Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-09-01 / 9. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 2000. szeptember az úgynevezett Harmadik Világban (Latin-Amerikában, Afrikában és Afganisztánban) jó talajra hullott kommunista fertőzéssel ismerteti meg az olvasót. Utószóként ismét S. Courtois tollából olvashatjuk a "Miért?" című megrázó fejezetet, amely arra a kérdésre próbál választ találni, hogy miért kellett az emberiségnek elszenvednie mindazt, amit a kommunizmus közel egy évszázadon át jelentett számára?... Miért? Tud erre valaki is felelni?... Végül hadd említsem meg, hogy a kötet végén az olvasó még jegyzeteket talál, azonkívül részletes bibliográfiát, a szerzők életrajzát, kiegészítésül pedig névmutatót és néhány térképet a Szovjetunióban, Kínában és másutt Ázsiában létesített kényszermunkatáborokról, a Gulagokról. (Ezeknek nem is jelentéktelen hányada valószínűleg még ma is létezik, Kínában és több más ázsiai kommunista országban egészen biztosan. Sőt az is valószínű, hogy például a kínai lágerek lakói által készített termékekből bőven jut a szabad világ országaiba is. Ahol pénzt adnak értük... Szégyen!) Az eddig elmondottakon kívül nem áll szándékomban többet ismertetni a könyvből, mert nem akarom megfosztani a reménybeli olvasókat a meglepetések élményétől. Mert a kötet azoknak valóban sok meglepetéssel szolgál, akik (szerencséjüknek vagy életkoruknak köszönhetően) csak hírből és felületesen ismerik a kommunizmust s annak bűneit. Ezek közül csak számszerűen felsorolnám azokat a könyvben ismertetett adatokat, amelyek a kommunisták által elkövetett gyilkosságokról szólnak -- országonként. Kína: 65 millió áldozat, Szovjetunió: 20 millió, Észak-Korea és Kambodzsa: 2-2 millió, Afrika: 1,7 millió, Afganisztán: 1.5 millió, Vietnam és Kelet-Európa 1 - 1 millió, végül Latin-Amerika (Kubát is beleértve) 150 ezer halott. Ez megközelítően összesen százmillió halálos áldozatot jelent. Ennyi nagy többségében teljesen ártatlan áldozat jeltelen sírja szegélyezi a világmegváltó kommunizmus útját. És kell-e ennél szörnyűbb vádirat egy ideológia, egy politikai rendszer ellen?... "A kommunizmus fekete könyve" hézagpótló mű, amelyre már régen szükség lett volna, hogy felnyissa az emberek szemét. A magyar történészek még adósok egy másik munkával, amely a magyar kommunizmus fekete krónikáját tárná a világ elé. Ha egyszer ez is megszületik, teljes lesz a kép, hogy mementóként emlékeztessen minden jótét lelket: ennek nem szabad megismétlődnie! Soha többé! * * * A kommunizmus fekete könyve emlék- és gondolat- ébresztő mű, amely felzaklatja az embert. De amikor már másodszor forgattam át a vaskos kötetet, egyre határozottabban éreztem: helyes lenne, ha mindenki számára rendelet tenné kötelezővé a könyv tanulmányozását És utána fel kellene tenni némelyeknek a kérdést: mondja el néhány szóval, milyen hatást tettek rá az olvasottak? A válaszokból érdekes következtetéseket lehetne levonni az illetőre vonatkozóan. Lakmuszpapírként lehetne kezelni ezeket a válaszokat, mert az elszíneződés sokmindent elárulna jelleméről, hajlamairól, morális érzékenységéről és felfogásról. Mert választóvíz ez a vaskos kötet, amely először meri összegyűjtve a világ elé tárni a kommunizmus aljasságait és szömytetteit. Akikkel elolvastatnám a kötetet, alapvetően két csoportra oszthatók. Az egyikbe tartoznak azok, akiknek fiatal koruknál fogva nem lehetnek személyes tapasztalataik a kommunista uralom alatt történt törvénysértésekről és atrocitásokról. (Számukra azért tenném kötelezővé a könyv elolvasását, hogy megismeijék a valóságot és — amennyiben ép erkölcsi érzékkel rendelkeznek ~ felvérteződjenek az embertelen tan minden csábításával szemben.) A másik csoportba azok tartoznak, akik átélték a kommunizmust, akár azon az oldalon, ahol a rendszer hívei, működtetői és haszonélvezői álltak, akár a másik oldalon, ahol mindenkinek csak megalázás, kisemmizés és szenvedés jutott osztályrészükül a kommunistáktól. Ám elsősorban a bukott rendszer volt hívei számára írnám elő kötelezően a könyv tanulmányozását, mert leginkább velük szeretnék szembenézni, amikor az utolsó oldal végére értek. Szeretnék a szemükbe nézni, és látni: mi tükröződik a tekintetükben? Zavar, szégyen, megbánás, netán iszonyat vagy éppen dac? Igen, választóvíz lenne ennek a könyvnek az elolvasása olyanok számára, akik vezető káderek, párttitkárok, funcionáriusok vagy éppen csak szürke párttagok voltak a múltban és ma itt élnek, jámak-kelnek közöttünk és úgy tesznek, mintha az 1948 és 1988 között eltelt negyven évben nem éltük volna át a magyar történelem leggyalázatosabb, leghazugabb, legsötétebb korszakát. Amelynek ők közreműködői, cselekvő részesei, pártfogoltjai vagy csak éppen néma statisztái voltak, akik puszta jelenlétükkel - Szabad Nép félórákon, a pártnapokon, a szemináriumokon, a kivonulásokon, a taggyűléseken, a szavazásokon való részvételükkel - hitelesítették a rendszert és ha hallgatólagosan is, de támogatták Rákosit és olyan tanítványutódait, mint Kádár János. Aki maga mondta, hogy aki nincs ellene, az vele van. És mivel ők nem voltak ellene, vele voltak, őt támogatták. Ezeknek az embereknek, a hajdani megalkuvóknak, az elveikkel kompromisszumot kötőket, a társutasoknak szeretnék most a szemébe nézni, amikor elolvasták a kommunizmus fekete könyvét. Ezt a vádiratot, amely nemcsak Lenin, Sztálin, Berija, Rákosi, Mao és a többi megszállott kommunista vezető ellen vádirat, de mindenki ellen, aki őket és rendszerüket közvetlenül vagy közvetve kiszolgálta. Hiszen ezek a gonosztevők szál egymagukban nem tudtak volna országokat leigázni, népeket kiirtani, vagy lassú halállal elpusztítani. Oda beosztottak, közreműködők, segéderők kellettek, akik végrehajtották a parancsokat, Írnokok kellettek, akik foljegyezték a halállistákat, oda bértollnokok kellettek, akik hazugságaikkal félrevezették a népet, oda keretlegények, nyomozók, börtönőrök, bírák, adminisztrátorok kellettek, akikre a kommunista vezetők mindig számíthattak. Ha a kiszolgálóknak ez a hada nem állt volna szolgálatukra, ők egymagukban tehetetlenek lettek volna és nem tudták volna megvalósítani gazemberségeiket. Valószínűleg minden szavamból érződik, hogy felzaklatott lelkiállapotban írom ezeket a sorokat, mert felkavart ez a könyv és olyan emlékeket hozott felszínre a tudatom mélyéről, amelyeket lassan belepett a feledés pora. Annál is inkább.
