Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-10-01 / 10. szám
22 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2000. október CSÁNGÓLÉT A KATOLIKUS HIT EREJÉVEL A csíksomlyói plébános, Gergely István, bár nem lenne tiszte, úgy gyűjtögeti magaköré a Keleti-Kárpátok túloldalán lakó csángókat, mint kotlós a csibéit. Szükség is van erre, mert a túloldalon, Erdélyen kívül lakók évszázadok óta a magyarság árvái, magyar papok és tanítók nélkül igyekeznek megtartani ősi eredetüket és katolikus hitüket. Gergely plébános nemcsak minden pünkösdkor, a híres csíksomlyói búcsúkor, a zarándoklaton pátyolgatja őket, hanem mindig, amikor arra módja és alkalma nyílik. Mint legutóbb is Homorófürdőn, a Kárpát-medencei egyházi Háló tábor nagy összejövetelén, ahová közreműködésével a lészpedi csángók egy csoportja jutott el, megme- rítkezve magyarságban, anyanyelvben és hitben. Kik a csángók, akik soha nem éltek a Kárpátmedencét egy évezrede kitöltő magyar haza kötelékében? Halász Pétertől, a jeles csángókutatótól tudjuk, hogy eltérő időszakban kerültek a történelmi ország peremén túlra, a Keleti-Kárpátok túloldalára, és a XIII. századtól a XVIII. század végéig kisebb-nagyobb csoportokban és hullámokban érkeztek. Első — oklevelekkel bizonyítható - részük még a XIII. század elején, vagyis a moldvai fejedelemség előtt, a milkói római katolikus püspükség megalakulásakor költözött ide. Katolikus vallásuk döntően hozzájárult ahhoz, hogy átvészelték Kunország, az akkori moldvai hatalom megszűnését. Ezt követően a székely határőrség megszervezésével az erdélyi Nagy-Szamos folyó völgyéből, később a huszita üldözések idején a történeti Magyarország minden részéből, majd a XV. század végétől a XIX. század elejéig elsősorban a Székelyföldről érkeztek újabb és újabb csoportok. Hol az elviselhetetlen adóterhek, hol a hadak pusztításai, hol járványok és éhínség elől menekültek a gyéren lakott moldvai folyóvölgyekbe. E sokrétűség miatt a Kárpát-medencei magyarság nemzettudatának különböző szakaszait vitték magukkal, pontosabban akkor kerültek mai lakóhelyükre, amikor a Kárpát-medencében élő magyar nép még nem vált - természetesen mai értelemben — nemzetté. A moldvai csángó magyarok túlnyomó részére ezért az jellemző, hogy a XVIII. századi felvilágosodással kezdődő fejlődés, majd 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején beérő nemzettudat ideje előtt szakadtak el a magyarság egészétől. Talán csak az 1764. évi mádéfalvi veszedelmet követően elbujdosó és Moldvában falvakat - Pusztina, Lészped, Frumósza, Lábnyik és még néhány település - alapító lakosság vitt magával valamennyi, ma is ismeretes magyarságtudatot. Már több mint egy évszázada folyik a román állam és a szolgálatába szegődött, részben magyar eredetű moldvai katolikus papság részéről az a propaganda, hogy a csángó magyarok nem magyarok, az általuk beszélt nyelv nem magyar, hanem annak valamilyen eltorzult változata, sőt román prédikációikban azt hirdetik, hogy ez nem más mint "az ördög nyelve". Az is magyarázza a jelenlegi helyzetet, hogy a csángó magyaroknak soha nem volt nemességük, értelmiségük, még magyar papjaik és - egy rövid évszázadnyi korszakot kivéve - tanítóik, de még iparosrétegük sem. Ehhez hozzátehetjük, hogy az előbbi okok miatt ma is alacsony műveltségi és civilizációs szinten élnek. Túlnyomó részük anyanyelvi iskoláztatás híján napjainkban is gyakorlatilag a szóbeliség állapotában létezik. A falvaikban, családi köreikben beszélt nyelven közülük csak igen kevés tud írni, olvasni A Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének akkori alelnöke, Csicsó Antal 1997 novemberében alapos felmérést készített népe helyzetéről. Ebben állapította meg, hogy a falvakban élők 10 százaléka ma is írástudatlan, és 40 százalékuk félanalfabéta. Magyarul olvasni mintegy két, írni talán fél százalékuk tud. Az 1989. decemberi romániai rendszeváltozás után a csángó falvak munkaképes lakosságának kétharmada munkanélkülivé vált. Sokan Németországban és Izraelben vállalnak munkát. Az asszonyok a háztáji gazdaságokban dolgoznak, patriarchális állapotok között. A családok nagy része a mezőgazdaságból igyekszik megélni, de a föld kevés és rossz minőségű. Alig akadnak korszerű eszközök a megműveléséhez. Ezért a falusi csángók léte folytonos küzdelem a mindennapi túlélésért. Az átlagos csángó családban ma is három-hat gyermek születik, akiknek munkaereje fontos a familiáris gazdálkodásban. A csángó magyarok identitásának legfőbb hordozója volt - és napjainkban is ezt a szerepet tölti be - a római katolikus vallás. Elsősorban ez különböztette és különbözteti meg őket a románoktól és más népektől. Ez azt is jelenti, hogy lényegében abban a tudati állapotban léteznek, amelyben a magyarság a XV.-XVII. században volt a Kárpát-medencében. A vallás közösségformáló és - megtartó ereje ma is erős. Ezt mutatja, hogy a Románvásár környékén lakó úgynevezett északi csángók túlnyomó része már nem beszél magyarul, de konokul ragaszkodik katolikus vallásához, és nem tekinti magát románnak. A románok ugyanis ortodoxok. A moldvai csángók nagy része Bákó város környékén, a Szeret, a Beszterce, a Tázló és a Tatros folyók mentén él, és erősen kötődik a magyarsághoz. Még mindig kitapinható egy félévszázaddal ezelőtti intézkedés kedvező hatása, amikor 1949-50-ben a Bákó megyei csángók kérésére a román kormányzat több mint száz magyar iskolát állíttatott fel Moldvában, de csak néhány évig működhettek, aztán valamennyit felszámolták. "Moldvában az állam és a katolikus egyház a kultúránk ellen van - mondja a már említett elemzésében Csicsó Antal. - Nincsen magyar iskoláink, és nem használhatjuk a magyar nyelvet a templomainkban és a vallási életben. A média mindent megtesz, hogy szégyeljük származásunkat. Moldvában és főleg Bákó megyében az emberi jogokat nem tartják be. A papjaink megtiltják nekünk a magyar nyelven való imádkozást, amelyben támogatja őket a jászvásári, azaz a iasi-i püspök és a Vatikán. Azt mondják nekünk, hogy az egyetemesség kedvéért monjunk le a ma