Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1999-11-01 / 11. szám

i. 1 1999. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 17 Mondjuk ki: ezek az "egyes értékelések" a kommu­nista történelemhamisítóktól származnak, hiszen tény, hogy a Szovjetunió nem 1941. június 22-én, a német táma­dás következtében "sodródott bele" a háborúba, hanem ép­pen a paktumnak megfelelően már 1939 szeptemberében, amikor agresszortársként csatlakozott Hitlerhez, hátba tá­madva Lengyelországot. Tehát szó sem volt itt sodródásról. Ami pedig Roosevelt magatartását illeti, hogy tudniillik nem hozta nyilvánosságra a tudomására jutott titkos záradék szövegét, talán az indokolja, hogy környezetében - mint ahogy utólag kiderült - sok beépített kommunista dolgozott, akik nyilván nem az igazságot, hanem a Szovjet­unió érdekeit szolgálták. De mit szolgál a meghamisított tények ismételgetése? —A II. világháborúban egy, a Don-kanyarban ele­sett ismeretlen magyar katona földi maradványait szállítják Magyarországra, melyet Voronyezstől 20 kilométerre lévő településen, Uriv-Pokrovkában találták meg egy jeltelen sírban. A hősi halált halt magyar katonát október 31-én Pákozd mellett, Mészeg-hegyen, a doni emlékkápolna szarkofágjánál helyezik örök nyugalomra.-Az idei árvízhelyzet okozta károk miatt még 871 ember lakik ideiglenes szállásokon. Törvényesen, a ter­veknek megfelelő ütemben halad a helyreállításra fordít­ható közpénzek felhasználása.-A munkanélküliek száma 334-gyel nőtt szep­temberben, de ez a nagyságrend nem mutatható ki a ráta változásában. A nyilvántartásba belépők száma a pályakezdők körében több mint 2300-al meghaladta a kilépőkét, a nem pályakezdőknél a kilépők száma volt magasabb csaknem 2 ezerrel. A szptemberi zárónapon. 397,200 munkanélküli szerepelt a nyilvántartásban. Ez 1300-zal kevesebb az egy évvel korábbinál.-A Postabank elnökének nyomására került Vidus Tibor hegyeshalmi határőr ezredes a Nemzetbiztonsági Hi­vatal vezető tisztségébe, majd 1996-ban egymillió forintos VIP-hitelt kapott, tízszázalékos kamatra - állította Csurka István a sajtótájékoztatóján. A MIÉP elnöke szerint az egykori ezredesnek szerepe volt abban, hogy Princz Gábor a magyar-osztrák határon különösebb vizsgálat nélkük vi- hesse át "nehéz bőröndjeit, amelyekben magyar forint és valuta volt". A politikus gyanítja, ebben a tranzakcióban szerepe volt az MNB bécsi fiókjának, a mostanra 70-90 milliárd forint veszteséget felhalmozó CW Banknak. Egyúttal kétségét fejezte ki, hogy esekről az eseményekről ne tudott volna Horn Gyula miniszterelnök, Nikolits István, Keleti György, Surányi György MNB-elnöke, a pénzügyi tárca, valamint az Állami Pénz- és Tőkepiac Felügyelet vezetője - írja a Magyar Nemzet.-Nem tétlenkednek a drávaszögi/dél-baranyai Las- kón élő magyarok. Összefogtak a háború óta leromlott művelődési ház - itt 1991 előtt könyvtár is működött ­helyrehozatalára. A kulúregyesület tagjai rendet csináltak a helyiségekben, hogy a könyvek visszakerülhessenek a he­lyükre. Az épület tetőszerkezete azonban beázik, bár a bellyei járási hivatal megígérte, hogy segíti felújítását, ez eddig nem történt meg. A laskóiak - a faluban az 1991. évi népszámláláskor 1036-an laktak, több mint 80 százalékuk magyar - most a helytörténeti gyűjtemény épületének a környékét rendezik.-Az egyetlen olyan ausztriai iskolából, a felső­őriből, ahol van magyar nyelvű oktatás, látogattak diákok a Székelyföldre. A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázi­um a nyáron vette fel a kapcsolatot a sepsiszentgyörgyi kereskedelmi és közgazdasági szakközépiskolával. Bemu­tatkozó levelükben így fogalmaztak: "mind a két város a magyar nyelvterület peremén van, és őrvidéki ha­tárőrelődeink is a székely törzsből származnak." A nyáron tíz székelyföldi diák ismerkedett Felsőőrrel, most várvidéki/burgenlandi magyar diákok látogattak Három­székre.-Kompjáratot terveznek a szlovákiai Path és a magyarországi Neszmély község között, s ez a faluturizmus fellendítését is szolgálná a két ország között. Ez az egyik célja a felvidéki Bátorkeszi községben júliusban megalakult Hídverő Társulásnak, amely a révkomáromi járás 13 községét tömöríti, és várhatóan a napokban jegyzik be a nyitrai kerületi hivatalban. A társulás - melynek székhelye az izsai községi hivatal - EU-segítséggel egy Párkány és Révkomárom közötti kerékpárút építését is tervezi.-Moszkva háborújáról ír a Der Standard. Orosz­országnak semmi keresnivalója sincs Csecsenföldön, mert a cári Oroszország, majd a Szovjetúnió ugyanúgy "igazság­talanság pilitikáját folytatta" e területen, mint a mai Orosz­ország. Csak ürügy, hogy Moszkva zsoldosok és terroristák ellen lép fel. Az orosz bombák nem terroristák táboraira, hanem lakóházakra, iskolákra hullanak, és ártatlanok százait ölik meg - veti szemére Moszkvának az osztrák újság.-Kisebbfajta technikai forradalmat okozhat az a különleges arcfelismerő berendezés, amelynek bevezetésé­re Magyarországon kerül sor a közeljövőben. Az arcfelis­merőt alkalmazni lehet az ATM-eknél, ha a kártya- tulajdonosok hozzájárulnak. Bizonyos összegen felett csak akkor adja ki a pénzt az automata, ha a banki memóriában őrzött képmás megegyezik a bankjegykiadó előtt vára­kozóéval. A rendőrségnek a körözött személyek azonosí­tásánál segíthet az új rendszer.-Felfüggesztette a paraguayi parlament felsőháza a korrupcióval gyanúsított Juan Carlos Wasmosy volt államfő mentelmi jogát, hogy a bíróság eljárást indíthasson ellene. Azzal vádolják, hogy elnöksége idején törvénytele­nül juttatott kölcsönt egy banknak. (A volt elnök egy Vá- mosy nevű bevándorolt magyar leszármazottja.)

Next

/
Thumbnails
Contents