Amerikai Magyar Újság, 1999 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1999-01-01 / 1. szám

16 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1999. január ciós működésük elismeréseképp. A kitüntetettek névsora: Ft. Antall András, Nt. Bernhardt Béla, Bojtos László, Dobolyi Árpád, Hegedeős Kálmán, Nt. Kálmán Szabolcs, Kunszabó István, Dr. Jajczay Frigyes, Ft. Mustos István, Dr. Palasics János, Soós József, Szentpétery László és Ürmös Antal. Dr. Nádas Gyula gratulál a kitüntetetteknek. Ezután felcsendült a muzsika és megkezdődött a bál. Az elsőbálos párok felvonulása és a nyitó tánca után a clevelandi cserkészek Regős-csoportjának népi táncbemu­tatójában gyönyörködhetett a közönség, majd táncraper- dült az egész kongresszus. Késő éjszakáig maradt együtt a fényes báli sokadalom és három generáció szórakozott együtt kitűnő hangulatban az "öregek" szívében nosztalgiát keltő régi pesti tánczzenére és a fiatalok által kedvelt mo­dern számokra. A kongresszus utolsó napján, vasárnap délelőtt tartotta XXXIII. évi rendes közgyűlését az Árpád Aka­démia s ennek keretében mondta el székfoglaló előadását Pungor Ernő professzor is. Ezután került sor a Magyar Kongresszus ünnepélyes bezárására. Azok a vendégek, akik aznap még Clevelandben maradtak, együtt vacsoráztak, majd vidám búcsúesten vettek részt. Aztán másnap végképp szétoszlott a vendégsereg és mindenki hazauta­zott, gazdagabban egy jólsikerült kongresszus emlékével és feltőltödve a régi barátokkal való találkozás élményével. És hálával azok iránt, akik vállalták a szervezés és a rendezés óriási munkáját, tovább folytatva a jubiláló Magyar Tár­saság hagyományait s tovább haladva annak alapítója, Dr. Nádas János nyomdokain. DR. NÁDAS GYULA VEZÉRKARA * Övék az érdem és az elismerés, s nekik tartozunk hálával, hogy a Kongresszus olyan simán, és zökkenésmentesen zajlott le A KERESZTÉNY DEMOKRATA NÉPPÁRT DELEGÁCIÓJA * Balról jobbra: Dr. Szabó Edith, Dr. Hasznos Miklós, Bartók Boglárka és Dr. Bartók Tivadar

Next

/
Thumbnails
Contents