Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1999-06-01 / 6. szám
1999. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 11 Akikre nem lehetünk büszkék A SZABADDEMOKRATÁK TÜNDÖKLÉSE ÉS... Aki a honi politikai csatározásokat figyelemmel kiséri, és nem áll tőle messze a nemzeti érzés, viszolyogva veszi tudomásul az SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége) arculatát, politikáját. Menjünk vissza a történelembe tizenkét év távlatában. A puha diktatúra utolsó éveiben sorra alakultak a pártok. Ezek közül is az egyik leghangosabb, és magát legradikálisabbnak mutató párt az SZDSZ volt. Akkor talán kevés polgárnak tűnt fel, hogy valójában kik alkotják a párt kemény magvát. Többségében volt ávós csemeték, párt apparatcsikok gyermekei, akik már valamit tudtak. Tudták azt, hogy a Kádár-rendszer a végét járja. Apáik politikai hatalmát, kiváltságait voltak hivatottak átmenteni egy másik politikai struktúrába. Radikalizmusukkal sok jószándékú embert is maguk mellé állítottak, mint ahogy volt néhány meghurcolt 56-os is. Végtelen szabadságot hirdettek, liberális köntösbe bujtatva, jókora antikommu- nista felhangokkal. 1990-ben sok megtévesztett embert soraik közé tudhattak. Nem lehet szó nélkül elmenni, hogy a mozgatórugóról ne szóljunk. Köztudott, hogy az SZDSZ politikai arculatának megformálásában oroszlánrésze volt a honi zsidóságnak. A köznép egy része sarkosan fogalmazva zsidó pártnak emlegeti. Gyakran jelent meg gúnyos felirat, mely ZSDSZ-nek (Zsidók Demokratikus Szövetsége) titulálja. Tény, hogy az SZDSZ vezetői közül sokan, valamint a háttérben megbúvók soraiban jelentős a zsidó származású. Ez még önmagában nem lenne baj. A magyar történelemben nagyon sok zsidó honfitársunk volt, aki igazi magyarnak vallotta magát, és életében így is élt. Az SZDSZ vonatkozásában egészen más a helyzet. Egyetlen céljuk a hatalom mindenáron való megszerzése. Ebben az igyekezetükben semmiben sem különböznek nagy elődeiktől, Kun Béláéktól, akik egy maroknyi zsidóval kikiáltották a Tanácsköztársaságot, vagy későbbi utódaik Rákosi-Gerő- Péter Gábor-Révai-Farkas által hatalomra került hóhérok. Sőt egy-egy SZDSZ-es vezető családi gyökerei ezekhez az urakhoz vezethető vissza. Természetesen az idő múlásával a viselkedési formák, a módszerek nagyot változtak. Az 1990-es választásokon a médiát uraló SZDSZ némi meglepetésre vereséget szenvedett, és a Parlamentben az ellenzéket alkotta. Alig néhány hónapja működött a frissen megválasztott demokratikus országgyűlés, amikor kirobbantották az első botrányt. Itt most nem a hírhedt taxis blokádra gondolok, mely egyfajta kormánybuktatási kísérlet volt, hanem egy beszólásra, a T. Házban. A liberálisok közül valaki hallani vélt egy beszólást, mely szerinte úgy hangzott, hogy hordót a zsidónak. Aki éppen akkor beszélt Tölgyesi Péter volt, aki nem zsidó származású. (Az már csak a sors furcsa fintora, hogy Tölgyesi meghasonulva az SZDSZ magyar ellenes politikájától, ma a Fidesz tagja. Az ügyet vizsgálat követte, mely egyértelműen bebizonyított, hogy nem hangzott el a diszkriminált beszólás. Csak, hogy mire a vizsgálat befejeződött, a liberális urak telekürtölték a világot, hogy a magyar parlamentben antiszemita megnyilvánulások fordulnak elő, mintegy jelezve a világ felé, egyfajta ordas eszmék jelenlétét. Ilyen és hasonló módszer az SZDSZ lételeme. Kiemelnék egy másik esetet, mely napjaink koszovói válsága vonatkozásában figyelemre méltó. Az Antall-kormány idején az SZDSZ kihasználva prioritását a hazai médiákban, leleplező bejelentést tett, hogy Magyarország titokban fegyvert szállít a horvá-tok- nak. Az országgyűlésben napirenden voltak az SZDSZ-es felszólalások, és a tetemrehívás ebben a tárgyban. A liberálisok által megszállt televízió, még titkos felvételeket is bemutatott a szállítás módjáról. Az, hogy ezek a képek, és az egész leleplezés az ország érdekeit súlyosan sértették, ez csak számukra olaj volt a tűzre. A dolog valóban igaz volt. Annyit azért el kell mondani, hogy akkor még nem kezdődött meg Jugoszlávia felosztódása. S az így kikerült fegyverek, melyek gépkarabélyok voltak, felhasználásra kerültek a függetlenségükért harcoló horvátok részéről. Aki a történelmet ismeri az jól tudja, a mindenkori szerb politika álma, a Nagyszerbia megteremtése, és ennek az agyrémnek esett áldozatul Jugoszlávia. Az is közismert, hogy Nagyszerbia megteremtésénél nem számoltak az ott élő nemzetiségekkel, mely számukra egy fölösleges teher. A háború folyamán, az egyik szerb etnikai tisztogatást a másik követte. A nemzetiségek elűzése mellett tömegsírok jelezték a szerbek kegyetlenkedéseit. Ma az utolsó nagy népcsoport, az albánok elűzésének lehetünk tanúi, és az ezzel járó szenvedéseknek. Vajdaságban több mint 300 ezer magyar él. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de félek, és erre már most is megvannak a jelek, az ott élő magyarság is nagy veszélyben van. Ha leselkedik Magyarországra és a vajdasági magyarságra veszedelem, az a Nagyszerbia mítosza és vágya. Hazánk abban érdekelt, hogy déli szomszédunk, ne legyen egy erős katonai állam. Jugoszlávia szétesése nem volt ellentétes hazánk érdekeivel. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a horvátokkal hosszú idő óta szívélyes a viszonyunk, kivéve talán Jellasics szerepét, akit a honvédsereg megfutamitott Pákozdnál. Ezzel szemben a szerbek, több mint 40 ezer magyart gyilkoltak le 1945-ben, és úgy tűnik a génjeikben van a vérengzés. így elmondható az, hogy a horvátok felé a fegyverszállítás országunk érdekeit is szolgálta. Egyben a magyarság érdekét, de nem az SZDSZ érdekét. Az akkori szabaddemokraták viselkedése, sok vonatkozásban kimerítette a hazaárulás fogalmát. Más vonatkozásban is ugyanez monható. Göncz Árpád köztársasági elnök, elnöki méltóságát meggyalázva, külföldi lapokban gyakorta rossz színben tüntette fel az Antall-kormányt. Amikor az ilyen és hasonló esetek miatt egy március 15-i ünnepségen kifütyülték, az SZDSZ olyan tömeghisztériát keltett, mintha idehaza valami szörnyűség történt volna. A magyar tévé, meghamisította az ünnep-
