Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1999-02-01 / 2. szám

4

AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG

1999. február

tői és ezen belül a közalkalmazottaktól minden fillért bevasalnak, addig egy szűk kör sportot űz az állam megkárosításából. Az Orbán kormányzatnak elfogyott a türelme, ezért döntött az adórendőrség felállítása mellett. Az ellenzék tiltakozik és a demokráciát féltik. Ezen nem is lehet csodálkozni. A gazdasági hatalom az ő kezükben van. Nem titok, hogy a köréjük csoportosuló vállalkozások közül kerül ki a legtöbb fehérgalléros bűnöző, akik időnként feltöltik a pártkasszát. Gondoljunk csak az el- híresűlt Tocsik botrányra. Ha ezeket az urakat kicsit megszorongatják, az a pártjuk gazdasági helyzetét is hátrányosan érintené. Ezért van a nagy jajveszékelés és hivatkozás a demokráciára. Hát ennyit az ellenzék erkölcsi arculatáról.

Végül egy egészen más jellegű történet, mely borzolta a hazai közvélemény tűrőképességét. Egy 11 éves lány, egészséges gyermeknek adott életet. A hír már önmagában is érdekes, de jobban ami mögötte van. All éves "hölgyemény" természetesen cigány. Az apa is, aki szintén fiatalkorú. Bár itt az apa személye többismeretlenes is lehet. Aki olvasta Lakatos Menyhért cigány író könyvét, saját fajtájáról, az megtudhatta, hogy náluk az ősi szokásjog szerint a családon belül (de azon kívül is) mindenki mindenkivel folytathat szexuális kapcsolatot. Ha pedig ez így van, már pedig el kell fogadni Lakatos Menyhért tényfeltáró könyvét, akkor nem lehet egy ilyen kapcsolatot emberekre jellemző viselkedési formákat kifejező szóval megnevezni. Jobban illik a bagzás, vagy a párzás szó. így van ez akkor is, ha a sajtó egyfajta szenzációként tálalta, mint két fiatal szerelmét. A lány analfabéta, a fiú kimaradt az iskolából, természetesen nem dolgozik. Végig hallgatva a család nyilatkozatait nem volt nehéz megállapítani, hogy a sarki telefonoszlopnak magasabb az inteligencia hányadosa, mint a kedves famíliának. Viszont a gyerekre jár a családi pótlék, a különböző segélyek, tehát az a pár hetes szerencsétlen csöppség több pénz keres, mint maguk a szülők. Az is igaz, hogy ezt a pénzt, mi adófizetők fizetjük be, tehát közvetve ez a biológiai aktus a mi zsebünkre megy. Akkor meg minek az a nagy lelkesedés? A 800 ezerre becsült cigányság munkaképes tagjainak többsége nem dolgozik, segélyekből él és erre is rendezkedik be. Mig a kilencmillió magyar arra van kényszerítve, hogy eltartsa őket, akik csak szaporodásban tudnak felmutatni komoly eredményeket. Trianon után Magyarországnak ez a második tragédiája.

A budapesti Angolkisasszonyok iskolája sok nehézség után 1997 szeptemberében beindult. Kérjük volt növendékeink, valamint kedves családjuk és ismerőseik bármely csekély anyagi támogatását ajánlott (Registered) levélben a következő címre: Öreg Diák Alapítvány, H-1056 Budapest, Irányi u. 3. II. em. Hungary

FÁY ISTVÁN

" Edd meg a szappant"

Mikor elemi iskolába jártam, ezt kiabáltuk pajtásainknak, ha bosszantani akartuk őket. Itt is bőven jut belőle, de nem a mosó, vagy a mosdószappanból, hanem az úgynevezett „soap operákból", a hollywoodi erkölcsrombolás szemeteiből, melyeket a televízió jóvoltából „élvezhetünk”.

Az említett műfaj néző- közönsége tízmilliókra tehető és naponta 5-6 órán keresztül látható a képernyőn. Véleményem szerint ez a szellemi és morális fertőzés mélypontja, melyet az üzlet kufárai a hülyítés érdekében évről-évre növelnek. Nemrégen beszélgettünk erről egy barátommal, aki cinikus véleményével és fanyar humorával nagyon közel járt az igazsághoz, mikor azt mondta, hogy tudomása szerint Izabella királynő 1492-ben összeszedett e e szórakoztató szemét valamennyi videoszalagját és parancsot adott Kristóf mesternek, hogy földeltesse el valamelyik lakatlan szigeten a sok millió kazettát. Azzal indokolta rendelkezését, hogy „őrült spanyolt” eleget látott már életében, de elhülyített és morálisan megfertőzött népet nem akar látni. A híres felfedező végrehajtotta parancsát, de olajért lihegő századunk kutatói megtalálták ezeket és 30-35 éve minden nap láthatjuk.

Ez még nem lenne baj, de ott van a hiba, hogy napjainkban milliók valóságos lelki kábítószerévé vált. Mindenek felett pedig ezt az undorító, szexre, erőszakra, gyilkosságra, kábítószerre épített pornográfiát az apró gyerekek mamájukkal e- gyütt nézik, így amikor iskolába kerülnek, a nemi életről semmi újat nem tud mondani nekik a tanító.

Persze a fent elmondott mese csak keserű tréfa, semmi más, mégis sok az igazság benne. E dramatizált rémtörténetek úgy keletkeztek, hogy a rádió elterjedésével a nagy szappangyárak hirdetéseit az általuk sponzorált, fantasztikusan hülye történetek szüneteiben mondták be. Pár évtizeddel később aztán jött a TV, így más üzleti vállalkozások is fantáziát láttak benne, melynek eredményeként elterjedtek és napjainkra valóságos népbetegséggé, szellemi AIDS- é váltak. Vannak olyanok, akik még a telefont is leteszik, nehogy megzavarják őket az erkölcstelenség és hülyítés legmagasabb fokának élvezése közben. Sőt több olyat ismerek, akinek a barátnője veszi fel videoszalagra az epizódot, ha ■valamely oknál fogva kénytelen azt elmulasztani.

Érthető hát, hogy ezekben igen nagy a választék. Én magam a „Days of our Lives” címűben gyönyörkö-