Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-06-01 / 6. szám
22 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1999. június KOSZOVÓ Sok szó esik manapság Koszovóról, kevesen ismerik viszont a háborús események történelmi hátterét. A szerb-albán ellentétek történelmi gyökereiről Réti György történészt kérdezte az MTI-Press. "Az albán történészek azt mondják, hogy Koszovó őslakói az illírek, az albánok ősei voltak. Történelmileg is igyekeznek megalapozni, hogy Koszovó mindig albán föld volt. Az albán és a szerb történészek azonban ellentmondanak egymásnak. Tény, hogy a szerbek a hetedik században telepedtek le Koszovóban, és Dusán cár a tizennegyedik században létrehozta nagyszerb birodalmát, Prizren fővárossal. A vallási központ Pec volt, ahol az ortodox templom ma is hirdeti ezt a történelmi tényt. 1389-ben, a rigómezei csatában a délszláv fejedelmek vereséget szenvedtek, és az egész Szerbia török hódoltság alá került. Később Albánia, elsősorban Szkander bég alatt függetlenné vált. Szkander bég török janicsár volt, de aztán az albán nép legendás hadvezére lett, s Hunyadi Jánossal együttműködve harcolt a törökök ellen. Rövid időre egyesíteni tudta Albániát. Halála után azonban a törökök újra elfoglalták Albániát, és ekkor kezdődött az albánok áramlása Koszovó felé. Az albánok beilleszkedtek az oszmán birodalomba, számos albán feudális úr kapott a törököktől szpáhi-birtokokat Koszovóban" - foglalta össze az előzményeket a történész. "Visszatérve Koszovó hovatartozásához: nagyon érdekes szimbóluma a kettősségnek Prizren. A tizennegyedik században Dusán cár birodalmának fővárosa volt, ötszáz évvel később viszont a tizenkilencedik században az albán függetlenségi mozgalmat meghirdető "Prizreni Liga" székhelye. Mind a két ország igényt tarhat a városra, és a területre, de természetesen csak az egyikhez tartozhat... A második balkáni háborút lezáró londoni konferencián 1913-ban meghirdették az önálló Albániát, Koszovói viszont Szerbiához csatolták. A két világháború között a jugoszláv vezetés meglehetősen véres elnyomó politikát folytatott az albán kisebbséggel szemben. Ekkor írta egy albán politikus, hogy Koszovóban több börtön van, mint iskola. Zogu albán király saját belső bajaival volt elfoglalva, ezért nem sokat törődött Koszovó hovatartozásával. 1938-ban magyar grófnőt vett feleségül, Apponyi Geraldine-t. Az esküvőn részt vett az olasz külügyminiszter is mint Zogu tanúja, aki tulajdonképpen ekkor döntötte el, hogy Olaszországhoz fogják csatolni Albániát. Egy évvel később, éppen hatvan éve meg is szállták Albániát. A amikor Szerbia is belekeveredett a háborúba, két évvel később, Koszovói az olaszok által elfoglalt Albániához csatolták: létrejött a Nagy-Albánia, amely az albánok mindenkori álma volt. A második világháború után Koszovó visszakerült Jugoszláviához. A világháborúból győztesként kikerült albán és juguszláv kommunisták szorosan együttműködtek. Az Albán Kommunista párt - 1941-ben jött létre - telejesen jugoszláv befolyás alatt állt. Ekkor még Enver Hodzsa is jugoszlávbarát volt. Ennek következtében megszületett egy balkáni föderáció elképzelése, amely a térség más államait is befogadta volna, központjában az albán és jugoszláv állammal. Ez megoldotta volna a koszovói kérdést is. Tito azonban szakított Sztálinnal, Jugoszláviát kiközösítették az úgynevezett szocialista világból, és ebben bizonyos mértékig szerepe volt az albán nacionalizmusnak is. Rankovics Tito belügyminisztere és legbelsőbb bizalmasa volt, aki igen kemény aszimilációs és albánellenes politikát folytatott Koszovóban. Ez tarthatatlannak bizonyult; 1966-ban az albán autonóm területet tartományi rangra emelték, és önálló parlamentet kapott. Az albán oktatást minden szinten fejlesztették, létrehozták a pristinai egyetemet, az albán nemzeti zászlót és az albán nyelvet hivatalossá nyilvánították. Vagyis "boldog időszak kezdődött" a hetvenes években Koszovóban. Ennek a fejlődésnek vetett véget a nyolcvanas évek ellenkező politikája, újból visszatértek az asszimilációs elnyomó politikához, Szlobodan Milosevics csak feszültség gerjesztésével és konfliktusok provokálásával volt képes fenntartani uralmát. A nyolcvanas évek végén éppen a koszovói szerbeket használta fel a hatalom megszerzéséhez. A rigómezei csata 600. évfordulójának látványos megünneplése volt az első állomása annak a folyamatnak, amelynek véres végjátékát most éljük át". /HTMH/ (1448-ban szintén véres harcok folytak Koszovóban, a török ellen újra megindított hadjárat, melynek súlyát szinte kizárólag Hunyadi János viselte, Brankovics György árulása következtében Rigómezőn két napos véres ütközetben verességgel végződött. Hunyadi Brankovics fogságába került, aki lealázó feltételek árán bocsátotta szabadon.) A PÁPA LENGYELORSZÁGI LÁTOGATÁSÁNAK PROGRAMJA Közzétették II. János Pál pápa nyolcadik lengyelországi útjának részletes programmját. Ez lesz a leghosszabb időtartalmú lengyelországi látogatás, június 5- től 17-ig tart. A Szentatya 19 helységet érint, helikopterrel közlekedik majd egyik városból a másikba. Június 11-én Varsóban - első ízben - a lengyel parlamenthez intéz beszédet; imádkozik a varsói gettó emlékművénél, valamint a Szibériába deportált lengyelek emlékművénél; lezárja a másodok lengyel országos szinódust; június 13-án a lengyel fővárosban boldoggá avat 108 vértanút, akik a II. világháborúban adták életüket hitükért, és egy-egy kongregáció alapítóját és alapítónőjét. Június 15-én Krakkóban a főegyházmegye millenniuma alkalmából ünnepélyes szabadtéri szentmisét mutat be, előreláthatólag egymillió hívőnek. Június 16-án Stary Saczban szentté avatja Kinga nővért, Wadowicében meglátogatja a plébániatemplomot, ahol megkeresztelték. (VR/mk) (Kérjük, hívja fel barátai figyelmét lapunkra!)
