Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-10-01 / 10. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 | 2000. október SAKKPARTIM KADARRAL Az 56-os forradalom leverése után a szovjet segítséggel visszatérő kommunisták első ténykedései közé tartozott a Magyar Nemzet megszüntetése. A régi párttagok, vagy akik visszakönyörögték magukat a Kádár-Münnich- féle új MSZMP-be, továbbra is kapták fizetésüket, akadtak azonban olyan munkatársak, akiket még az SZTK-ból is töröltettek. Ezek közé tartoztam magam is. Egy esztendőn át fizetés nélkül tengődtem, filmet írtam közben (Darvas József író, néhai kultuszminiszter volt akkor a filmgyár igazgatója), de vállaltam alkalmi munkákat is. Amikor újból engedélyezték a Hazafias Népfront égisze alatt a Magyar Nemzet megjelenését, visz- szavettek a lap munkatársai közé, szigorú megrovás kimondásával. Barcs Sándor volt a vészbíróság elnöke. A lapot Komor Imre volt moszkvai emigráns szerkesztette, felelős szerkesztőként pedig Révész Jenő jegyezte, aki Marosán György bizalmasa és tanácsadója volt akkoriban. Szektáns kommunistának ismerték, ennek ellenére igazságot kereső ember hírében állt. Amikor az új Kádár-kormány terrorintézkedéseivel "megszilárdította" a hatalmát, a kormányfő először Prágába tervezett látogatást, megköszönni a csehszlovák kommunisták támogatását. Révész Jenő ekkor engem jelölt ki a kormánydelegáció elkísérésére. "Színesen írd meg, ahogy te szoktad, legyen más, mint száraz külpolitikai tudósítás. A nép győzedelmes lelke lobogjon benne..." Bevallom, örültem a bizalomnak, de kissé tartottam is tőle. Ugyanis nem voltam a párt tagja, ennek ellenére a Népfront rovatot rám bízták (később a mezőgazdaságot és a parlamentat is). Külpolitikával csak ifjú koromban foglalkoztam, akkor főszerkesztőként, de még a Horthy-érában. Izgalommal készültem tehát az útra. Persze nem lett belőle semmi. Két nap múlva behívatott Révész a sarokszobába (akkor még a New York- palotában dolgoztunk), és bejelentette, nem mehetek Kádár Jánossal Prágába. "Nagyon sajnálom, és egyben szégyellem is magam - mondta -, de a pártközpontból ideszóltak, küldjék helyetted valaki mást, megbízhatóbbat." A bejelentést némán vettem tudomásul, csak azt kérdeztem meg tőle, hogy tulajdonképpen miért szégyelli magát. Azt válaszolta, mert nem volt eléggé éber. Sok mindent nem tudott rólam. Most értesült, hogy a forradalom idején azt igyekeztem adatokkal bizonyítgatni, hogy nem Nagy Imre hívta be Pest ellen a szovjet páncélosokat. Meg hogy az október 23.-át követő hajnalon Kispesten láttak fegyverrel a kezemben. Azt is nehezményezte, hogy többszöri felszólításra se léptem be a pártba, sőt kiléptem a szakszervezetből is. És ami még égbekiáltóbb, mindezt meg is írtam. Leforrázva léptem ki a sarokszobából, s azt hittem, az ügyre végső pontot tettünk. De nem így alakult. Másnap egy nyomozó keresett fel. Négyszemközt társalogtunk. Jóindulatúnak mutatkozott, belém karolt: "Ne haragudjék rám, nekem ez a kötelességem. Utána kell járnunk minden apróságnak, nehogy újra felüsse a fejét az ellenforradalom." "De az én szereplésemet miért tartja veszélyesnek?" - kérdeztem ekkor bizalmasan. Nevetgélt. Azt mondta? "Nézze, útküzben Kádár elvtárs beszédbe elegyedhet magával. Egy ellenforradalmárral? És még az is előfordulhat, hogy leül magával sakkozni. Mert nagyon szeret sakkozni..." Erre nevetve azt válaszoltam, hogy ez lehetetlenség. Mivelhogy nem tudok sakkozni. Faluról származom, és a tanyán mi huszonegyeztünk a béresekkel az istállóban. Ezt hallva erősen megrázta a karom. "Ember maga igazi népi származék, könnyen megtalálhatná az utat hozzánk, a pártba. És ha egyszer összefog a munkásosztály!..." Nem találtam meg az utat, a munkásosztály sem nagyon fogott össze, ennek ellenére sok álmatlan éjszakán át tűnődtem azon, mi lesz, ha egyszer előkerül valahonnan az a régi fénykép, amely egy sakktábla előtt ábrázol engem? Bizonyára veszélyes imperialista kémként járom végig a börtönöket. A fénykép azonban szőrén-szálán eltűnt a félelem korszakával együtt. De amikor így visszaemlékezem arra a régi világra, kissé sajnálom azt az elmaradt történelmi sakkpartit... Lehet, hogy legyőztem volna Kádárt. Illés Sándor GÁBLER ANTALL: VALAMIT MONDANÉK Egy városkának tarka főutcáján Úgy érzem - valamit én is mondanék Jóanyámnak, ha felénk járna S megállna egyszer, a rohanó kerék: Csak néhány percre... s újra boldogan Megkeresném, azt a gyűrött levelet; S álmodnék a csodás őszi parkról, Amikor felhők úsztak a fák felett. Kezemben vinnék, színes virágcsokrot: ha Leállna újra, a rohanó kerék: Csak néhány percre... s ifjú gyanánt Anyámnak - valamit én is mondanék. (1960) Az Olvasó írja: Kedves Józsikám! Itt küldöm előfizetésemet stampedlivel megtoldva. Nagyon de nagyon szeretem ezt a lapot. Ez az igazi magyar lap, ami a szívemhez szól. Ezt a feleségem is szerette olvasni - Ő Erdély szülötte volt. Nem mondunk le egy centiméter magyar területről sem. Feleségem vár engem a magyar menyországban, piros-fehér-zöld magyar zászlóval. Szeretettel; Pista "...csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha, és sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat."
