Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-03-01 / 3. szám
6 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1999. március Irinyi, akit Klauzál hívének tartottak, akkor mondta el nevezetes szavait: "Ne hagyjuk magunkat formák közé szorítani, most már én is azt mondom. A délutáni népgyűlés határozata fölöslegessé vált. Mondjuk ki, hogy a tizenkét pont rögtöni életbe léptetését követeljük." E határozott fellépésre nagy kavarodás támadt, mindenki egyszerre beszélt, anélkül, hogy határoztak volna. Mikor aztán szét akartak oszolni, nagy költőnk, Vajda János az ajtó elé állt és felkiáltott: "Uraim, addig innen ki nem mennek, amíg nem döntöttek”. Ezután megegyeztek, hogy másnap, 15-én reggel 8 órakor a Pilvaxban találkoznak. Ez az előzmény, mely után eljött a nagy nap és ha nem is meghatározott időpontra, de tíz órára zsúfolva volt a kávéház. Ekkor Jókai felolvasta a pontokat, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti dalt. Hihetetlen lelkesedéssel vonultak ki az utcára. Eleinte nem voltak sokan, de egyre többen csatlakoztak hozzájuk az esős idő ellenére is. ígyértek az Egyetem orvosi fakultásához, ahol az óráikkal mit sem törődő hallgatók előtt Jókai a következő szavakkal vezette be a Nemzeti dalt: "Testvéreim, a pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőre szólít bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladni és boldogulni nekünk is jogunk van. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Követeljük jogainkat, melyeket elvontak tőlünk, s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek mindenkiver. Innen már sok ezren a Länderer nyomda elé mentek, hogy kinyomassák: "Mit kíván a magyar nemzet" és a "Talpra magyart". Länderer megtagadta kívánságukat a törvényre hivatkozva, ugyanakkor odasúgta Irinyinek, hogy foglaljanak le egy gépet a "nép nevében", ami azonnal meg is történt. Addig a tömeg türelmesen várt az esőben és amikor Irinyi az első nedves példánnyal a kezében kijött, levett kalappal hallgatták szavait: "Március tizenötödike, délelőtt fél tizenkettő nagy időszak a magyarok történetében. íme itt van a sajtószabadság első példánya, a nép hatalmának első műve. Akármi szabadsága fog is lenni a magyaroknak, az a dicsőség mindig megmarad, hogy a legnevezetesebbet, a sajtószabadságot magunk vívtuk kir Innen az események filmszerűen peregtek. Következő lépés a városháza volt, ahol a nép képviseletében ismét Petőfi, Jókai Irinyi, Irányi, Vasvári mentek a tanácsterembe és követelték a pontok aláírását, melyet Szepesy Ferenc polgármester ellenkezés nélkül megtett. Közben valakinek eszébe jututt, hogy Táncsics Mihály "államfogoly", ezért a lelkes tömeg elindult Budára, hogy a Helytartó- tanácstól követelje a cenzúra eltörlését és az államfoglyok elengedését. Gróf Zichy Ferenc elnök az okmányt aláírta. Ezután kiszabadították Táncsicsot, a "szélsőbaloldali iz- gatót". Ez a fellépés azonban nem személyének szólt, hanem az elvnek, mert bárkit kiszabadítottak volna. Kizárólag az a jelentősége, hogy a nép kipróbálta újszülött hatalmát. A kiszabadított foglyot diadalmenetben vitték át Pestre. Végül a nagy napot a Nemzeti Színházban tartott előadás zárta be, ahol a Szózat eléneklése után Katona "Bánk bán"-ját adták elő és mindenki ott foglalt helyet ahol akart. Ekkor még nem gondolták, hogy a birodalom legsötétebb reakciósaiból álló Kamarilla, féltve hatalmát, tönkre teszi ennek a példátlan, vértelen nemzeti vélemény- nyilvánításnak az eredményét és vérbe fojtja az évszázadokon át rabságban tartott nemzet reményét. Pedig V. Fer- dinánd április Il-én a császárné, a mindenki által szeretett Ferenc Károly és az ifi Ferenc József jelenlétében mondotta a magyar küldöttségnek: "Hű magyar nemzetemnek szívemből óhajtom boldogságát, mert abban találom fel a magamét is. Amit tehát ennek elérésére tőlem kívánt, nemcsak teljesítettem, hanem királyi szavammal erősítve ezennel által is adóm." Nem sejtette, hogy királyi és atyai gesztusa nyolc hónap múlva koronájába fog kerülni. Egyedül Zsófia, a méregkeverő tudta azt még akkor. V. Ferdinánd király lett, mert Metternich így látta elérhetőnek korlátlan uralmát és lemondott, mert Zsófia csak így biztosíthatta fia számára a trónt. Azt, hogy ez végső fokon a birodalom összeomlását eredményezte, akkor nem fontolgatta senki, mert az uralkodó környezetében nem volt egyetlen felelős államférfi sem, csak a saját érdekeiket néző politikai kalandorok. Szülőhazánkban az idén is emlékeznek 1848 tavaszára. 1948 után hosszú időn át együtt ünnepelték Kun Béla rémuralmának kezdetével (március 19) és április 4 gyásznapjával, a "diadalmas felszabadulás" emlékét, mely a bolsevista terror haszonélvezőinek örömünnepet jelentett. Nem tudni meddig, de a hatalomra került "demokráciában" álszent hazafiassággal megemlékeznek még március idusáról. Az viszont nem kétséges, hogy a mélyben egyre erősebben forr az elkeseredés, ami egyszer hallatni fogja szavát. Ezért arra kérjük a Mindenhatót, hogy vér nélkül vívja ki szabadságát a demokráciának hazudott légkörben élő 10.5 millió testvérünknek és a közel négymillió mártírnak, akiket halálraítélt a tót, az oláh, és a rác nácizmus. Egyedül ez fog új márciust jelenteni fajtánknak. GÁBLER ANTAL A SOROKSÁRI TEMPLOM A írás mondja: kétszáz negyven éve A falu, végre engedélyt kapott: És szorgalmas, sváb bevándorlók Felépítették e szép templomot. Idejárt anyám... esőben, hóban, S ide gyalogolt idős nagyapám: Fényes csizmában - mint büszke polgár Imádkozni, húsvét vasárnapján. Mise előtt, a templom téren Diák sereg- és cserkészcsapat várt; S bent, harangszó után: Nagy Ervin Tanár úr, a hívőknek orgonáit.
