Amerikai Magyar Újság, 2000 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2000-05-01 / 5. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 2000. május A mosoly országa A TIZENHARMADIK KISMALAC A múlt század harmincas éveiben az egyik északbánáti kisváros orvosa lovas kocsin járta a tanyavilágot. Nem volt könnyű dolga, mert télen farkasordító hidegben, nyáron rekkenő hőségben mennie kellett, ha beteghez hívták. Történt egyszer, hogy az egyik tanyán magas lázzal ágynak esett a ház asszonya. A család már mindent kipróbált, sőt a közeli tanyáról áthívott Teca néni is tudományát összeszedve igyekezett segíteni, de hiába. A láz megmakacsolta magát, nem akart alább hagyni. Nem volt mit tenni, a legidősebb fiút el kellett szalasztani a városba az orvosért. Jött is nemsokára, és fülhallgatójával vizsgálni kezdte a beteget. Erős meghűlést állapított meg, és azonnal adott egy injekciót. Közben ráparancsolt a háziakra, hogy a beteget ne engedjék felkelni az ágyból. Az orvos távozni készült, de a gazda elé állt.-Doktor úr, hálánk jeléül, ha meg nem sértenénk, elfogadna tőlünk egy kismalacot? Az orvos nem ellenkezett. Ekkor a gazda odasúgta a fiának: —A tizenharmadikát. Ennek a malacnak problémái voltak a szopással, és súlyban lemaradt a többiektől. Ezért akart szabadulni tőle a gazda.-Nagyon szépen köszönöm az ajándékot, gazd- uram. Adja a Teremtő, hogy a jövőben is hasonló, szép malacai legyenek - mutatott az orvos a zsákban rugdalódzó négylábúra. Mélyen vallásos és szerfölött babonás ember lévén, a gazda a fejéhez kapott. Hogy még neki ilyen korcs malacai legyenek a jövőben?! Ez aztán tönkre tenné. Gyorsan kellett cselekednie, addig, amig nem késő. Odalépett a kocsihoz és megfogta az orvos kezét.-Bocsásson meg, doktor úr, de a fiam nem az én zsákomba tette a magának szánt malacot. Ha megengedi, kicserélem - és fogta a zsákot, vitte az istállóba. Ott kiválasztotta a legnagyobb malacot és azt vitte ki a kocsira. Mint, aki jól végezte a dolgát, sokáig integetett a távozó orvos után. Azután mélyet lélegzett, mert nagy kő esett le a szívéről. (Mári János) A MENYASSZONY —Uram, ez a LEHULL A LEPEL magánnyomozó iroda?-Igen, hölgyem. Miben állhatunk szolgálatára? —O, jaj. Tudja, én annyira kétségbe vagyok esve. Mostanában olyan ritkán keres fel a vőlegényem. Már-már arra gondolok, hogy...-Hogy megcsalja kegyedet? Van valakije?-Igen, ez motoszkál mostanában a fejemben. Ha valóban így volna, én, én azt nem élném túl. Mi ugyanis megesküdtünk egymásnak, hogy mindig őszintén és becsületesen.-Minden világos, kedves kisasszony. Mi mindent kiderítünk.-De titokban, ugye?-Természetesen. Neki fogalma sem lesz arról, hogy minden lépését követjük. Legyen olyan kedves, adja meg a vőlegénye címét.-Park utca 13, a hatos számú lakás.-Rendben van. Gondolom, pár nap, és megtudjuk az igazságot.-Az nagyon jó lesz. Ha bármilyen kegyetlen lesz is az igazság, jobb, ha minél előbb ismeri az ember. Uram, mennyit kell fizetnem a szolgálataikért?-Mivel mélységesen együtt érzek kegyeddel, a legalacsonyabb díjszabást alkalmazom. Összesen háromszáz lesz. Remélem, nem jelent nagy gondot az összeg kifizetése?-Háromszáz? Csak ennyibe kerül a nyomozás?-Igen. Az effajta ügyekben irodánknak ugyanis nagy gyakorlata van. —Hát... ha már így áll a helyzet... Én ugyanis azt hittem, hogy legkevesebb háromszor ennyibe kerül. Arra gondolok most...-Csak bátran, ki vele, mire gondol?-Ha csak háromszáz, megadnék még egy címet. Egy másik vőlegényem címét is. (H.K.) *-Nézem, nézem a tévéhíradót és nem értem. Hogy lehet egyenes adásban ennyire ferdén tájékoztatni?! *-Néhány tájékoztatási eszközünk rendszeresen mérgezi a nyilvánosságot. Ez a kisebbik baj, a nagyobb az, hogy a nyilvánosságnak ízlik a méreg. * —Mindent, amivel az állam rendelkezik, a népnek köszönhet. Mindent, amivel a nép már nem rendelkezik, az államnak köszönhet. *-Nálunk jólét van. Mindenkinek mindenből elege van! * —Semmi hasznunk a kutyából! —Asszony, hogy mondhatsz ilyent?-Az éjszaka annyira ugatott, hogy nem hallottuk, amikor betörtek hozzánk.-Felhívjuk Olvasóinkat figyelmét: a címzésnél feltüntetjük mikor jár le az előfizetés!
