolódások.

Már nem a drámai eseményekben bővelkedő verseket szeretem, hanem a hangulatos, érzelmi vagy tájleírásokat. Például Petőfi "A puszta télen" című remekét.

"Most uralkodnak a szelek, a viharok,

Egyik fönn a légben magasan kavarog,

Másik alant nyargal Szikrázó haraggal,

Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,

A harmadik velők birkózni szemközt jő."

Arany balladái közül pedig a leghalkabbat, "Bor vitéz" misztikus történetét:

"Ködbe vész a nap sugára,

Vak homály ül bércen-völgyön.

Bor vitéz kap jó lovára:

Isten hozzád, édes hölgyem!"

Ha lenne még alkalmam valahol, valamikor verset mondani (mennyi szavalóversenyt nyertem középiskolás koromban!), bizonyára ezt választanám - lélekben visszatérve a rákoskeresztúri kántortanító-lakás lefüggönyzött szalonjába, a derengő körvonalú, ódon bútorok közé.

"Künn az erdő mély árnyat hány,

Bagoly sír a bérei fok közt Szép menyasszony színe halvány - Halva lelték a romok közt."

Fábián Tibor

I M A

Hozzád száll fohászom drága Krisztusom,

Ki eget, földet uralod királyi trónuson.

Ma és mindörökké, kérlek légy velem,

Hisz nélküled veszendő lenne az életem.

Kérlek vezess engem vészen, bajon át,

Én követni foglak egy életen át.

Fékezd meg a sátánt midőn ellenem tör,

Védjél ellenségtől, bajtól és betegségtől.

Hozzád emelem szavamat a családomért,

És minden egyes jóbarátomért.

Drága Krisztus arra kérlek Téged,

Óvjad őket s adjál nekik boldog éltet.

Imádkozok az eltávozott kedvesekért, Irgalmadat kérem az ő lelkűk üdvéért.

Tartsd meg nevüket a mennyei könyv lapján, Hogy találkozhassunk a feltámadás napján.

Imádkozom hozzád fajtámért s más népekért,

A világbékéért, a boldogabb jövőért.

Hogy kímélje éhínség és ragály a világot, Érvényesítsd kérlek, az isteni akaratot.

Köszönöm, hogy segítettél a nehéz években, Általad szebbé, jobbá lett az életem.

Tehozzád küldöm a hála és köszönet himnuszát, És követni fokiak egy életen át.

Ámen